Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-75

288 75. országos ülés január 28. 1873. a ministerium és pártja nagy eredményeket vár saját szempontjából s illetőleg pártszempontból, de hogy a mostani bíróságok, ugy a mint szervezve vannak, eredményeket tudnának fölmutatni: azt én nein hiszem: s azon hiedelemben vagyok, hogy mindaddig, mig nekünk positiv törvényeink nem lesznek , mindaddig mig a törvények a ministeri bureaukból kikerült zűrzavaros s egymásnak ellentmondó rendeletekkel pótoltatnak, és mindaddig, mig a bíróban nem a szakembert, hanem a pártembert keresik: Inában topják a bírákat naponta szaporítani, s fizetéseiket naponkint emelni s isten tudja milyen pótlékokkal gyarapítani, még sem fognak hivatásuknak megfelelni. S én azt hiszem, hogy előbb törvényeket kellett volna alkotnunk és ezután szerveznünk bíró- i ságainkat. A kormánynak azonban a törvényekre szükség nincsen, hanem sietett a szervezéssel, mert a követválasztási korszak bekövetkezett s akkorára biztos kortesekre volt szüksége. (A szélső bal oldalon; Ugy van !) És ha nézzük, hogyan járt el a kormány az ily költséges birák kinevezésénél, ki fog tűnni, hogy nemcsak igazságtalanul és méltatlanul járt el, de bátran állíthatom, hogy a kinevezési műveletnél a törvényt nyilván arczul csapta. A törvény ugyanis azt mondja, hogy mindaddig, mig a megyében alkalmas egyén van, más megyéből birát alkalmazni nem szabad. Mindennek daczára igen sok megyében, kivált a nem-magyar megyékben a tisztelt kormány igen sok embert, a kik diplomaticus emberek, kik ügyvédek, s kik a bíróságoknál 8 — 10 évig, sikeresen működ'.k, sőt olyanokat is, kiket a kormány maga nemcsak dicsérő okirattal, de pénzzel is megjutalmazott, mert rendkívüli szakavatotíságot s szorgalmat mutattak, s 5 — 6 helyre is folyamodtak, a kormány mégis tél közepén szépen kitette az utczára, családostól s helyökben oly egyéneket neveztek ki, akik azonkívül hogy a nép nyelvét nem értették; meglehet ugyan, hogy jogot hallgattak valahol, de hogy azt meg nem tanulták soha, annyi bizonyos, és ez kitűnik azok munkálataiból: sőt még a hivatalszolgákat és a hivatal segédszolgákat is más megyéből nevezték ki; már pedig engedelmet kérek, nem hiszem, hogy a kormány, még engedelmes pártjából sem lesz képes elhitetni, hogy létezhetik az országban oly megye, melyben 4—5 egyén ne lenne a ki fűteni és seperni ne tudjon, mert a hivatalszolgának egyéb kötelessége ugy sincs. Hogy a ministeri irodákból minő ellenkező zűrzavaros rendeletek szoktak kibocsáttatni, ennek igazolására bátor leszek egy példával szolgálni. Legközelebb september- és novemberben, tehát három hónapi időközben, az igazságügyministeri irodából három rendelet adatott ki a törvényszékekhez, a számadások mi módoni elkészítése tárgyában, a melyek teljesen homlokegyenest ellenkeznek egymással, annyira, hogy a szegény birák, a kik egy-két kivétellel ugy sem nagy capacitások, igen nagy zavarban voltak, naponta ülést tartottak és nem tudtak kiigazolni, A mennyiben talán az igazságügyminister ur állításomat kétségbevonná, szíveskedjék az illető rendeletet a levéltárból kikerestetni; vagy ha az nagy nehézséggel járna: akkor tessék azt bármely törvényszéknél kikerestetni, ott bizonyosan hamar fognak ráakadni, mert nagyon emiékezetökbe van, miután annyi confusiót, bajt s nevetséget okoztak a törvényszékeknél. Hogy ezen ministeri rendeleteknek kifolyása az is, valamint a törvények hiányának, miszerint a jelenlegi bírósági eljárás mellett több százezrek dobatnak ki : annak igazolására szintén példával szolgáltatok. Az előbbi rendszer alatt, ha valamely hirtelen haláleset adta magát elő: föl kellett jelenteni a szolgabírónak, ki azután a járásorvossal kiment, megvizsgálta és természetes halál esetében csak följelentette az esetet az alispánnak tudomásvétel végett. És így, miután mind a szolgabíró, mind az orvos utiátalánynyal vannak ellátva, soha sem az államnak, sem az egyeseknek költséget nem okoztak. Most azonban az ilyen esetet ministeri rendelet folytán felkeli jelenteni a járásbirónak, — ez mert tudja, hogy az ily kiküldetés hoz valamit a konyhára, mindjárt bűnügyet lát benne s legott ir az orvos- és alorvosnak, hogy vele menjenek ki a helyszínére megvizsgálni, felbonczolni a hullát, s miután megint ugyancsak ministeri rendelet következtében oly eseteket, melyekről azt hiszi, hogy nagyobb eset a törvényszéknek és a kir. ügyésznek tartozik följelenteni: ő ezt is, mint nagy esetet, természetesen mindjárt bejelenti, akkor kimegy a hely színére, s vele a kir. ügyész, a ki ismeri azt a régi izraelita közmondást „lasst mich auch lében" hadd menjek ki én is egy pár forintot megkeresni, tehát ő is kimegy egy írnokkal megnézni a bonczolást. Ha most annyi sok tekintetes és tudós ember ül össze, legelőször is a hullát kezdik bonczolni, legtöbb esetben kiderül, hogy az illető természetes halállal műit ki, a bűnügynek legkisebb jele sincs. De azért a járásbiró és Írnokának, a királyi ügyészés írnokának, a két orvosnak napi diját, meg az orvos bonczolási diját meg kell fizetni. S ez felmegy rendesen 60 — 80 frtra, s miután éven át az országban több ezerre megy az ily eset: több 100,000 frt könnyű módon s haszontalanul kidobatik. Továbbá az ország kárára a kormány naponkint több nagyobb és kisebb hivatalokat állit fel. Eltekintve attól, hogy szükség nincs azokra, — ilyen pl. a városi főispáni hivatal, nemkülönben a semmit nem tevő tanfelügyelők, — s magát bástyaként körülveszi hivatalnokok légióival, melyeket naponta szaporít természetesen azért, hogy mennél többeket az intelligentiából részére lekenyerezzen, s ezekkel magát »