Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-64

60 64. országos ülés január 15. 1873. Ezen kötelezettség az én felfogásom szerint kiterjed arra is, hogy az előkészületek béke idején is ezen értelemben történjenek. A tagadást, melyet az imént hallottam hangoztatni nem fogadhatom el, (Madarász József közbe szól: Én mindig tagadtam,) mert én a pragmatica sanctiót magunkra nézve kötelezőnek ismerem. De ha még tovább mennék és ideális szempontból akarnék itélni, ha feltenném és megengedném azt, hogy szó volna nem egy fejedelem alatt egyesitett két államról, hanem két külön államról, a melyek külön fejedelmek alatt állanak; de melyek közös politikai czélokra nézve állandó véd- és daczszövetségre léptek: akkor is képzelem annak szükségét, hogy a szövetségi viszony természetesen oda vezet, hogy mindenik állam a maga érdekében lévőnek fogja tekintem azt, hogy a másiknak védelmi készültségét és harczképességét, saját viszonyai szerint és amennyire tőle kitelik, elősegiteni igyekezzék, különben a szövetségnek magának nem lenne értelme. Igen természetes, ha két ily állam közül az egyik nagyobb bőségben és jobb minőségben rendelkezik jó lovakról, segiteni fog a másiknak: a mint felteszem, hogy ha a másik is a fegyvergyártást illetőleg nagyobb előnyben van, az sem fogja megtagadni a szükséges segélyt, különben a szövetségnek nem volna értelme. Hozzá teszem még azt, hogy mi ezen oldalon, kik az 1867-ki kiegyezés alajiján állunk, igen is méltányosnak és igazságosnak tartjuk azt, hogy valamint az államadósságok után elvállalandó terhekre nézve és a hadsereg kiegészítésénél, a hadjutalék megállapításánál a tényleges közgazdászati, és vagyoni viszonyokat, valamint a népesség számát vettük fel alapul: ugy ezen kérdésnél is, helyesen, méltányosan és igazságosan cselekszünk, midőn e kérdésben is a tényleges állapotot veszünk föl. Itt én részemről csak egy korlátot volnék képes elismerni és ez az volna, ha ezen hozzájárulás az ország károsodásával és a mi érdekeink megsértésével történnék. Hogy ez azonban nem áll, méltóztassék megengedni, hogy röviden néhány számmal igazoljam. Tudva van, hogy az utolsó országos lószámlálás alkalmával Magyarország 2,158.000 és egynehány lóval birt. Ezekből mozgósítás esetében a hadsereg és honvédséghez együtt mintegy 64.000 ló kívántatik, így tehát könnyű kiszámítani, hogy 333 ló után esnék körülbelül 10 darab ló, de ha e mellett felveszem azt, hogy hazánkban körülbelül 1 B.000 adóközség van, körülbelül egy adóközségre esnék 4 ló és 100 darab ló után 3 darab. T. ház! Ezen adatok az én meggyőződésem szerint világosan mutatják, hogy ily hozzájárulási arány sem a gazdaságnak érdekeit nem veszélyezteti, sem a lótenyész-állományt meg nem támadja. Ezen kívül szóba jöhetne talán még az, hogy a tulajdonjog kellő méltánylásban nem részesül. Én erre nézve, ha kívántatik, a későbbi §-oknál meg fogom tenni észrevételeimet; mert arról vagyok meggyőződve, és azt hiszem a t. házat is a későbbi §-ok tárgyalása meg fogja győzni arról, hogy ezen törvényjavaslat igen szabadelvű szellemben készült s kellő méltánylással volt ugy közgazdászati viszonyaink, valamint az egyesek érdekeire nézve is. Föntartom magamnak adandó alkalommal, ha erre nézve észrevételek tétetnének, felszólalni. Ezek után és ezek alapján, miket előadni szerencsém volt: ajánlom a t. háznak, hogy a 2. és 3. §-t a központi bizottság szövegezése szerint elfogadni méltóztassék. (Helyeslés jobb felől). Madarász József: T. ház! Részemről elismerem, hogy a szőnyegen levő tárgy oly fontos, miként, habár részletes vita alapjául nem fogadtam is el a törvényjavaslatot, mert igaztalannak tartom, azért mégis mindazon módosításokat, melyek hazám alkotmányos jogai és a népnek csakis igazságos terheltetésére fognak szorítkozni, részemről is pártolni fogom. Tehát e tekintetben nem kívánok a tárgyhoz hozzá szólani, azonban a vita alatt Hollán Ernő t. képviselőtársam volt szíves egy a valósággal biztosan, az ő tudomása szerint ugy lehet helyes, de az én meggyőződésem és tudatom szerint egészen ellenkező tételt állítani fel, és pedig igen nevezetes tárgyra nézve, a melyet hallgatással nem mellőzhetek. Többször mondatott már, — hiszen a ministerelnök ur is nem rég mondotta, — hogy a sanctio pragmatica kötelez bennünket az osztrák örökös tartományok védelmére. Nem kívántam akkor szólani, mert hiszen, nem mindig kell szólani minden előhozott tárgyhoz, ott van a költségvetés tárgyalása, majd akkor megtehetem észrevételemet; de midőn az állíttatik, mint ma állíttatott Hollán Ernő képviselőtársam által is indokolására azon ügynek, mely mellett felszólalt, hogy hiszen a parlamentben soha nem volt senki, a ki megtagadta volna azt, miként köteles ne volna Magyarország a pragmatica sanctio értelmében védelmezni az örökös tartományokat: uraim! ez a ténynyel oly ellenkező állítás, melyet hallgatással nem mellőzhetek. Utalom a képviselő urat az 1861. azon felirati javaslat elolvasására, melyet Deák Ferencz t. képviselő ur adott be, és nemcsak azon 61. felirat elolvasására, hanem még az 1865. másodizbeni felirat elolvasására is, melyben kijelentette a képviselő ház: „vegye fontolóra felséged, miként az 1723. törvényben, azon törvényben, melyet igen sokan és igen helytelenül egyedül sanctio pragmatica-nak neveznek, semmi egyéb nem foglaltatik, mint megállapítása az öröködési rendszernek, vagyis átadása.