Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-96
t)6. országos ülés február 22. 1873. 15 Major Pál: Madarász József tisztelt képviselőtársam indítványára vonatkozólag legyen szabad annak kiegészítéséül, mit a tisztelt előadó ur mondott, előadnom, hogy a tandijak főn nem tartásának kérdése, mint már hangsulyoztatott, sokkal fontosabb kérdés, sem hogy azt csak igy egyszerre per tangentem el lehetne intézni, — annyival kevésbbé, mert azon elvnek, hogy az állam valamely intézménye föntartásának költségeihez járuljanak különösen azok, kik azon intézményt közvetlenül használják, — ezen elvnek helyes ratioja van. Ezt clőrebocsátván, még csak azt jegyzem meg, hogy a minist erium tekintettel van arra, ami indokul szolgálhatott tisztelt képviselőtársamnak indítványa tételére, hogy a szegényebb ifjak elől a tanulás és okulás iutja el ne zárassák, és ha csak ki tudják mutatn fizetési tehetetlenségüket: — s a kimutatást nem veszik nagyon szigorún, — a tandijak fizetése alól fölmentetnek. Azért az indítványt nem pártolom. Elnök: A pénzügyi bizottság 6 különböző rovat alatt bevett összesen 63,290 forintot fedezetül. Ennek ellenében Madarász képviselő ur a fedezetből 7150 forint törlését indítványozza; fölhívom tehát azon tisztelt képviselő urakat, kik a pénzügyi bizottság véleményét elfogadják, méltóztassanak fölállani! (Megtörténik.) A 63,290 forintnyi fedezet elfogadta k. Mihályi Péter jegyző (olvassa): Álladalmi lótenyész-intézetek. Személyes járandóságok és dologi kiadások czimén összesen 27.624 forint. Sázéll Kálmán előadó: A pénzügyi bizotts gnak nincs észrevétele. Máriássy Béla: Tisztelt ház! A pénzügyi reformok szükségét a ház egyhangúlag elismerte, és én ezeket kivihetóknek csak ugy tartom, ha azon tételeknél, melyeknél valamit meggazdálkodni lehet, a lehető megtakarítással jár el a tisztelt ház. Részemről ilyennek tartom ezen tételt, s engedje meg a tisztelt ház, hogy nézeteimet e tárgyban előadjam. Tisztelt ház! A ménes uradalmak kiterjedése körülbelül 48.000 hold. Ha ez bérbe adatik: 480 ezer forintot jövedelmez, A ménesintézetekbe befektetett összeget csekély számítás szerint 2 millióra veszem. Ennek kamatja 120 ezer forint. Az összes kiadások tesznek 1,550.000 forintot. Ha mindezt összeveszem, a kiadás 2,150.000 forint. A bevétel a ménes uradalmaknál 1,750.000 forint. Tehát levonva a kiadás kamatait: a lótenyésztésre hozott áldozat 400.000 forint. A méntelepek tartására szükséges 180.000 frt. A fedezetből bejő 200.000 forint. Van tehát az államnak vesztesége 800.000 frt; vagyis ha a két összeget összevonom: a lótenyésztés Magyarországban az államnak évenként 1,200.000 forintba kerül. Tisztelt ház! Én nagy súlyt fektetek mind anyagi, mind védelmi tekintetben a lótenyésztésre. Védelmi tekintetben azért, mert végre — ha háborúnk lesz — legnagyobb harczaink Magyarország rónáin fognak vívatni, oda pedig lovasság kell; anyagi tekintetben azért, mert Magyarország lóálladéka két millióra megy, melynek értéke majdnem 250 millió forintra tehető, és egyátalában nemesítve nincsen, és sok javítást igényel, mert el van hanyagolva. Tehát helyesnek tartom azt, hogy az állam ménlovakat tenyészszen, és azokat a gazda közösségnek használatra adja, és pedig azért, mert végre is az egyes községek nem bírnak annyi erővel, hogy magoknak a szükséges tény ész anyagot megvehetnék. De helytelennek tartom a méntelepeknél a kezelést, mert elismerem azon financziális, sőt juridicai axiómát, hogy aki valamely tárgynak hasznát veszi, egyúttal annak költségeit is fedezze. Az által, hogy az államméneket ad ki használatra, azon egyesek, akik ezeket gazdaságuk emelésére használják, minden lónál legalább 50 forint előnyben részesülnek. — Természetes, hogy azoknak kellene fizetni a méntelepek tartására, és ezt annyival inkább igazságtalannak tartom, mert van az államnak 1600 ménje, és az összes Magyarország birtokosainak legfölebb 1% lehet az, mely ezeknek hasznát veszi, tehát 99% hozzájárul a nélkül, hogy valami előnyben részesülne. Én nem tartom a kezelést czélszerünek továbbá azért, mert míg az egyeseknél egy lónak tartása legfölebb 360—370 forintba kerül, addig az államnál bele kerül 670 forintba. Tisztelt ház! Én ezen tant nem ismerhetem el, hogy az állam javai kezelésének roszabbnak kell lenni a magánvagyon kezelésénél, és hogy az államnak százezrekkel többet kelljen kiadni, mint a magánosoknak. Itt tehát az állam ismét elveszít körülbelül 600.000 forintot. Én itt kétfélekép gondolom megkímélhetni a költséget, a mely módok mindegyike megkönnyítené a költségeket és a lónemesitést sem akadályozná. Az egyik mód volna az, hogy az állam hozzon be ez irányban helyes gazdasági rendszert, vagyis ne költsön többet, mint amennyit magánosok költenek. Ha a fedezetet, mely itt 200.000 forintot tesz, fölemeljük ugyanannyira, amennyi a szükséglet, amint a magánosoknál is történik: akkor az állam szép összeget takaríthat meg. A másik mód, mely szerint e bajon segíteni lehet, az, hogy az állam a méntelepeket kiadná a megyéknek és városoknak. Az 1600 mén könnyen eltartható lenne. Magyarországon van 290 város, ezek közt van legalább 70 olyan, amely lovat tenyészt. Továbbá föl lehet venni a megyéket is, szintén 70-el. Egy-egy megyére és városra tehát esnék körülbelül 10 ló, amelyeket azok szívesen elvállalnák.
