Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-75

75. országos ülés január 28. 1873. 28 9 pártját a kormányon lentartsa s a népet leigázza; igy legközelebb is az országot boldogították az úgynevezett királyi adó végrehajtókkal. Ezek a királyi végrehajtók el vannak azután látva igen jó napi-, uti- és eljárási dijakkal, ugy hogy körülbelöl fölmegy havonkint 3 — 4—5 száz frtra, természetesen ismét csak a nép fizeti, mert a kormány körlevél által megparancsolta bíráinak, hogy a kincstárt illető végzéseket ne kézbesítsék a végrehajtóval, hanem az eddigi rendszer szerint posta utján vagy hivatalszolga által. No már kérem, ha a kincstár ügyét lehet s kell az előbbi rendszer szerint hivatal szolga s posta utján kézbesíteni : mért kell csak a nép ügyeit ily nagy költségesen kézbesíteni? csak azért, hogy egy uj kaszt a nép verítékén élhessen. £ királyi végrehajtók fel lőnek hatalmazva leltárak fölvételére is. És most egy leltár, melyet eddig az elöljárók végeztek s 1 — 2 forintbakerült: most belekerül 40—5 0 írtba és a szegényebb vidéken ezen leltárak fölvétele alkalmával az összes ingó vagyon rámegy és nem ritka eset, hogy az egész vagyon rámegy, és oly esetben a törvényes örökös maga a végrehajtó. Ezen sajnos eredményt egy megye följelentette a kormánynak és kérte, hogy tegyen valamit ezen ügynek megszüntetésére, mert a nép tönkrejutására szolgál, de a kormány azt felelte. hogy meglehet, hogy igy van, de nem tehet róla. Sokat dicsekedett a kormány és pártja fönhangon, hogy mennyit tesz a népnevelés körül. Én ugy hiszem, hogy nem nagyon nehéz bebizonyítani, hogy mit tett e kormány a népnevelés körül. Csak két szempontot tartott szem előtt. Az első volt a pártszempont, a második a magyarosodási szempont. Mert igen könnyű azt bebizonyítani, hogy a semmit nem tevő és nagy fizetéssel ellátott tanfelügyelőkül kinevezte nem a szakembereket, hanem a pártembereket nevezte ki. Világos és tagadhatlan példa az a bizonyos Fráter, a ki különben nem oly szegény fráter, a ki a kolostorokban szokta a gyertyát meggyújtani, hanem amolyan nagyságos Fráter, ez a fráter a tejfölös fazékba nagyon bele talált nézni, a kinek népnevelés rendszeréről a lapok sürüen emlékezvén, ő magát megint a lapokban védte, miből azután kitűnt, hogy a nagyságos tanfelügyelő s királyi tanácsos voltaképen irni sem tud. De ez nem is újság, mert épen e házban ezelőtt 2—3 évvel, ha jól emlékszem, épen báró Simonyi képviselő ur nevezett meg névszerint egy oly tanfelügyelőt , ki voltaképen még nevét sem tudta hibátlanul aláirni s ezen tudós ur még mai napig is mint tanfelügyelő terjeszti — ha jól emlékszem — Aradmegyében a románok közt a népnevelést és annak nagy munkáit. Azonban tisztelt ház ! nem erről akarok beszélni és voltaképen csak szorítkozni s megmutatni akarom, hogy mit tett a tisztelt kormány a nem-magyar nép KÉPV. U. NAPLÓ 18|. III. KÖTET. nevelése kőiül, és hogy ha ezt tekintjük, kell ismerni s kitűnik, hogy nemcsak nem tett semmit, mert ez csak volna a hogy volna, hanem maga akadályozza a nemmagyar nép nevelését, — pedig vagyunk mi románokul ez országban legalább három millió. (Közbeszólás a szélső bal felöl: Talán csak két millió!) Hát legyen két millió, habár én 3 milliónak tartom és tudom s ez a 3 millióból álló román nemzet igen nagy verés pénzadóval adózik az országnak évenként, mert kérdem én a kormányt, hogy mióta fönáll, alapitott-e valahol egyetlen román gymnasiumot, vagy bármely más román iskolát; pedig ez a törvényben világosan megvan: segitett-e egyetlen román iskolát egy fél krajezárral? És hogy csakugyan akadályozza a nem-magyar nép nevelését, példa erre a legközelebb az ország pénzén Kolozsvárott felállított akadémia. (Közbeszólások: Egyetem.) Tehát azon egyetem fölállittatott az ország költségén Erdélyben a román nép kellő közepén, és tannyelvűi mégis kizárólag a magyart decretálta, már pedig nem lehet tagadni, hogy midőn valamely nemzet nyelvét üldözzük, sőt még az iskolákból is kiűzzük : annak nevelését bizonyára gátoljuk. De legfényesebb példa erre: a brádi román gynmasium. Tudni fogják a tisztelt képviselő urak, hogy ezen gymnasium részére, melyet maga a nép állított fel, itt a házban harmad éven keresztül évenként csekély négyezer frtnyi segedelem kéretett és a kormány és pártja mindig leszavazta. De még ezzel sem elégedett meg a kormány, hanem legközelebb pénzügyi közegei által azon határozatot hozatta, hogy ezen különben is szegény gymnasiumi alap fizessen négyezer 200 frt átiratási dijt azon kötelezvényekért, melyeket a szegény nép azon iskola javára adományozott; pedig a törvény világosan mondja, hogy az ily közalapítványi adományozások átíratásáért dij nem fizetendő. A gymnasium képviselő-testülete folyamodott a ministeriumhoz, de elutasittatott és most, miután a gymnasium egész évi jövedelme alig 2500—3000 frt közt van, ha a kormány ezen szerintem törvénytelen követelést executio utján végre fogja hajtatni: be kell zárni a gymnasiumot, ha csak nem fog sikerülni országszerte gyűjtendő adományozás által ezen törvénytelen követelést előkeríteni. Hogy minő hasznos és üdvös intézkedéseket tesz a kormány a nem-magyar nemzetiségekkel szemben: más tekintetben ki fog tűnni, ha felhozok még egy példát. Egy bizonyos megyében, hol 62,000 román van, mig más különböző nemzetiségű nép alig van 2 ezer és következőleg a megyei bizottság s

/ része is románokból áll, a kik a magyar nyelvet természetesen nem értik. (Fölkiáltások bed felől: „természetesen?" Hogy, hogy!) A megyei bizottság azon határozatot hozta, hogy a bizottság elnöksége az állami és illetőleg a magyar nyelven kívül még