Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-70
"0. országos ülés január 22. 1873. 175 sában részt venni kivánok. nem akarok feladatom teljesítésétől messze eltérni az által, hogy a költségvetés egyes ágazataiba és részleteibe mélyen belebocsátkozzam; elég alkalom lesz erre, tisztelt ház! akkor is, midőn a költségvetés az államigazgatásnak egyes ágazatai szerint fog tárgyaltatni; ezúttal csakis nagyobb vonásokban kivánok némelyeket elmondani, melyek egy részről átalános pénzügyi helyzetünkre, más részről az azzal szoros összefüggésben álló belkormányzati állapotainkra vonatkoznak, azon nézetből indulva Id, hogy a költségvetés átalános tárgyalása belkormányzati viszonyaink figyelembe vételével nemcsak szoros összefüggésben álí, de sőt ez utóbbi a költségvetés irányára és mértékére lényeges befolyást gyakorol el annyira, miszerint annak figyelembe vétele nélkül alázatos véleményem szerint a költségvetés indokolt és helyes megállapithatása oly lehetséges. Előre bocsátom azonban, tisztelt ház, hogy e tekintetben sem kivánok hosszasabb lenni, mert bármennyire igyekeztem is a rám háramló kötelességérzetből kifolyólag a költségvetést figyelmes tanulmány tárgyává tenni, annak zavaros és bonyolult szerkezete, be kell vallanom, alig tette lehetségessé az azzali beható megismerkedést a képviselőház oly trjoncz tagjának, kinek a múlt években a pénzügyek fokozatos fejlődését figyelemmel kisérni alkalma nem volt, és alázatos véleményem szerint, ez a költségvetésnek egyik alapi és szerkezeti baja; nem, tisztelt ház azért sem, mert érzem, hogy anélkül is sok tekintetben elnézésre leend szükségem, szemben azon hiányok és fogyatkozással, melyekkel egy ily nagy fontosságú tárgyban első felszólalásom, tekintve a kezdet nehézségeit, okvetlenül találkozni fog. (Halljuhl) Aki az 1873-iki költségvetést figyelmes tanulmánya tárgyává tette, lehetetlen volt meg nem győződnie a helyzet komolyságáról; lehetetlen meg nem győződnie arról, hogy a f. é. államháztartás tekintetében egy nagyobbszerü deficittel állunk szemben, oly deficittel, melyre vonatkozólag, gondolkozzunk bármiként a múlt évi hitelmaradványokról, ha figyelembe veszszük, hogy az egy évi államháztartás eredménye, ha figyelembe vesszük, hogy annak fedezete a nemzet vállaira ujabbi állandó és nagymérvű terheket ró : lehetetlen nem éreznünk, hogy az ország szemlátomást oly veszélynek megy elébe, melyen, ha előbb-utóbb nem segítünk, nemcsak képviselői kötelességünk tekintetében követünk mulasztást, hanem az ország sorsát ugy anyagi, mint politikai tekintetben is koczkáztatni fogjuk. (Helyeslés bal felől.) Mielőtt azonban, tisztelt ház! ezen deficit constatirozását és az azzal szorosan összefüggő körülmények előterjesztését megkisérleném, méltóztassanak megengedni, hogy mindenekelőtt a költségvetés szerkezetére és alakjára vonatkozólag tehessek néhány észrevételt. Én azt hiszem, tisztelt ház! hogy minden oly államban, mely nemzet pénzügyi viszonyokkal bir, és hol a költségvetés egy bizonyos mértékben, mint eddig nálunk volt, nem szemfényvesztés ; szükséges, hogy minden oly kiadási tétel, mely nem gyümölcsöző befektetés, vagyis mely közvetlenül gyümölcsöket nem hajt, hanem a normális viszonyok és állapotok föntartására vonatkozik, szükséges, mondom, hogy a költségvetés rendes kiadásai közt foglaljanak helyet; mert ámbár elismerem, hogy vannak a költségvetés rendkívüli tételei közt egyesek, melyek minden évben ugyanazon alakban, ugyanazon összegben elő nem fordulnak; de előfordulnak ugyanazon czim alatt, habár más alakban és más összegben is, bizonyítékául annak, hogy azok az államháztartástól elválhatlanok, és hogy azok oly normális állapotok föntartására vonatkoznak, melyeket az államháztartásban figyelem nélkül hagyni nem lehet. Az utak folytonos és fokozatos építése, a vizek és csatornák állandó szabályozása, a folytonosan használat alatt álló és elhasználandó készletek, — minők a honvédség fölszerelése, állandó mennyiségben föntartása, oly functiók dotálása, melyek az államgépezetben rendszeresítve ugyan nincsenek, de azért folytonosan működnek : mind olyan kiadások, melyeket rendes államháztartás mellett rendkívüliek közzé sorozni nem lehet. Bátor vagyok az általam emiitetteken kívül némely tételeket fölsorolni. A vasúti kölcsön törlesztési összege 546.480 frt, a 30 milliós kölcsöne 459.800 frt, a sorsolási kölcsön évi terhe 1,200.000, a függő államadósságoknak Magyarországra eső ez évi terhe 129.000 frt mind olyanok, melyek a rendkívüli kiadások közt foglalnak helyet; már pedig, tisztelt ház! ha ezekre vonatkozólag figyelembe vesszük azt, hogy ezek a költségvetésben évenként és állandóan előfordulnak, ha különösen a vasúti kölcsönre vonatkozólag figyelembe veszszük azt, hogy az 1868. XIII. törvényezikk ezen kölcsöntőke és kamat törlesztése közt nem tesz különbséget, hanem a kettőt együttesen rendeli 4,600.000 frt öszszegben törlesztetni; ha figyelembe vesszük viszont azon körülményt, hogy a vasutak gép és kocsi jövedelmei 3,329.103 forintban a rendes bevételek közt foglalnak helyet: azt hiszem, nemcsak helytelenné, de bizonyos tekintetben következetlenséggé is válik az, hogy oly kiadási tételek, melyek oly tőkék törlesztésére vonatkoznak, melyeknek jövedelmei a rendesek közé soroztainak, tovább is a rendkívüliek közt foglaljanak helyet. Vannak még több különböző tételek, melyeket a pénzügyi bizottság a rendkívüliek közöl a rendesekbe áttétetni indítványozott. Ha már, tisztelt ház! ezek a rendkívüli költségvetésből a rendesbe át helyeztetnek: azt hiszem, csakhamar illusoriussá válik a pénzügymi-