Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-99
99. országos ülés február 26. 1873. 125 sék meg annyi mások között, ugy hogy aránylag azok is legyenek, vagy alig legyenek fizetve, s uj terhet ne rójunk az államra. Tisztelt ház! Én azok közé tartozom, kik őrömest íöntartanák azt az ex nobili officio szolgálás eszméjét; véghetetlen kegye!ette! viseltetem ij,zon elődeink iránt, a kik ingyen tettek a hazának, még pedig folytonosan nagy, siker és következménydús szolgálatokat; részemről szívesen ajánlkozom hasonló szolgálatra ; egyszer-másszor volt is rá alkalmam az életben, de kétlem, hogy igen sok pályatársat találnék e téren. Sőt megvallom, midőn volt ilyes alkalmam, mindig két dolog hatott végtelen nyomasztólag reám, és kétségkívül mindazokra, kik hasonló helyzetben voltak. Egyik az, hogy az, a ki ingyen szolgál, a mellett, aki fizetésért szolgál, mindig bizonyos génében érzi magát bizonyos eathegoriát lát fölállítva a hivatalnok és az ur között, Ez oly sértő érzet, a melytől senki el nem zárhatja magát és amely a legtöbb esetben mintegy becsületbeli kötelességévé teszi az illetőnek, hogy megérdemlett diját fölvegye, bármiként rendelkezzék is azután a pénzről, hogy mindenesetre egy sorban álljon azon igen tiszteletreméltó derék bajtársával, aki hasonló erő- és időáldozattal nem képes talán a szolgálatot ingyen teljesíteni. Ez volt az egyik nyomasztó tudatom, a másik pedig azon gondolat, ho^-y már majdnem közvéleménynyé vált azon foltévér-, hogy az ingyen munkában nem sok köszönet van, és hogy sem a felelősség-érzetet nem lehet annyira reálisaim", sem a szigoru kötelességteljesitést követelni, amely követelésre sokan megfelelnek azon „tritum qnid" mondattal, hogy „qualis solutio, talis labor'; azt pedig bizonyára, tisztelt képviselőtársaim e szakmában legalább nem kívánják. Ellenben méltóztassék megengedni, hogy közoktatási törvényünk egyik véghetlen nagy előnyét kiemelhessem ; (Halljuk!) és ez az, hogy nemcsak a gyermekek iskoláztatásáról van abban gondoskodva, melyről gondoskodnak a beleirt §-ok. hanem ezen törvénynek szelleme a nagy közönséget neveli és képesiti. Méltóztassék fölvenni, itt van az iskolatanácsok intézménye, azelőtt ki foglalkozott az iskolaügy gyei? A vármegye? Tudjuk átalában. hogy a vármegye fénykora akkor volt, midőn a közjogi kérdések voltak a zöld asztalok szőnyegén. Ki nem tudja azt, aki résztvett az alkotmányos életben, hogy a gyűlés 2-od, 3-ad, 4-ed napján, midőn már az administrationalis kérdésekre jött a sor, bizony nagyon popularis főispán lett legyen az, kinek kedvéért a tekintetes karok és rendek még együtt maradtak; ellenben az iskola-tanács — ismét nem az embereket, hanem az intézményt tartom szem előtt — az iskolatanács összegyűjti az ügy barátait, élükön áll a tanfölügyelő, kinek mostani szerény 1 hatáskörében is mindig elég módja van, hogy a közoktatási kérdéseket esetenként szőnyegre hozza, s a közérdekeltséget ébren tartsa, Az illető urakat nem hagyja nyugodni, mennének már örömest ebédre, de ő meg fogja őket; (Derültség) azt mondja nekik: kérem még csak ezt, meg ezt kell előadnom. (Derültség.) Akarva nem akarva, s legfölebb azon föltétel mellett, hogy szivarra gyújthatnak, maradnak, nem is veszik észre, hogy lassankint miként válnak tanférfiakká. Amit az iskolatanács a maga körében tesz, azt teszi az iskolaszék a saját tankerületében; töménytelen volt eleinte a panasz, hogy az az iskolai szék milyen emberekből áll, nem értenek a dologhoz. „Csak egy ilyen iskolaszéki tag ne lépjen nekem az iskolába", monda némely tanító. „Nem tesz semmit, csak egy kis béketűrés, és máskép lesz a dolog" felelém ilyenkor mindig. Az iskolaszéki tagok, ha nem is mindenütt, de sok helyütt hévvel és buzgósággal karolták föl az ügyet, és dicsérve kell különösen kiemelnem Buda-Pest fővárosa iskolaszékeinek elnökeit és lelkes tagjait, kik nemcsak ingyen teljesítették s nagy készséggel az administratio nevezetes teendőit, hanem minden egyes alkalommal még a zsebökbe is nyúltak, tetőtől talpig fölruházták, és iskolaszerekkel, tankönyvekkel látták el a szegényebb gyermekeket és mindent elkövettek az iskolai ügy emelésére; de ami a legfőbb, s mire régebben alig volt eset: gondolkoztak az iskola ügye felől; foglalkoztak azzal, még pedig előszeretettel, amely előszeretet meg fogja szülni idővel a szakképzettséget is, melynek bizony nagy hiányában vagyunk. És ez áll, tisztelt ház a tanfölügyelökre nézve is. Méltóztassék elnézéssel lenni irántunk, kik most még kezdők, tanulók vagyunk, kik küzdünk a kezdet mindenféle nehézségeivel, s azonfölül saját tudatlanságunk járatlanságunkkal. Méltóztassék időt engedni nekünk, hogy a jó tanfölügyelők iskoláját alapithassa meg a közoktatási törvény. A tanfelügyelőt nevelni kell, mint minden mást; méltóztassék bevárni a legközelebbi generatiot, nem pedig pálezát törni az intézmény fölött, melynek indítványozott megszüntetésével bizonyos és előrelátható e téren a visszaesés. Illő. hogy midőn bevégezésével hosszú beszédemnek óhajtom megvigasztalni unatkozó tisztelt tagtársaimat, említteti énül ne hagyjam, hogy a közoktatási törvény nagy és fényes vezérelvei azok, melyek ama nagy államférfiú emlékét, ki ezen törvényhez hozzákötötte hírnevét, örökre fön fogják tartani közöttünk. Ezen nagy és termékeny elvek azok, melyek miatt lehetetlen, hogy valaki a törvény revisiojának oly értelemben, minőben ezen szó közönségesen vétetik, barátja legyen. (Helyeslés.) I Ez megállapítja először a tankötelezettség elvét, a
