Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-72
208 72. országos ülés január 24. 1873. mint factorokat, ha azok felelősekké tétetnek, itt ismét a kiadás 1 / 3-át meg lehetne kímélni, ez pedig tesz körülbelül 1,200.000 forintot. Még egy másik tételt említek. Ezek a lovak. Én nagy, rettenetes nagy barátja voltam a nemes lovaknak mindig. Örvendek rajta, hogy az országban szaporításukra a kormány mindent elkövet, óhajtom is ezt; azt, hogy méneket nevel, helyesnek tartom; de átalában a méltányosság és egyenlőség szempontja követeli, hogy aki használja a mént, az fizessen érte. Ez eddig az országnak került 1,200.000 forintjába, s behozott 200 ezer forintot. Ha a lakosok, kik a lovakat használják, adót fognak fizetni : egy másik millió ismét megvan gazdálkodva. Azt hiszem, még nagyon sok olyan tér volna, hol gazdálkodni lehetne; (Halljuk\) de az idő 3 / 4 kettőre van, ha méltóztatnak parancsolni, majd a részleteknél szolgálok vele. Tisztelt ház! Miután tehát én azt hiszem, hogy itt a deficitnek csak az adóreform hiánya az oka; s miután meg vagyok győződve, hogy ezen adóreform többé semmi tekintetben tovább nem halasztható; s miután a budget megakasztása annyi volna, mint az ország hitelének megrontása, koczkáztatása Közbe méltóztatnak kissé integetni régi barátaim. (Derültség. Halljuk!) Erre egy észrevételt teszek. A kormány részéről jelen vannak: Kerkapoly Károly, Pauler Tivadar, Szlávy József, ifj. Zichy József gr. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök í A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Szeniczey Ödön, a szólni kívánókat ugyan ő és Kiss Miklós jegyző ur fogják följegyezni. Szeniczey Ödön jegyző (olvassa az 1873. január 23-án tartott ülés jegyzőkönyvét.) Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesítve van. Mednyánszky Dénes br. képviselő bemutatja Selmecz és Bélabánya bányavárosok föliratát, melyben a közigazgatási költségek egy részét az állam által kérik fedeztetni Higyék meg tisztelt régi barátaim, hogy mindig az országnak árt, ha a kormány valamely kötelezettséget vállal, és azt nem teljesiti, természetesen, hogy itt a házat nem lehet azért a kötelezettségért feleletre vonni, mert meglehet, hogy azon kötelezettség teljesítése sokkal több kárt okozna az országnak, mint a pillanatnyi ingadozás. Hanem ez ugy van. Másodszor méltóztassanak meghinni, hogy ha egy piszkos embert le akarunk mosni: nem ér semmit, ha tintával járulunk hozzá. Ha egymást mosogatjuk, igazságtalanul megtámadjuk, mindnyájan szerecsenek leszünk s nem fog hinni nekünk sem az ország, sem a külföld. Mondjuk meg az igazat: ne engedjünk ott, hol az ország érdekei kívánják és tegyük meg, ami méltányos: ezen szempontnál fogva tehát, mert ennélfogva sem tagadhatom meg az ország hitelének koczkáztatása nélkül, mert hiszem, hogy ezen terhet elbírjuk és azt kívánom, hogy az adóreform minél előbb keresztülvitessék : a pénzügjd bizottság jelentését a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Felkiáltások: holnap folytassuk a tárgyalást !) Elnök í Tehát az ülést bezárom s holnap 10 órakor folytatjuk. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) Az elnökségnek több előterjesztése nincs. Madarász József Tisztelt képviselőház! Egy határozati javaslatot olvasok föl a tisztelt képviselőház előtt; fölolvasás után a házszabályok értelmében a legrövidebben fogom, kötelmem szerint, indokolni. A határozati javaslat a következő (olvas): Tekintettel arra, hogy a képviselőház tagjainak függetlensége megóvassék; tekintettel arra, hogy hacsak a képviselőház szigorú ellenőrzési kötelmének teljesítését lehetlenné tenni, s ez által tekintélyét aláásni nem akarjuk: nem elég azt mondani, hogy a képviselőt sem mint hivatalnokot, sem mint szegődöttet tekinteni nem szabad; de szükséges, hogy a ki képviselő, ugyanakkor ne is legyen se 72. országos ülés 1873. január 24-én Bittó István elnöklete alatt. Tárgyai: Kérvény bemutatása. Madarász József a képviselői dijak tárgyában határozati javaslatot ad be. Az 1873. évi államköltségvetés átalános tárgyalása tovább foly.