Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-96
16 96. országos ülés február 22. 1873. Erre két ellenvetést szoktak fölhasználni. Az egyik az, hogy bajos a fölosztás. Én azonban azt hiszem, hogy nem oly nehéz, mint sokan hiszik. Föltételezem a kormányról, hogy midőn a méntelepeket átvette: számolt az ország szükségleteivel, és szigorúan meghatározta, hogy melyik vidékre, milyen ló való. Ennek meghatározása tehát nehézséggel nem jár. A másik ellenvetés: a kezelés. Azt mondják, hogy ezáltal az államnak nagy kincse veszélyeztetik. Nem oly nagy kincs az, mert a jók között igen sok rósz ménlova is van az államnak. De azt sem ismerem el, hogy veszélyeztetve volna ; mert ha a ménlovat rá lehet bizni egy cseh vagy magyar őrmesterre, mert itt nemzetiségi különbséget nem ismerek: akkor nem látom át, hogy miért ne lehetne egy város polgármesterére vagy községelőljárójára bizni? Én tehát e tekintetben nem látom veszélyeztetve az ország érdekeit, és azt hiszem, hogy ez utón 800.000 forintot meg lehetne kimérni. Természetes következménye volna ezen fölfogásomnak az, hogy ez iránt határozati javaslatot adjak be. Szándékoztam is azt tenni; de nem teszem, miután a szakminister ur csak mostanában vette át tárczáját, és én meg vagyok győződve, hogy a minister ur nem csak ezen, de minden szakmájában, és ott, a hol baj van, az egyesek nézeteit is tekintetbe véve, meg fogja tenni a szükséges változtatásokat. Ennélfogva nem nyújtok be határozati javaslatot; de fölkérem a tisztelt minister urat, hogy miután, nézetem szerint, ez utón sokat meg lehetne gazdálkodni, legyen szives azt figyelmébe venni, és a lótenyésztésnél ugy intézkedni, hogy az egyesek érdekeinek kárositása nélkül az országra nézve a lehető megtakarítások tétessenek. Simonyi Lajos n.: Tisztelt képviselőház! Tagadhatatlan az, hogy nem czélszerü, ha az állani az egyes gazdasági ágakba bocsátkozik, vagyis azon gazdasági ágakat maga kezeli; hanem figyelembe véve helyzetünket, mint azelőtt történt, ugy jelenleg is igen helyes intézkedés a kormánytól, hogy e tekintetben általa eddig követett utat ezután is követni akarja; mert nemzetgazdasági szempontból is főfigyelmet érdemel hazánkban átalában az állattenyésztés, ezek közt különösen a lótenyésztés annyival is inkább, mert egyik gazdasági ágban sem mutatkozott oly előmenetel az utóbbi években, mint épen a lótenyésztésnél. A lótenyésztés nemcsak mint luxus articulus, hanem védelmi szempontból, de különösen gazdasági és kereskedelmi szempontból is az utóbbi időben igen nagy előkaladást mutatott, és épen az export következtében igen sok és nagy összegek folytak be hazánkba. Ha tehát jelenleg ennek ellenére bizonyos más elméleti elveket mereven fölállitani, és azokat alkalmazva is érvényesítem akarnánk, ez által hazánknak igen nagy kár okoztatnék. Ami a megtakarításokat illeti, én részemről azokat mindig pártolom, mert a takarékosság oly kötelesség, melyet az állam a kormánytól méltán megkövetel, s melynek gyakorlására a törvényhozás is ügyelni tartozik; de azon módra nézve, melyet megtakarítás szempontjából az előttem szólott tisztelt képviselő ur fölhozott: határozottan kimondom, hogy az nem megtakarítás, hanem a legnagyobb pazarlás; mert az azon nagy kincsnek, mely nagy költséggel, áldozattal, tanulmánynyal és fáradság által hazánkban csakugyan létezik: rövid idő múlva megsemmisítése volna. Ugyanis a képviselő ur helyesli, hogy az állam maga neveljen tenyészanyagot, de azt kívánja, hogy kiadja egész éven át tartásra a lovakat a lakosoknak és községeknek. Ha ez történik: akkor azon anyag, mely drága pénzen és költségen tény észtetett, rövid idő alatt megsemmisül. (Ügy vanl) Az államméneket, azon módon, mint Toldi lovát, nem lehet tartani. (Derültség.) A tisztelt képviselő ur azt mondja, hogy az egyeseknek, magánosoknak egy ló eltartása belekerül 300 forintba, az államnak pedig 600 forintba. Azt hiszem, hogy az oly lovaknak tartási költsége, minőket az állam tart: egyeseknek nem 600 frtba, hanem sokkal többe kerülne, mert arra kellő tanulmánynyal bíró személyzet alkalmazása, kellő minőségű és mennyiségű tápanyag adása szükségeltetik, mit az állam nagy mennyiségben szerezvén be, azt az állam sokkal olcsóbban tudja eloállitani. mint az egyesek. Hazánkban különösen gy baj, hogy egyesek igen kevés gondot fordítanak a lovak tartására, s hogy a gazdák lovaikat és marháikat roszul tartják. Ez az egyik fő oka, hogy az államnak kell tartani méneseket; az anyag, a massa hiányzik, nem a vér, mert az megvan; hanem az erőt, és különösen a nagyságot nem bírja semmi egyéb megadni, mint ha a tápanyag nagyobb mennyiségben adatik; ez hogy többe kerül, az világos. Azt mondja a tisztelt képviselő ur, hogy a népességnek csupán egy százaléka élvezi annak hasznát, mi a lótenyésztésre fordittatik. Nézetem szerint, ez nem áll; mert nem egy százaléka a lakosoknak huz csak hasznot a lótenyésztésből; hanem huz közvetve mindenki, huz, aki a gyárban vagy a gazdaságban dolgoztat. Nem egyedül a luxus ló jöhet itt tekintetbe, mert a luxus ló olyan, mint az essentia, mely a lótenyésztés közvetett javítására csak alkalmazható, hanem erős lovakra van szükség. Miután ezen tárgyról szólok, meg kell még említenem, miszerint veszélyes tan az, hogy nagy, erős lovakat hozzunk be külföldről tenyészanyágnak; mert azt behozván és roszul tartván, miután ezen oagy, erős anyagban nincs meg a nemesség, mely a ha-
