Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-98
84 98. országos ]ülés február 25. 1873. kimutatva. Pedig hogy a tisztelt minister ur évenkint akár a költségvetés tárgyalása alkalmával, akár az év végén ki mutassa, hogy az általa kiadott öszszegeken mi alkottatott, mi jött létre: már azért is óhajtanám, mert a vidéken sok helyütt előfordul azon körülmény, hogy az iskola építésére a ministeriumtól kapott pénzt a takarékpénztárakban hevertetik. Azért mondám , hogy ennyi elköltetett ; de még ebből nem következik, hogy azon mind iskola állíttatott, hogy azon mind gyümölcsöző befektetés eszközöltetett. Ez mind azt bizonyítja, hogy nem a pénzhiánya a legnagyobb baj, hanem van még egyéb is. Bár a pénzt közoktatási ügyekben is nagy, de nem egyedüli tényezőnek tekintem, és azt hiszem, hogy ebhez pénz mellett munka, erélyes intézkedés, rendszeres közoktatási közigazgatás s tervszerű eljárás is kell. (Atalános élénk helyeslés.) Ne méltóztassék ezt csak a ministerre érteni. Rendszeres közoktatási közigazgatás alatt azt értem, hogy minden községben a községi elöljáróság és hatóság is teljesítse a maga föladatát, minden törvényhatóságban az illető közegek tegyék meg a lehetőt és mindezek összhangban működjenek az ország kormányával, (Élénk helyeslés) mert csak így képes eredményeket létrehozni. Azt hiszem, mivel kevesebb pénzt vagyunk képesek közoktatási ügyekre fordítani: annál nagyobb mérvben kell azt pótolni munkával, erélyesség'gel. (Helyeslés.) Ha valahol, a közoktatásügy terén áll az, hogy a tőke nem egyéb, mint megtakarított munka; hol tehát kevés pénz van, nagyobb mérvű munkássággal, erélylyel kell működni. Az ország, ha több pénzt nem adhat, rendelkezzék polgárai tevékenységével ; intézkedjék mindenesetre, egyik vagy másik irányban, mert ha sem pénzt nem adhatunk, sem erélyesen intézkedni nem akarunk: akkor csakugyan kevés fog történni, és haladásunk csiga iassuságu lesz. Ezért azt hiszem, hogy a közoktatási költségvetés jelen tárgyalásakor nem az a kérdés: miként lehetne az előirányzott összegeket növelni; hanem, hogy minő módon, miként lehetne ezen összegekkel a lehető legnagyobb eredményeket elérni. Ezen módokról kell — nézetem szerint — mind a kormánynak, mind a törvényhozásnak tanakodni; s ezen módokra nézve kell, ha szükséges, a kormányt törvényhozási tényekkel is támogatnunk. (Helyeslés.) Legyen szabad itt a közoktatási költségvetés tárgyalása alkalmával ezen tárgyban még csak pár észrevételt tenném. (Halljuk.) Közoktatásunk legelső foka a népoktatás. A népoktatás hiányai azt hiszem, főleg három pontra vezethetők vissza. Egyik az iskolák állítása, s a tankötelezettségnek érvényesítése, másik a tanítók helyzete, harmadik a tanfölügyelők kérdése. Sokszor szoktuk emlegetni, hogy több ezer helység van az országban, ahol iskola nincs. De bátor vagyok a tisztelt házat azon körülményre figyelmeztetni, hogy itt is a legnagyobb hiány nem azon községekben mutatkozik, melyekben semmi iskola nincs, mert ezen községek a legtöbb esetben, pár kivételével, igen apró, kis községek. Az: iskolák legnagyobb mérvben azon községekben hiányoznak, hol például van egy iskola, mely 30—40 gyermeket befogad, de ''an emellett 200 tanköteles gyermek, kik az iskolába nem férnek be. Egy ily községben mutatkozó hiány többet tesz, mint 7 — 8 apró községben az iskola nem léte. Igen sajnálom, hogy az igen tisztelt ministerium közoktatásügyi előterjesztésében nem látom kimutatva, hogy mely községek azok, melyekben ily hiányok mutatkoznak. Sajnálom, hogy bár az iskolai törvény 4 év előtt megalkottatott ínég: máig sem vagyunk tájékozva az iránt, hogy hány iskola és hol volna fölállítandó avégből, hogy csak a legelső szükség födözve legyen. Pedig azt gondolom, hogy ezen, a dolgok mikénti állása iránt való tájékozatlanság egyik oka annak, hogy a kormány eddig nem járt el tervszerű rendszerességgel, és hogy eddigi működése nem volt eléggé eredményes. Ami a kormány részéről e tekintetben történt: az valóságos foltozgatás. Ha valamely községben akadt egy buzgó ember, aki a dolgot fölkarolta, akkor történt valami az oskola ügyében; de amellett voltak számos más községek, ahol culturai szempontból sokkal fontosabb és égetőbb volt iskolát fölállítani, és ott semmi sem történt. Vagy pedig egyes tanfölügyelők a közelökben lévő községekkel megindították a tárgyalásokat, de a távolabb fekvőkkel nem. Máig sem tudjuk, hogy az egész országban összesen hány iskola volna fölállítandó ? mily összeg volna ezen czélra szükséges és mikép lehetne ez iránt intézkedni. E kérdésben a törvényhozásnak intézkednie kell, de addig mig a helyzetet és a szükségletet nem ismerjük, határoznunk nem lehet. (Helyeslés.) Bátor vagyok a tisztelt közoktatási minister urat arra kérni, hogy méltóztassék az országban alapos és kimerítő statistikai összeírást eszközölni, melyben nemcsak a tankötelesek száma, hanem az egyes községeknek minden tanügyi viszonyai is kimutattatnának, s melyben részletesen adassék elő, hogy melyik községben minő iskola szükséges, hogy menynyi e czélra a szükséglet, s mennyit képes elviselni a község és mennyit kell pótolni az államnak? Csak ha a törvényhozás előtt ily tájékoztató kimutatás fog feküdni: akkor lesz képes intézkedni, akkor ítélheti meg, hogy az állam jelen anyagi helyzetében mily mérvben segíthet a szükségen, s vajon nem indokolt-e más segély-forrásokat venni igénybe, p. o. kölcsönt csinálni. Igaz, nagy kérdés, vajon képes lesz-e a minister ur ily összeírást eszközölni? A tankötelesek ed-