Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-99
10(i 99. országos ülés február 26. 1873. fölebb az vonható ki, hogy én ott, hol a felekezeti iskola a törvény követelményeinek meg nem felel, azt, ha másként nem lehet, az állam jogánál fogva kívánom az állam által olyanná alakíttatni, hogy az a törvény követelményeinek megfeleljen. Az utolsó félreértés, melyet helyreigazítani kívánok, Molnár Aladár tisztelt képviselő ur részéről történt, ki a tanszabadság nevében tiltakozott nézeteim ellen; pedig én a tanszabadság ellen sem tegnapelőtti beszédemben, sem átalában sohasem szólottam; én a tan-kényszer elvét az állam által is csak ott akarom érvényesítem, a hol nem a tanszabadság, hanem a tanulatlanság szabadossága honol; inert ott sötétség vár, én pedig világosságot óhajtok. P. Szathmáry Károly! Tisztelt ház! Sajnálom, hogy Csengery Antal tisztelt képvíselő ur nincs jelen, mert a tisztelet, melylyel irányában viseltetem, nem engedi meg, hogy tegnap tartott jeles beszédét figyelmen kívül mellőzzem. Én az előttem tegnap szólott tisztelt képviselő úrral nagyjában egyetértek. 0 ugyanis védte a közoktatási törvényt egészben, és fölöslegesnek tartotta még ma a gyökeres revisiot. Ebben én a tisztelt képviselő úrral teljesen egyetértek; én is azt hiszem, hogy apró javításokkal, külön behozandó pótlásokkal igen könnyen lehet azon bajokon segíteni, a melyek különben sem állanak szerves összefüggésben a közoktatási törvénynyel. így például a tanítók helyzetén, különösen azoknak nyugdíjaztatásán igenis könnyen lehet segíteni, anélkül, hogy azért gyökeres revisio alá kelljen venni a közoktatási törvényt; de meg másfelől azt is hiszem, hogy elegendő egyelőre, hogy ha azon törvény mint első stádium, végrehajtatik szigorúan, minden tekintet nélkül, azaz egyetlen egy tekintettel, t. i. a közművelődés tekintetével. Más dolgokban is, melyeket fölhozott, egyetértek a t. képviselő úrral. Egyetértek különösen a nőknek oktatási czólokra való alkalmazásában; még pedig egyetértek nemcsak paedagogiai szempontból. de egyetértek társadalmi szempontból. Magyarország feléről van itt szó, sőt felénél többről, mert 36 ezer nővel több van, mint férfi, és azoknak munkakeresetképessé tételére szebb, jobb és alkalmasabb tért. sehol sem nyújthatunk, mint a kisded és elemi oktatásban. Meg vagyok győződve, tapasztalataim is meggyőztek, hogy bizonyos. időkorig még a figyermekek oktatására is sokkal alkalmasabbak a nők, mint a férfiak; nem is véve tekintetbe azt a nyereséget, amely a nők alkalmazásának olcsóságából származik. Nem érthetek • azonban teljesen egyet a tisztelt képviselő úrral az úgynevezett internátus kérdésében, vagyis a benlakási rendszer tekintetében. Én is ismerem azon nagy tudományos harezot, amely e fölött Európa-szerte foly, és tudom, hogy az ellen és mellette igen sok érvet lehet elmondani; hanem én azt Íriszem, hogy ily kérdéseket elvontan tárgyalni nagyon nehéz. Ha pedig tekintünk hazánk közművelődési múltjára: akkor félek, hogy több érvet találok mellette, mint ellene. Épen azon erkölcsi szempontok czáfolatául, melyeket méltóztatott fölhozni, különösen a franczia viták után, ha visszatekintünk, épen az ellenkezőt találjuk. A puritán Rákóczy collegiumhan neveltette fiát, s igy többen a ministerek közül, sőt talán épen Csengery tisztelt képviselő ur is a colleghunban nyerte az első oktatást. Én ezen kérdést egyébhánt nem akarom sem jobbra, sem balra végleg eldönteni ; de ha el akarjuk dönteni: kell hozzá egy dolog, ami legkevésbbé van, t. i. pénz; mert az internálások, a benlakók nevelése, a növendékeknek természetesen mindenütt olcsóbba kerül. Ha tehát el akarjuk az internátust törölni, és képezdévé tenni az intézetet, azon esetben tetemes segélylyel kell ellátni az illetőket. Ha szükséges ez már a fővárosban is: menynyivel inkább kell ez a vidéken. Itt a fővárosban is annyira segélytelenek ifjaink, hogy nem bérelt lakásokban, hanem bérelt ágyakban kénytelenek lakni, és kérdem, mennyivel van jobban garantirozva az erkölcsiség, ha az ifjú ily bérelt ágyakban lakik, mintha benlakik. nem börtonszerüen, nem zárdaszerüen, hanem szabadelvűén fölállított és föntartott intézetekben, hol táplálékát is nyeri. Igaz, én ma képezdéinkről szólok különösen, s azok, amiket a tisztelt képviselő ur előadott, nem is a képezdékre vonatkoznak. Képezdéinknél mondom pénzviszonyainkhoz képest azt állítom, hogy csakis benlakó növendékeket lehet nevelni, mert nálunk gazdag ember nem vállalkozik néptanítónak, azon szegény ifjú pedig igényli az állam segélyét, addig a mig fölnevelkedik ; mert azt, hogy addig is véres verejtékkel keresse kenyerét, lehet ugyan kívánni, de az ritkán lehetséges. Én magam is tudom, hogy itt a fővárosban százával jönnek hozzám, és másokhoz kenyeret keresni az ily szegény növendékek, és nem kapnak segélyt sehol. Egy igen meglepő jelenség jelentkezik ujabb időben a túloldalon és jelentkezett tegnap a tisztelt képviselő ur ajkain is, s ez az: hogy azok, akik eddig mindig a centralisatio elveit hangoztatták, és ennek apostolai voltak : kezdenek autonomisták, municipalisták és községiek lenni. A tisztelt képviselő ur azt mondja, hogy igenis, nem az államnak kell átvenni a felekezetektől az elhanyagolt közoktatást, hanem a községnek. Hivatkozott Amerikára, Angliára s többekre. Tisztelt képviselőház! Én erre azt válaszolom, tereintse meg azon községet, mely Amerikában van: s én reá bízom egész nyugodtsággal a nevelést; de mig az nincsen : addig a legszentebb ügyet a községre bizni nem tudom. (Helyeslés bal felől.)
