Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.
Ülésnapok - 1872-90
90. országos ülés február 15. 1873. 253 Mondom, nem akarok nemzetiségi álláspontra föllépni, egyrészről, mivel ez az ügynek mai nap többet árthat, mint segíthet; másrészről remélem, Jiogy nemsokára eljön az idő, amikor mi is kifogunk kérdeztetni; én a kérelmezők álláspontjára helyezkedem, akik nem csupán szerb de különböző nemzetiségűek és akik azt kívánják, hogy ezentúl is átalában megmaradjanak azon municipalis összeköttetésben, amelyben eddig voltak. Pancsova az igaz, nem spherice, de hemispherice politikai, közlekedési és kereskedelmi közepét képezné az uj megyének. Torontálmegye már eddig is ki van terjesztve Szegedtől egész Becskerekig, és ha már Szöregből kénytelenek a lakosok Becskerekre menni: miért lennének kénytelenek a Kabin és Baziás vidékről valók is. Ha Pancsova a központot képezné, •egyetlenegy helység sem lenne az uj megyében 3 -egész 4 óra járásnyinál és mégis az uj megye geographiaí és etnographiai tekintetben elegendő nagysággal bírna. Ennyit tartottam szükségesnek megjegyezni és erre a t. háznak és a kormánynak figyelmét felhívni; kérvén ezen ügyet komoly figyelemre venni, annál inkább, mert első ízben történik, hogy azon "községek, kik már évszázadok óta nem állanak kapcsolatban, a magyar országgyűléshez folyamodnak. Ezen módosítást ajánlom a kérvényi bizottságnak a kérvényre adott véleményéhez: (olvassa a •módosüványt.) „Kiadatik a ministerelnöknek, hogy az illető törvényjavaslat alkotása alkalmával figyelembe vétessék s a képviselőháznak az illető törvényjavasdattal együtt érdemleges tárgyalás végett bemutattassék. * Szeniczey Ödön jegyző (újraolvassa Miletics Szvetozár módosítását.) Nehrebeczky Sándor: ügy látszik, t. ház, Ploschie község, midőn a képviselőházhoz folyamodik, hogy a határvidék rendezésre alkalmával Pancsova városa egy alakítandó megyének székhelyévé tétessék, némileg irányt szándékozik adni azon törvényjavaslat elkészítésére nézve, mely — mint méltóztatik tudni — a határőrvidék polgáro.sitása alkalmával a kormánynál most készülőben van. Ezen törvényjavaslat a belügjuninisterimn kebelében készült ugyan s én azt hiszem, hogy a kérvénynek ,a belügyministeriumhoz kellene áttétetni; de miután a ministereínök ugy is oda fogja áttenni, nincs észrevételem az ellen, hogy a kérvényi bizottság véleménye fogadtassék el, miszerint a kérvény a ministerelnökhöz teendő át; hanem arra nézve, vajon lehetséges-e a kérelem teljesítése, vajon a törvényjavaslat azon állapotban van-e, hogy ezen község kérelme tekintetbe vétessék: aziránt — mondom —• nem vagyok annyira tájékozva, mint az előttem szójlott t. képviselő ur, aki azt hiszi, hogy ezen törvényjaslat már a ministeri tanácsban megfordult és talán bizonyos részletei már el is vannak fogadva ; mindenesetre azt hiszem, hogy oly intézkedés fog történni az eddigi megállapodások szerint, miszerint talán nem annyira nemzetiségi, mint tisztán közigazgatási érdekből fog a polgárosítandó határőrvidék fölosztatni kerületekre és pedig, amint tudom, Bellovár vármegyére, a többi része pedig be fog olvasztatni Temes- és Torontálmegyékbe. Ennélfogva ugy köztörvényhatósági, valamint községi szempontból, ki fognak mondatni azon alapelvek, melyek szerint ezen határőrvidék rendeztetni fog, (Átalános helyeslés) amint ezek Magyarország többi vármegyéi és községeire nézve fönnállanak. Azt hogy Pancsova legyen épen valamely vármegyének székhelye: nehezen lehet keresztülvinni azért, mert maga Pancsova törvényhatósági joggal bír, és igy maga is törvényhatóságot képez: ennélfogva nem lehet más törvényhatóság fővárosa. Azt hiszem azonban, hogy ugy a tisztelt képviselő ur, mint mások is, kik netán eltérő véleményben lesznek a kormánytól: alkalmat nyernek nézeteiket akkor előadni, mikor ezen törvényjavaslat a házban tárgyalás alá fog kerülni. Pártolom a kérvényi bizottság véleményét. (Helyeslés jobb felől.) Szögyény László előadó Í T. ház ! A kérvényi bizottság épen azért kívánja áttétetni ezen kérvényt a ministerelnökböz és nem a belügyministerhez, mert a határőrvidék polgárosítása mindeddig nem ment keresztül. Miletics képviselő fölszólalása és módosításának akkor lenne helye, ha ezen polgárosítás már keresztülment volna, és az illető törvény a t. ház elé került volna; de ez ügy most még ily stádiumban nem lévén, a bizottság nem tehetett egyebet, mint épen a ministereínök úrhoz utasítani a kérvényt, aki a polgárosítás keresztülvitelével meg van bizva. (Helyeslés.) Kérem a t. házat, méltóztassék a kérvényi bizottság véleményét elfogadni. Elnök: Tisztelt ház! A kérvényi bizottság Ploschie városának kérvényét egyszerűen a ministerelnökböz kívánja véleményezés végett áttétetni. Miletics Szvetozár képviselő pedig oly utasítással javasolja áttétetni a ministerelnökhöz, hogy azt az illető törvényjavaslat alkotása alkalmával figyelembe vegye és a képviselőháznak az illető törvényjavaslattal együtt érdemleges tárgyalás végett bemutassa. Fölhívom tehát azon képviselő urakat, kik a kérvényi bizottság véleményezését elfogadják, méltóztassanak fölállani. (Megtörténik.) A többség a kérvényi bizottság véleményét elfogadja. Szögyény (László előadó (olvassa a bizottság véleményét a 8. sorszámú kérvényre nézve, melyben moldva-oláhorssági Bakó községe leomlott templomának helyreállítására segélyt kér. Mintézés vé-