Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-99
99. országos ülés febrnár 26. 1873. 107 Tisztelt ház! Egy példával szolgálok arra nézve, hogy miként lehetne ma a községekre bizni a közoktatást. Péterfy Sándor, egyike paedagogjainknak, emlit egy esetet, azt mondja: volt egy községben oly iskola, melynek tanítója nagy fizetést húzott egész 60 frtig. E községben megindult a mozgalom arra nézve, hogyan lehetne ettől a nagy adótól menekülni; megkerestek egy befolyásos férfiút és annak fizettek 30 frtot azért, hogy kieszközölje, hogy ne legyen iskola és ne kelljen fizetni azon 60 frtot. Már kérem alásan, az ily községi elülj árokra bizni az országnak nevelési ügyét, az olyan lenne, mit a tisztelt képviselő ur sem fogadna el. Nem ez lett volna az ut, tiszteltház, a munieipalis és községi élet kifejtésére. Kimutattuk mi ezen utat, midőn a községek- és mimicipiuinokról szóló törvényről volt szó; akkor kellett volna a megyei lakosok érdekeltségét a megyei közgyűlésekre nézve ébreszteni; be kellett volna lassankint a culturalis kérdéseket a megyei közgyűlésekre hozni, és miután ezekbe a közgyűlésekbe a falvak lakói is bevonattak volna: ő bennök is fölébredt volna azon culturalis érzelem, mely olyanná tette volna a községi életet, hogy a közoktatást is rajok lehetett volna bizni. Ott lett volna alkalom, a munieipalis rendszer legalább eddig élvezet jogainak meghagyásával és a culturalis kérdéseknek szintén részben oda utasításával hatni arra, hogy a községek olyanokká váljanak, mint Amerikában. Ez lett volna a természetes ut ; de az, amit követtek, megfordított ut, s amit azzal eredményeztek, a legnagyobb absurdum. Áttérek most, tisztelt ház, a tisztelt minister ur által mondott jeles programmbeszédre. Igen sokban igazat adok a tisztelt minister urnák is. Arra nézve, amit a legfőbb, a közép és alsóbb oktatásra nézve mondott, én is osztozom azon nézetében, hogy egyetemünknél a tanári kar ép ugy, mint a tanszékek, hiányosak, s még hiányosabbak egyénekben. Tudom, hogy oly nevezetes tudománynak, mint a geológia, nincsen tanára. Az átalános világtörténelemnek csak egyetlen egy előadója van a rendes tanárok közt. A tisztelt minister ur expedienst vélt fölfedezni a magyar tudományosság hiányainak pótlására, és ez a külföldi tanárok behozatala. Tisztelt ház, a minister ur mintegy erkölcsi bátorságot vélt venni és azt fejezte ki, hogy népszerűségét koczkáztatja ezen eszme által. Nem vagyok ezen véleményben, azt tartom, hogy közpályán, de legkivált ministeri pályán, az, aki valamit jónak, helyesnek, czélszerünek tart: azt mondja s tegye nyiítan, és a haza érdekeit soha se mérje öszsze a népszerűséggel. Hanem nem a népszerűséget féltem én, de az eszköz czélszerütlenségét. Lehetne szólni az idegen s természetesen német tanárok alkalmazásáról az egyetemi tannyelvnek szempontjából, mert nagyon megfontolandó kérdés, hogy az egyetemi tannyelv iránt hozott törvényen jó-e változtatni vagy nem; hanem elejtem a kérdésnek ezen részét, szólok egyedül czélszerüségi szempontból. Én, tisztelt ház, az idegen tanárok rendszeres alkalmazását az egyetemen, megvallom, czélszerünek nem tartom. Ez az eszme nem uj. Meg volt már Comenius idejében; behozott Bethlen Gábor egy egész csoport német tanárt. Abban az időben a nyelvkérdés nem is volt meg, mert akkor még latin volt a tannyelv és bár el kell ismernem, hogy különösen Comenius nagy szolgálatokat tett nemcsak Magyarországnak, de az egész világ tudományosságának, de utalok Erdély történetére, ahol ezen tanárok alig tudtak egy évtizedig is megmaradni. A rendszer megbukott; Apáczai Csere János elvonta minden tanulójukat, ugy hogy kénytelenek voltak abbanhagyni a tanítást. Ha tanítványaink nem arra valók, hogy külföldön képezzék ki magukat: nem tudom, sikerülni fog-e itt parallel-osztályok fölállítása mellett, a német tanárnak az ifjúságot megtanítani; mert ha a mi fiatalságunknak a nyelvvel kell küzdeni egyúttal, midőn a, tudománynyal küzd : akkor bizony az eredmény legfölebb is fél. Mindamellett nem ítélem el egészen az eszmét, és ugy. amint Csengery képviselő ur mondotta, hogy ha például az illetők meg lesznek nyerhetők szünidejök alatt fölolvasások tartására: nem kárhoztatom azt; mert utoljára is ezen tudósoktól mit sajátítanak el a tanulók egyebet, mint a modort? Hisz magát a tudományt úgyis megkapják könyveikben. Van még egy, mit részemről meg kell említenem, és ez az, hogy talán a tisztelt minister ur igen is szegénynek tartja Magyarországot a tudományban. Talán magában a minister ur rendszerében, és átalában a behozott rendszerben lesz a hiba. Mert azon sajátszerű szokás van nálunk, hogy inig a vasúti vállalkozóknak egyszerűen pályázat nélkül adják ki a vállalatot: addig a tudományra pályázatot hirdetnek. Talán megfordítva jobb volna, amott hirdetni pályázatot s itt meghívni az embereket. (Helyeslés.) Egy franczia iró azt mondja, hogy a társadalom fölkeresi a bűnöst, hogy megbüntesse, fölkeresi az erényt, hogy azt megjutalmazza. Én nem látok abban derogament a minister úrra nézve, hogy egy kitűnő szaktudóst, vagy kitűnő tanárt fölszólítson a tanárság elfogadására. (Trefort Ágoston közbeszól: Megtörtént 1 .) Tudom, hogy megtörtént; de a rendszer nem az: én pedig a rendszert támadom meg. Azt hiszem, hogy Magyarországon a minister ur még sok jeles tanárt kaphatna, aki nem fog sem a minister előszobájában ülni, sem pályázatot nem nyújt be; de ha ineghivatik, megjelen az egyetemen, és be fogja tölteni helyét, mint sok más nem. Nagyon helyeslem a tisztelt minister urnák azon kijelentését, hogy a szükséges építkezéseket csak14*
