Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-72

72. országos ülés január 24. 1873. 20S hivatalnok, se szegődött, (Zajos helyeslés bal felöl) a nemzet, a nép érdeke pedig nem a képviselők napidijának megszüntetését, de azoknak igazságos kellő dijjazását követeli : határozza el a ház, küldjön ki egy bizottsá­got, mely mindarra nézve, (Helyeslés bal felől.) hogy a ki képviselő, ugyanakkor sem hivatalnok sem sze­gődött nem lehet, mind arra nézve, hogy a képvi­selők miként a ház elnöke: évi állásukat megillető dijj ázásban részesittessenek, nyújtson be javaslatot. (Helyeslés bal felől.) Határozati javaslatomat röviden kívánom indo­kolni. (FölMáltások: Nem lehet! Ellenmondás bal felől.) Jól tudom, hogy ezen, mint Szarvas város képviselőjének beadott javaslata, mint minden ily­nemű javaslat (Jobb felől felkiáltások: Nem lehet tárgyalni!) a választási törvény vitatása alkalmával lesz helyén megvitatandó; de azért, hogy be kellett adnom ma e javaslatot, röviden kell indokolnom azért, mert egy másik ugyané kérdésre vonatkozó javaslat beadatott tegnap; tehát a közvéleménynek kell, hogy foglalkozzék vele addig, mig ennek tár­gyalási ideje elérkezett. Továbbá bocsánatot kérek, a tegnapi javaslat szóbeli indokolásában foglaltatik az is, hogy azért terjesztetett be, hogy azon sajnos jelenet, mely tegnapelőtt e házban előfordult, ne ismétlődjék. Bocsánatot kérek, mi volt e jelenet előidézője? A házszabályokra való hivatkozás. Mi kötelességök a képviselőknek? Kötelességök ülése­ket tartani. Igenis, ha tehát a házszabályok azon szakasza, mely szerint 100 képviselőnek jelenléte követeltetik, a képviselők függetlenségével ellenke­zik : tessék indítványozni a házszabályok megváltoz­tatását, hogy azok száma csekélyebbre leszállittas­sék. Én soha sem követelem azt, és — tudom — a képviselőház sem követeli, hogy mint a diákok mindegyik megjelenjék a 400 képviselő közül; de 430 képviselő közül hogy legalább'is száz okvet­lenül mindennap megjelenjék, (Helyeslés) akkor mi­dőn ülés tartását megrendeli a ház: ezt a házszabá­lyok és a ház tekintélye valóban megkövetelheti. (Helyeslés.) Ezek voltak azon indokok, melyek javaslatom beadására kény szeritettek, s ajánlom azt mind a képviselőháznak, mind pedig az ország közvéleményé­nek. Vitassa meg és tegye a képviselőház, ami leg­jobb lesz. (Helyeslés.) Elnök í A határozati javaslat ki fog nyo­matni, szétosztatni és annak idejében a tisztelt ház fölvétele iránt intézkedik. Következik a napirend, vagyis a költségvetési vita folytatása. Várady Gábor: Tisztelt ház! Nem bánt engem a szólás viszketege; mert inkább szeretek, főleg ily nagy fontosságú tárgyban másokat hall­KÉPV. H. NAPLÓ 18-. III. KÖTET. gatni, mint magamat hallatni, és örömestebb vagyok ilyenkor tanítvány, mig a tanitó szerepére nem sok vágyat érzek keblemben. Nem is azért szólalok föl, tisztelt ház, mintha remélhetném, hogy pénzügyi állapotaink egyik vagy másik részét jobban megvilágíthatom, mint sikerült az, az előttem szólóknak; vagy mintha szándékom­ban volna az itt hallott pénzügyi és reform-pro­grammokhoz részemről is egyet sorozni. Felszólalok, tisztelt ház! egyszerűen csupán azért, hogy indo­koljam szavazatomat, melynél fogva a pénzügyi bizottság jelentését és a költségvetést átalánosság­ban, a részletes vita alapjául elfogadni kész vagyok.. És midőn ezt teszem, nem fogok a számok cso­portozásába elmélyedni, mint tették ezt előttem majdnem mindannyian, kik közül én többeket kész­séggel ismerek el nemzetgazdászati és pénzügyi capacitásoknak; nem is fogok azon, nézetem szerint, szükségtelen bizonyitgatásba bocsátkozni, hogy a nálunk divatozó pénzügyi politika szerint a kétszer kettő elvesztette azon tekintélyét, melylyel az, az arithmetikában bír, és hogy különösen igen tisz­telt képviselőtársam Kautz Gyula számjaira nagyon alkalmazható az ókori classicus Írónak azon mon­dása, midőn azt mondja, hogy napjainkban a sza­vak elveszték valódi értelmöket; nála is a számok elvesztették valódi értelmöket, Én, tisztelt ház! mindezekbe nem bocsátkozom; és szorítkozom csupán azon vezér-fonalra, mely a pénzügyi bizottság javaslatán végig húzódik. És mielőtt áttérnék a pénzügyi bizottság előttünk fekvő javaslatára, nem hagyhatom észrevétel nélkül igen tisztelt képviselőtársam Gorove Istvánnak néhány állítását, és az ezen állításokból kivont kö­vetkeztetéseket, ő a kormány pénzügyi és admi­nistrationalis politikája fölött tartott és gondosan egybeállított apológiájában kiemelte, hogy mennyi sok történt a közoktatás terén, mennyire fokoztatott a honvédelmi erő, fölvirágzott az ipar és kereske­delem : vasutak építtettek; számos pénz- és hitelin­tézet állíttatott; mintegy azt akarván ezekkel be­bizonyítani, hogy a jelen, kétségtelenül nem vigasz­taló pénzügyi állapotot kellően ellensúlyozzák a szellemi és anyagi befektetések. Felmutathatnám, tisztelt ház, én is mint tették azt előttem többen, az érem másik lapját. Nem volna nehéz ezen szép fényben élőnkbe állított képen a vastag árnyfoltokat is kimutatni, hogy például a közoktatási törvény mostanáig sem lett kellően végrehajtva, hogy a közművelődésre adott fillérek az áldozat nevét alig érdemlik meg, hogy minél nagyobb számban szaporodtak hazánkban a pénz és hitelintézetek — és ez figyelmet érdemlő dolog, — annálinkább hanyatlott hazánkban a hitelügy és pénzforgalom. (Igaz! Igazi bal felől.) Mindezeket nem sorolom elő, mert nincs rajok itt e helyen 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom