Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-64
64. országos ülés január IS. 1873. b4 Mindamellett tanácskozás közben azt tapasztaltuk, hegy az egész tárgyaláson végig vonni egy alapeszme, amely nézet különbségekre vezetett és ezek a nézetkülönbségek előállottak az egyes §-oknál. Lényegére nézve a különbség az volt, hogy amidőn a tisztelt ellenzék azon kedvezményekben, amelyekről a törvényjavaslat gondoskodott, privilégiumot vélt látni, mi abban részünkről csupán compensatiét láttunk bizonyos áldozatokért, bizonyos szolga latokért, melyekre magokat egyesek elhatároz zák, oly compensatiónak tekintettük, amely a hazában senki jogainak nem praejudkál. Hasonló eset fordul elő ma is. A tegnapi és mai felszólalásokból azt láttuk, hogy a hazának igen nagy többsége tegnap a ház asztalán fekvő törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Elismerik tehát az ilynemű törvényjavaslatnak czélszerüségét, lényegében elfogadják mindazon érveket, melyekkel a kormány annak elfogadását ajánlotta; de — mondom, — mint tegnap történt, ugy ma is, ugy látszik van egy alapeszme, mely a nézeteket elválasztja. A tisztelt ellenzék ezen törvényjavaslatot különösen a teherviselés szempontjából itéli meg, és a törvényjavaslatnak elfogadását, s a tárgyalás alatt levő kérdést kapcsolatba hozza védszerünk szerkezetével. Méltóztassanak megengedni, hogy e kettős szempontra nézve előadhassam nézeteimet. Ami az első szempontot illeti, én részemről elismerem, hogy olynemü törvényjavaslat, mint aminő felett most tanácskozunk, melyet igen jól lehetne lókisajátitási törvénynek is nevezni: esetleg nagyobb terheket involválhat olyan államban, mely a lovakra nézve fogyasztó, amely consnmál lovakat, akár a mezőgazdaság, akár más iparágak terén; de sokkal csekélyebb lesz ezen teher oly országban, amely lovukat produkál: mint például Magyarországban, amely lóböségéröl ismeretes, és hol maga a lótenyésztés egy nevezetes mezőgazdasági iparagot képez. Ezen nézetemhez bátor vagyok kapcsolni ama meggyőződésemet, hogy ha eltekintenénk mindazon dispositióktól, melyek ezen törvényjavaslatokban foglaltatnak s háború beáltával is követnők a lóbeszerzésnek azon módját, amely béke idején fenáll: a lovak előállításánál ugyanazon arány fogna természet szerint előállani, mely elő fog állani ennek a törvénynek dispositiója következtében. Két mód volt eddig ismeretes a lovak beszerzése körül. Az egyik az, hogy katonai commissiók küldettek ki az országba az arra hivatott tábornokok vagy törzstisztek vezetése alatt, a kik kihirdették, hogy lovakat vásárolnak. Felszólításaik rendszerint sikertelenek maradtak, mert gazdaközönségünk ellenszenvvel, bizalmatlansággal viseltetik az ilynemű eljárás ellen, s igy fel kellett hagyni ezen móddal, mert a szabad vásárlás e tekintetben sikerre nem vezetett Folyamodni kellett tehát egy másik módhoz, ahhoz tudniillik, hogy a katonai hatóság a vállalkozók és közbenjárók segélyéhez fordult. Ezen mód a czélnak inkább megfelel, de minden esetre hosszabb időt vesz igénybe, s ha ez teljesen alkalmas arra, hogy a lovak béke idején ezen mód szerint szereztessenek be: semmikép meg nem felelhet háború idejében, mert legalább 4 vagy 6 hetet vesz igénybe. De felteszem, t. ház! hogy nevezetesebb akadályok volnának úgy, hogy nem bírnánk oly törvényes intézkedéseket létrehozni, mint a milyenek ezen törvényjavaslatban czéloztatnak, kérdem a t. házat: van-e mód arra, czélszerü volna-e megtiltani vagy talán törvény által intézkedni, hogy a katonai hatóság ott keresse a lovakat, a hol kapja. Az én felfogásom szerint a hadügyér kötelességében áll, hogy a lovakat ott szerezze be, hol kellő minőségben megfelelő áron megkaphatja és igy a természetes műveletnél fogva okvetlenül elő fog állani azon arány, a mely természet szerint most is elő áll. Ez az egyik észrevételem. A má,sik észrevételem az, hogy már tegnap a tisztelt ellenzék egyik érdemes szónoka és ma is Tisza Kálmán képviselő ur ezen kérdést kapcsolatba hozza védrendszerünk szervezetével. Én, t. ház! semmi hajlandóságot nem érzek magamban az iránt, hogy ezúttal és ez alkalommal ezen kérdés érdemleges fejtegetésébe bocsátkozzam. Az álláspont, melyet mi ezen oldalon és a tisztelt ellenzék a másik oldalon elfoglal, teljesen praecisirozva van. Meghiszem, hogy eljövend még az alkalom és az idő, a mikor ezen kérdésről érdemlegesen fogunk tanácskozni. Azonban ugy vagyok meggyőződve, hogy a most szőnyegen forgó tárgygyal kapcsolatosan nem szükséges ezen discussiót előidézni. Meg vagyok győződve, hogy a ház asztalán fekvő törvényjavaslatot függetlenül azon tekintettől igenis lehet önmagában is tárgyalni és befejezni. Akár miként állapíttassanak meg a védelem eszközei, akár egy egységes hadszervezetben, akár ugy, mint a törvényben ma fönáll, akár ugy mint a t. ellenzék óhajtaná kifejezni, t. i. két külön hadseregben: ez a dolog érdemére nézve most, az én meggyőződésem szerint, külömbséget nem tesz; mert senki sem tagadja a házban, soha a magyar parlamentben ez tagadásba nem vétetett, hogy bármiként rendeztessenek a védelem eszközei, fönáll Magyarországra nézve a törvényes kötelezettség, fönáll köztünk és a birodalmi tanácsban képviselt országok és tartományok közt azon törvényes viszony, a melynél fogva megtámadtatás esetében az egyik állam köteles teljes fegyveres erejével segíteni a másikat. {Madarász József közhe szól:) Én mindig tagadtam! (Mozgás.) 8*
