Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.

Ülésnapok - 1872-98

98 98. országos ülés fclmiár 25. ISIS. toztatnak. még a társulati téren is mindinkább nagyobb mérvben terjed. A községek a tanköteles gyermekek számának megfelelő népiskolák tartására szintúgy kötelezendők nálunk, mint ezt a legtöbb törvényhozás világszerte kimondotta. S a nagyobb községek, mint azt közoktatási törvényünk rendeli, fölsőbb népiskolák állítására is szoritandók. Ettől, különösen a polgári iskolák állításától várhatni egy mivelt középrend alkotását. Milyen fontos kérdés ez nemzetiségi tekintetben is: legyen elég csak annyit említenem, hogy mintegy 218 község van hazánkban, melynek 5.000-nél több lakosa van; s e 218 város között 92 tiszta magyar, 83 nagyobb részben magyar. A polgári iskolák állítása tehát a magyar fajt tömegesen emeli a miveltség magasabb színvonalára. Közoktatási minister ur azt monda, hogy több község nem akar fölsőbb népiskolát állítni: inig minden tanköteles gyermek számára nem állithat alsó népiskolát. Ezt, tisztelt képviselőház, részemről nem tartom egészen helyes eljárásnak. Azt hiszem, hogy valamint helytelen volna az a nemzeti közoktatási törvény, amely nem gondoskodnék a középiskolákról és legfelsőbb oktatásról addig, míg a népiskolai oktatás az egész országban nincs ugy ellátva, hogy az minden szükséget kielégítsen: szint oly helytelennek tartanám ha a községekben elhanyagoltainak a vagyonosabb középrend nevelése azért, mert még valamennyi tanköteles gyermek nem jár elemi iskolába. Én a községekben a jobb szellem fölébredését a közoktatás terén is épen a fölsőbb népiskoláktól várom; ha ezek miveltebb és értelmesebb középrendet fognak nevelni, és különösen várom ezt a polgári iskoláktól. (Helyeslés.) Már föntebb emiitettem, minő nehézséggel járna, ha az állam venné át az egész közoktatás ügyét. " Ezen föladatot az államra nézve még nagy mértékben nehezítette Tarnóczy Gusztáv tisztelt képviselő ur. (Halljuk! Halljukl) Nehezítette azzal, hogy az ingyenoktatás elvét is kimondotta. Tisztelt ház! Nem fejtegetem hosszasabban ezen nagy kérdést. Én részemről tanulmányoztam azt, még pedig egész tárgyilagossággal, mindenik fél okoskodásait ellene és mellette meghallgatva. Jól tudom, hogy ugy állíttatik föl az ingyenoktatás, mint az átalános tankötelezettség követelménye, mint a demokraticus intézményeknek szükséges eredménye, és részemről megértem azt, hogy ha Francziaországban ezen tan hirdetői naponként szaporodnak szemben azon térfoglalással, melyet ott a vallásos congregatiok ingyen, vagy igen olcsón való oktatása napról-napra mindinkább nagyobb mérvben tesz. Tudom azt is, tisztelt ház, hogy több állam kihirdette már ezen elvet, igy nevezetesen Scliweiznak több cantonja, Északamerika, Olaszország, Dánország, Chili és Portugál; kimondotta a tandij megszüntetését pénzügyi zavara daczára Spanyolország és alkotmánya 24-ik §-ában Poroszország; kimondotta 1848-ban a frankfurti parlament. Mindezen példák daczára, tisztelt ház, az éremnek másik oldalát is szükséges megtekinteni. Azok, akik a tandij megszüntetését nem pártolják, mindenekelőtt hivatkoznak arra, hogy a tandij eltörlésével a szülőkben csökkentetik a felelősség érzete saját gyermekeik irányában. Fölhozzák Anglia példáját, hol a parlamenti reportokból olvassuk, hogy a szegény munkás nép Angliában igen kevésre becsüli az ingyenoktatást, ugy tekinti azt, mint alamizsnát. Mikor roszul megy dolga, elküldi ugyan gyermekeit az ingyen-iskolába, melyet jótékony egyletek állítottak föl; de mihelyt kissé jobb keresetre tehet szert, azonnal kiveszi onnan gyermekeit és azon iskolába küldi, ahol fizetni kell. Azt hiszi, hogy azon iskolában, hol fizetni kell: az oktatás is jobb; pedig Angliában ez az eset nem áll. A társulatok, melyek saját költségökön tartanak fön a nép érdekében népiskolákat, sokkal jobb iskolákkal rendelkeznek. Az angolok azonban — mint mondám — lealázónak tekintik az alamizsnát. Azt is mondják válaszul azok, kik a demokratia nevében sürgetik a tandij eltörlését, hogy hiszen ez sajátlag nem egyéb, mint a vagyonosabb osztály megadóztatása a szegényebbek érdekében, kiket minden törvényhozás fölment a tandij fizetése alól. Jól tudom, hogy azok, akik ellenkező véleményben vannak, tovább is viszik ez okoskodást, és azt mondjak, hogy épen ez a baj; a szegénységet sokan szégyenlik bevallani; de kérem ezen eset előfordul az adófizetésnél is. Már pedig a tandij eltörlésének kérdése nem egyéb, mint csak a névnek megváltoztatása, t. i. a tandíjnak adóvá tétele. Azokban az államokban, ahol a tandij el van törülve : kétfélekép vettetik ki ezen adó. Luxenburgban és Holland némely tartományaiban a szülőkre vettetik ki vagyonosságuk és iskolaköteles gyermekeik arányában. Ez nem más, mint tandij. Kivettetik másodszor, mint átalános adó. Kell-e mondanom, hogy ez utóbbi alól nehezebb kibúvni a szegényebb osztályoknak, mint a tandij fizetése alól. Mindamellett ha nagy szegénység áll be: ugyanazon argumentum itt is alkalmazható, melylyel a tandij megszüntetését sürgetik, t. i., hogy a szegénységi bizonyítvány kiállítása sokakra nézve igen lealázónak látszik. A tandij megszüntetését, mint mondám, több állam proclamálta már. Azonban ezek közül sem mindenik állam hajtotta végre megszüntetését. Igy például Poroszországban mai napig csak papíron maradt az alkotmány azon rendelete, mely a tandij megszűntetését elrendelte; most is szedik a tan dijat;