Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.

Ülésnapok - 1872-102

009 102. országos ülés márcziiis 1. 1873. Nem hiszem, hogy e tekintetben igen hosszú határozatra volna szükség. Ezt a ministeriummal igen könnyen el lehet végezni, hiszen a ministerium maga is átlátja a jelen systemának helytelenségét, és hogyha nem volnának sokkal nagyobb bajai, a változás már régen mégis történt volna; hanem hát nem lehet mindent egyszerre elvégezni. Egyébiránt a ministerium közművelődési ezé­lokra igy is mindazt megteszi, amit megtenni lehet. De nagyobb panaszom van az iránt, mit a pénzügyi bizottság határozott, t. i., hogy a múzeum szervezése egyelőre befejezettnek tekintessék. Hiszen utóvégre megtettem mindent ügy, hogy már eddig is sokkal több történt, mint a mait években. Az előttem szólott képviselő ur szives volt a múltkor azon indítványt tenni, hogy egy enquéte küldessék ki, mely a munkálatokat megvizsgálja és ez iránt jelentést adjon be; erre nézve meg kell jegyeznem, hogy én az első pillanatban elleneztem ; de most megvallom, hogy nagy örömmel veszem : mert azt látom, hogy csak akkor, midőn az enquéte, minden közművelődési intézeteinket tüzetesen keresztülvizs­gált és látni fogja a hiányokat, ha látni fogja : hogy szükség volna, hogy nyitva legyenek és intes­senek a termek. Igen, de ez 6000 frtba kerül; ha pedig azt mondják: szükséges, hogy az ol­vasótermek nyitva legyenek délután is : hisz az jó volna ; de akkor nem elég a tisztviselői- és szolga­személyzet, azt szaporítani kell. Sok volna még mondani valóm, és ezeket nem mondhatom el, mert el fogja mondani ezt az enquéte és majd meg fogja győzni a pénzügyi bizottságot arról, hogy azon szer­vezet még nincs befejezve, hogy még csak kezdetén vagyunk, s majd sokkal többet fogunk akkor tenni, meg fogjuk tenni azt, ami most szándékunk. Az igaz, hogy az ásvány-gyűjtemény 3 évig be volt zárva a nagy közönség előtt; de nem volt bezárva azok előtt, kik azt tanulmányozni akarják. Erre nézve megtettünk mindent, hogy az együttlevő tőke ne maradjon használatlanul; ezen idő alatt az ügyes és derék őr összeszedte a kettős példányokat, és azokból, ha jól emlékszem, 18 gyűjteményt al­kotott, melyeket mi az ország több tanintézete közt kiosztottunk; kapott jelesen a pesti alreál, pesti fő­reál, pesti polgári fi- és leányiskola, a fehérvári reális­kola, az ungvári gymnasium, a nagy-enyedi főiskola, a mármaros-szigeti ref. lyceum, a győri és trstenai gymna­sium, ugy a nagy-kállói, továbbá a dévai, székely­udvarhelyi, fiumei intézetek, továbbá a keszthelyi, debreczeni, kolozs-monostori és magyar-óvári gaz­dasági intézetek; (Helyeslés.) mindezek kaptak tu­dományosan és rendszeresen összeszedett gyűjtemé­nyeket, melyekért már köszönetöket és hálájokat fe­jezték ki; valamennyi gyűjtemény rendezése folyto­nosan halad elő; ezen évben bevégezzük a könyv­tár lajstromozását, amelyből kitűnik, hogy mintegy 39 ezer kettős példányunk van ; a jövő évben ké­szen lesz a pénzgyüjtemény rendezése, melyből azt látjuk, hogy roppant nagy mennyiségű, többszörös példányaink vannak, néha 3—4—5 is ugyan egy­ből. Czélunk az, hogy legelőször is a magyar akadémia, az egyetem, továbbá a kolozsvári, zágrábi egyetem és talán főiskoláink is kapjanak a kettős példányokból, hogy közhasznúvá tegyük azt, ami nálunk szerfölötti; és csak olyan dupplicatumokat tartunk meg a könyvekből, melyek leginkább forog­nak az olvasó kezén,; mindezek oly dolgok, melyek nem érdemesek, hogy a ház figyelmét fárasz­szan velők. Szükségeink is volnának még; ilyen például: Pest városa átirt, hogy a vízvezetéki költségre 300 frtot fizessünk ; de erre nem kérek pénzt, csak kiszorí­tom valahonnan ; (Derültség) inkább kevesebbet költök a kertre, (Derültség. Halljuk! Halljuk!) most csak arra kérem a t. házat, méltóztassék a pénz­ügyi bizottság által javasolt összeget megszavazni. Elnök: Méltóztatnak elfogadni? (Elfogadjuk,) Ennélfogva elfogadtatott. Wächter Frigyes jegyző (olvassa) •. Országos képtárra 26.366 frt. Kautz Gyula előadó : A központi bizottságnak nincs észrevétele. Helfy Ignácz : T. ház! Erre nézve egy kérésem van az igen tisztelt minister úrhoz, me­lyet a múlt évben Henszlman t. barátom is fölho­zott. Én nem ismerem jól azt a helyiséget, de aki megvizsgálta, arról biztosit, hogy daczára azon mun­kálatoknak, melyeket a ministerium ottan a múlt évben végrehajtatott, ennek a képtárnak holyisége mai napig sincsen elengendően biztosítva a tűz ellen. Az, hogy a kormány a helyiséget 3 évre biztosí­totta 12 ezer forinttal, nem nyújtana az országnak kárpótlást, ha azon drága kincs elpusztulna. Azt hiszem, hogy ha közművelődési czélokról van szó : ott ne hangoztassuk a pénzhiányt. Azt sem helyeslem, hogy a múzeumnál a pénzügyi bizottság levonásokat tett, és az igazgató ur kijelentette, hogy neki nincs bátorsága fölszó­lalni ; én roszalom. hogy nincs bátorsága. Én azt hiszem, hogy a cultur-kiadások a deficithez nagyon kis mértékben járultak, s azért azt kívánom, hogy a minister ur ne tartóztassa magát az ily kiadások­tól, habár több pénzbe kerülnének is, s kívánom, hogy legyen önálló helyisége a képtárnak, és, inert volt szerencsénk haliam a múzeumi igazgató úrtól hogy a múzeumban lévő képtárnak nincs elég he­lye, lehetne talán a múzeum közelében ilyet létesí­teni, vagy tessék a múzeumnak egyik szárnyát kép­tárnak átalakítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom