Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-62
62. országos Més január 13. 1873. 27' hárré teendő kihagyatván, helyükbe ez tétessék, mely a hivatalos lapban minden év első hetében a honvédelmi ministerium által hivatalból fog közhírré tétetni. Ha ez elfogadtatik, a szakasz következőleg hangzanék: „A jogos igénynyel biró altisztek számára a föntebbiek értelmében kijelölt szolgai és hivatalnoki állomásokról külön kimutatás készítendő, mely a hivatalos lapban minden év első hetében a honvédelmi minister által fog közzététetni." Pulszky Ágost előadó: Tisztelt ház! Azt hiszem, bogy ezen módositvány ellentétben van azon szándékkal és azon intézkedésekkel, melyeket ezen §. tartalmaz. Ugyanis ezen §. nem a honvédelmi ministerium által kívánja az illető kimutatást elkészíttetni. A honvédelmi ministerium nem is képes erre, mert nem tudja átalánosságban, hogy mily állomások ürültek meg, tehát nem is tarthatja nyilván a megürült állomások sorjegyzékét. Ezt azok kötelesek nyilvántartani és kihirdetni, kiknél ezen állomások üresedésben léteznek. Ez pedig két módon eszközlendő. Először esetről esetre kell kihirdetni közvetlenül a betöltés előtt, mint a §. mondja, midőn pályázatról, egy megürült, vagy nj állomás betöltéséről van szó ; más részt minden nűnistermmnak kell tudni, hogy kebelében hány állomás van üresedésben, vagy fog üresedésbe jönni, vagy hány uj állomás fog szerveztetni és ezeknek jegyzékét kell előbb, mint a különös pályázatok kihirdettetnének, időről időre közhirré tenni, hogy a közönség tájékozva legyen ezen állomások száma felől. Hogy ki viseli ezen hirdetések költségeit: ez, azt hiszem, igen természetesen következik magából ezen §-ból, viseli az, kinél ezen állomások megüresedtek, és aki köteles a kellő kihirdetésről törvényszabta módon gondoskodni ? Azt hiszem tehát, hogy e beadott módositvány fölösleges, sőt ellentétben is áll ezen törvény inten ti ójával; ennélfogva kérem a tisztelt házat, méltóztassék e szakaszt ugy, mint a központi bizottság szerkesztette, elfogadni. Tisza Kálmán: Engedelmet kérek tisztelt ház! csak egy pár szót vagyok bátor mondani, és ez oda megy ki, hogy ha nem hivatalból történik a kihirdetés, hanem az illető vállalatok vagy hatóságoknak kell azt megtenni, az igen sok pénzbe kerül. Ugy látszik az előadó urnák szavai szerint ezen törvénynek intentiója még az is, hogy adót vessen ki, mert csak az esetben ellenkezhetnék a a törvény intentiójával az, hogy a kihirdetés hivatalból történjék. Nem tudom, hogy ha az állam szükségesnek tartja az altiszteket jutalmazni azáltal, miszerint biztosítja őket arról, hogy alkalmaztatni fognak: akkor miért szükséges, hogy oly módon biztosítsa, hogy ez által évenkinti terhes adót rójon a vállalatokra és társulatokra. Hogy a honvédelmi minister nem tudhatja, melyek azon állomások: az nem argumentum; mert a vállalatoktól bekérheti és azok beküldhetik akimutatást. És ha abból indul ki a tisztelt előadó ur, hogy a ministerium nem tudhatja, melyek azon állámások: mivel indokolja azt, hogy a törvény a ministeriumot felügyeleti, sőt büntető joggal is felruházza? Hogyan fogja tudhatni a minister, történt-e hiba, ha nem tudja, hogy mily állomások ürültek meg'? Én tehát kérem a tisztelt házat, hogy hsa már méltóztatnak e törvényjavaslathoz ragaszkodni azon kizárólagossággal és tulságokkal, melyek benne foglaltatnak: legalább adót ne vessünk a társulatokra igy mellékesen, hanem méltóztassanak e módositványt elfogadni. (Helyeslés bal felől.) Hollán Ernő: Tisztelt ház! Én nem látom, hogy a törvényjavaslatnak, és nevezetesen ezen §-nak fogalmazása olynemü aggodalmakra adhatna alkalmat, melyeket az előttem szóló tisztelt képviselő ur előadni méltóztatott. Itt pusztán arról van szó, hogy a jogos igénynyel biró altisztek számára a föntebbiek értelmében kijelölt szolgai és hivatalnoki állomásokról külön kimutatás készítendő, ez nyilván tartandó és időnként a hivatalos lapban kihirdetendő. Tehát hármas miveletről van szó: először kimutatást kell készíteni. Azt megengedem, hogy ez az illető vállalatokra nézve egy kissé alkalmatlan, de költséggel nem jár, lehet tőlük kívánni, hogy a kimutatást elkészítsék. A második mivelet az, hogy ezen állomások nyilvántartandók. A nyilvántartás csak hivatalból történhetik, ezt nem a vállalatok fogják teljesíteni, hanem fogja teljesíttetni azon ministerium, mely a törvény végrehajtásával meg van bízva, tehát a honvédelmi ministerium. A harmadik mivelet az időnkénti kihirdetés: ez is hivatalból történik, ezt a minister rendeli el, ez a hivatalos lapban történik. Én tehát nem látok semmi alapot az aggodalomra, hogy ez által talán több költséggel terheltetnének a társulatok. Ghyczy Kálmán: Tisztelt ház! Nekem ugy látszik, hogy az előttem szólott igen tisztelt képviselő ur egészen más értelmet tulajdonit a törvényjavaslat ezen §-nak, mint a központi bizottság előadója tulajdonított. Mert az előttem szólott igen tisztelt képviselő ur, ki befolyással volt ezen törvényjavaslat szerkesztésére, azt mondja: hogy ezen kihirdetés hivatalból fog megtörténni, e szerint költségbe nem kerül; de nem volt szíves reflectálni arra, hogy ezen hivatalból! kihirdetés a hivatalos lapban történik, melybe nem vétetik be semmi kihirdetés az illető hatóság- vagy vállalattól anélkül, 4*