Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-102
102. országos ülés fölszólított mesterember azt mondja, én már kaptam munkát, nem készítem el, de nem is fogadom el, inkább megyek dolgozni olyanokhoz, kik mindjárt -fizetnek. Emiatt az egész gyűjtemény s épen az ásványtár már pár év óta tökéletesen elveszett tőke az ország közművelődésére nézve, mert azt meg nem látogathatják, miután nem áll nyitva a közhasználat számára. Én valóban szeretném, hogy ha ez iránt intézkedés történnék, s ha a ministeriumnak annyi bizalma lenne a múzeum igazgatója irányában, — amit én föltétlenül hiszek, — hogy ily dolgokat közvetlenül elintézhessen ; vagy pedig tán egy ott alakítandó kis tanács által méltóztatnék az ország által megszavazott pénzekre nézve az iránt intézkedni, hogy ne kellessék minden legkisebb ügyben annyi ministeriumhoz folyamodni, ugy, hogy addig a gyűjtemény használatlanul heverjen. Méltóztassék a ministeriumnak ez iránt közigazgatásilag intézkedni. A t. igazgató ur pedig méltóztassék a képviselőház azon óhajtását mielőbb sikerre juttatni, hogy a nemzeti múzeum kincsei valahára leltározva és a közönség használatára átadhatók legyenek. Pulszky Ferencz Í Nem volt szándékom szólni, különben mindjárt fölszólaltam volna. Most azonban e részben fölszólittatván, kötelességemnek tartom némi fölvilágosítást adni. Igaz, hogy a nemzeti múzeumnak még igen sok hiányai vannak. Senki sem ismeri azokat jobban, mint én, és ha gyónni kezdenék, ha nem volna késő, eltartana, egy darabig, míg elmondanám, hogy mi minden hiányzik? Ha kezdjük a képtárnál; az nem elég nagy, nincs elég hely, és igen jól tudjuk azt is, hogy vannak még az országban oly kincsek, melyek talán az országéi, s hol talán kötelességem volna, ha elég adataim lennének, vissza is követelni. Tudjuk azt, hogy azoknak helye a nemzeti múzeum, s miután erről itt szó van, elő is fogom a dolgot adni. (Halljuk]) Igen jól fogja tudni a t. ház! hogy a múlt század kezdetén a munkácsi, valamint egyéb várakban, melyek az akkori Rákóczyanus főnököktől elfoglaltattak, érdekes családi képek voltak, amelyek a levéltárral együtt Budára hozattak, ahol le voltak zárva a generál-commandonál, s épen ugy nem voltak használhatók, mint maga a levéltár is igen sok ideig. Jöttek azután más idők. melyeket mi fátyollal szoktunk betakarni. Voltak oly emberek is, kik most ezen teremben helyt foglalnak, s kik igen jó barátságban éltek az akkori nagy urakkal, s így történt, hogy valakinek, ki most országgyűlési tag, — Zrínyi Ilona, Rákóczy s mindazon hőseinknek arczképeit, melyeket mint históriai emlékeket tisztelünk, s melyek bizonyára az ország tulajdonát képezik, — oda ajándékozták. Nagyon sajnálom. • hogy nem látom épen most velem átellenben ezeknek jemárezius 1. 1873. 221 lenlegi birtokását, mert reménylem, hogy az ö hazafiúi szive a baloldalon is ugy dobog a hazáért, hogy át fogja látni, miszerint Zrínyi Ilonának arczképe sokkal inkább való a nemzeti múzeumba, mint az ő tulajdon kastélyába. (Zajos derültség és helyeslés.) Nagyon sajnálom, hogy nem látom itt, mert meg vagyok győződve, hogy az én fölszólitásomra mindjárt beszolgáltatná ezen ereklyéket a nemzeti múzeumba. Hanem tovább megyek. Igaz, hogy egy része a múzeumi gyűjteményeknek nincsen még egészen rendezve; az is igaz, hogy ennek már csaknem három éve, és antemryire tudom, talán 4 hét alatt meg fog nyílni azon terem, mely már egészen rendezve van ; sőt az is igaz, hogy e részben a dolog sem rajtam, sem a, tisztviselőkön, sem az országgyűlésen nem múlt, mert az országgyűlés a pénzt megszavazta ugy, hogy minden megtörténhetett volna, ha a múzeumnak is, mint minden más közintézetnek bizonyos ellensége, egy szörnye nem volna, melynek Homérban is mindig két neve szokott lenni: egyik az Isteneknél, másik az embereknél, mit most a ministeriumnál ugy hívnak, hogy systema, mi pedig ugy hívjuk, hogy ezopf. (Átalános derültség) Egyébiránt ezt nem azért mondom, mintha a systemát nem tartanám szükségesnek; hanem azt tartom, hogy azon systema, mely a régi időből maradt a ministeriumban: rósz. En egyátalában nem vagyok az ellen, hogy legyen szolgálati pragmatica, hanem, hogy a mostani nem jó: arról megvagyok győződve. (Igaz! Vgy van !) E részben meg kell vallanom, hogy épen az ásvány-gyűjteménynél megijedtem e szörnytől, és megtettem fölterjesztésemet a közoktatási ministeriumhoz, mely ezt áttette a közlekedési ministeriumhoz, mely annak idejében helybenhagyván a szekrények tervezetét, visszaküldötte a közoktatási ministerhez. Ez utasított engem, hogy kössek szerződést a mesteremberekkel. Midőn a szerződés elkészült, föl kellett terjesztenem a ministeriumhoz collaudálás végett s míg ez 3 ministeriumon keresztül ment, igen sok időbe került. Ennek aztán az a vége, hogy nekünk nem szeretnek dolgozni. Itt azonban meg kell vallani bűnömet, hogy a múlt évben máskép tettem. Ugyanis a múlt évben annak rendje szerint megtettem a fölterjesztést mindjárt a költségek megszavazása után, még márczius havában, de mire a sok ministeriumon keresztülmenvén, megkaptam, november lett. A minister részéről utasíttattam arra, hogy kössem meg a szerződést az asztalossal; de én már sokkal előbb megkötöttem ugy, hogy mikor a ministerium utasítását megkaptam, már a szekrények is készen voltak. (Derültség.) Hanem már most hogyan fognak majd engem mosni a legfőbb számszék részéről! De reménylem, talán nem lesz nagy baj. (Derültség.)
