Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-72
^20 72. országos ülés január 24. 1873. Azt monda beszéde elején a ministerelnök ur: eddig eléggé ki van fejtve pénzügyi helyzetünk, a mennyiben az számokban kifejezhető, a számok meg vannak állapítva, azok fölött discutiálni alig lehet. Én pedig ezzel ellenkezőleg, tisztelt ház, azt óhajtom bebizonyítani, hogy a számoknak azon légiójában, mely előttünk áll: alig van egy, mely annyira constatáltnak tekintethetnék, hogy arra biztos számítást lehessen fektetni. Én azon nézetemet akarom a tisztelt ház előtt kifejteni, hogy mindazon sok számítási combinatió közt, mely e házban részint a pénzügyi bizottság igen tisztelt előadója, részint az igen tisztelt nünister ur, részint több tisztelt képviselő ur által előadatott: nincs olyan, melyről pénzügyeink fejleményére, a ministerium eljárásának igazolására nézve a múltban, és tájékozásra nézve, a jövőt illetőleg, biztos támpontot nyerhetnénk. Midőn ezeket a tisztelt ház elé terjeszteni akarom, egyátalában nem akar ez megtámadás lenni az igen tisztelt minister urak, jelesen a pénzügyminister ur személye ellen, kinek nagy tehetségét, szándékainak, ügykezelésének tisztaságát elismerem; hiszen Lónyay gróf volt pénzügyinmister ur eljárása ellen is annak idején, mikor szükségesnek láttam, egész nyíltsággal kifejeztem mindig észrevételeimet. Én az igen tisztelt pénzügyminister urnák azon vérmes reményei ellen küzdök régóta és küzdök most is, melyeknél fogva a múltnak bizonytalan adataiból a jövőre nézve biztosoknak tett következéseket szokván levonni, ekkép túlbecsülte és talán túlbecsüli most is pénzügyünk valóságos helyzetét, államjövedelmeink természetes fokozódásának valóságos mérvét, és igy tévedésbe esve, tévedésbe ejtette a képviselőházat is. (Helyeslés hal felől.) És mivel ez, jelesül pedig pénzügyünknek bizonytalan adatokra, ideális számításokra fektetett birálata képezi jelen pénzügyi helyzetünk egyik fő okát: ehhez szólni kötelességemnek tartom. (Halljuk!) Szlávy József tisztelt ministerelnök ur azt mondotta ugyan tegnap, „hogy a hibák földerítése, melyekben — és igaza van — többé-kevésbé része van mindnyájunknak, nem segít a helyzeten." Igenis segít, tisztelt ministerelnök ur, hogy ha sikerül az által a bajnak a múltban volt egyik okát felderíteni és jövőre nézve megszüntetni. (Ugy van! Igaz! bal felől) A hibák felderítése, ha elkövetőik általa közvetlenül érintetnek is, nem puszta recriminatio, nem szűnik meg tárgyilagos vitatkozás lenni mindaddig, míg a szándék nem támadtatik meg, melyet legalaposabb okok nélkül megtámadni nem is szabad. {Helyeslés bal felől.) Ha ez nem igy volna: akkor &z állami életben semmi hibát sem lehetni kijavitni jmegigazitni; mert minden hiba nem maga magát követi el, hanem mindig emberek által követtctik el. (Élénk derültség és felkiáltások bál felől: Ugy van!) Ezek előre bocsátása után bátor leszek némely megjegyzést tenni azokra, a miket a t. pénzügyminister ur minapi jeles beszédében rám vonatkozólag mondani méltóztatott: azután fogok áttérni arra, a mi jelen beszédemnek tulaj donképi tárgyát képezi. Hogy nem ismertette meg a ministerium a házzal annak idejében kellőleg pénzügyünk valóságos állását, erre nézve elég egy kérdést intézni a tisztelt házhoz, azt, t. i., hogy ki tudta, hogy az úgynevezett inségi kölcsönből 14 millió, a sorsolási kölcsönből 7 millió 11 ezer, a 30 milliós kölcsönből 18—20 millió frt — és részben más czélokra, mint melyekre rendelve volt — kiadatott ? ki tudta mindaddig, mig a pénzügyminister ur azt most legközelebb, miután már a kiadások megtörténtek, a pénzügyi bizottság előtt fölemiitette, és a pénzügyi bizottság azután azt a háznak bejelentette. Szólhatott volna pedig a tisztelt minister ur a tárgyról már előbb; szólhatott volna az 1872-iki költségvetés tárgyalásánál; mert az említett összegeknek nagy része már 1870-ben és az azt megelőző években el volt költve; és nem áll annak ellenében az, hogy nem voltak minister ur kezénél akkor a zárszámadások, s hogy az 18 70-iki kezelési év lezárva nem volt; mert ha valakinek, ugy a pénzügyministernek lehet, és kell ismernie legalább nagyban és egészben ezek nélkül is pénztárának valóságos állását. (Élénk helyeslés bal felöl.) Azt, hogy a pénzügyminister ur, illetőleg a ministerium azon összegekhez nem nyúlhatott a ház meghatalmazása nélkül, ugy vélem, egy más alkalommal bebizonyítottam, s miután a pénzügyminister ur maga is azt monda minapi beszédében, miszerint elismeri, hogy ez összegek fölhasználásának formai correetségéhez szó fér; de ennek vitatását nem ezen helyre tartozónak véli, és ezt részemről is elismerem: ennélfogva csak azon észrevételeire fogok megjegyzést tenni, melyek, nézetem szerint, a jelen vitához tartoznak. Azt mondja a tisztelt pénzügyminister ur, hogy miután függő adóssági hitelmüvelet létesítésére volt utasítva, ezen függő adóssági hitelmüvelet létesítését sem czélszerübben, sem olcsóbban nem eszközölhette, mint fölhasználásával azon összegeknek, melyek a pénztárban rendelkezésére állottak. Én, tisztelt ház, az említett hitelmüveleteknek ily módoni eszközlését sem a legczélszerübbnek, sem a legolcsóbbnak nem találom; mert itt oly pénzekről van szó, melyek mint pl. az inségi kölcsön, a magyar állam kizárólagos tulajdonát még nem képezik, hanem a magyár állam kizárólagos tulajdonává fognak válni, ha válnak, azon computus után, mely a közös activák iránt már évek óta folytattatik, de a fölmerült nagy