Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-69

69. országos ülés január 21. 1873. 161 létében is, sebtiben megszavazott, s a szólni akard ministert, vagy előadót félre nem érthető módon hallgatásra bírta. Vagy oly igen nehéz feladat volna talán budgét tárgyalási jegyzőkönyveink alapján kimutatni, hogy valamennyi budgetünk nagyobb sommában vált törvénynyé, mint amelyben az a ministerium és a pénzügyi bizottság által előterjesztve volt Felidézzem-e a tisztelt ház emlékezetében azon számos esetet, a melyben részint képviselők felszólalásaiban, részint a házhoz benyújtott emlékiratok és folyamodványokban foglalt s nagy költséggel járó intézkedések tárgyában tett kérések a ministerhimhoz egyenesen figyelembe ajánlólag terjesztettek, s teljesítésük sokszor határozottan sürgettetett. Megannyi érv és indok arra, hogy egyfelől a több irányban történt nagyobb költekezést az uj viszonyok bizonyos természetes fejleményének és folyományának tekintsük, s más felől beismerve azt, hogy „peccabaíur intra et extra muros" óvatosabbak vagy legalább méltányosabbak legyünk a bírálatban ; ne iparkodjék kezeit mosni senkisem ; s ne feledje az írás ama mély jelenlőségü szavait: „non judieate, ut non judicammi." De tisztelt ház! hála az égnek, nem is állunk oly roszul, hogy a nemzet Ítéletétől félnünk kellene, vagy hogy a vészharangot kelljen kongatni! csak higgadtan, szenvedélytelenül és mindenek fölött melléktekintetek nélkül kell a tényállást vizsgálnunk. S ez irányban először is bátorkodom utalni azokra, miket felszólalásom első részében, a financziális viszonyok számtételi momentumait illetőleg kimutattam; s a honnan nevezetesen kitűnt az, hogy hazánk sem kiadásai, sem adósságai, sem adókkali terheltetése. sem átalános financziális állása tekintetében nem áll szemben sok más európai állammal ugy, hogy az itt-ott hallható jajveszékelés indokoltnak mondathatnék. Bizonyos továbbá az, hogy egyidejűleg és karöltve emelkedő kiadásainkkal és szaporodó államtér beinkkel, • az utóbbi öt hat év kétségtelen emelkedést jelez összes közgazdaságunkban és anyagi visszonyainkban. Állam-bevételeink világos bizonyságaként az emelkedésnek folytonos növekedésben vannak, s 1868. óta rendes jövedelmeink 50 millióval, vagyis évenként 10 millió forinttal szaporodtak, s a mire részemről fősúlyt helyzek, e szaporodás lényeges adóemelések nélkül, s a közjövedelmek minden ágában és minden forrásainál tapasztalható. Fényes szakát képezik továbbá pénzügyi fejlődésünknek, szakát, melyhez semmi kicsinylés nem fér, s melyre megelégedéssel és nyugodt lélekismerettel utalhatunk : nagymérvű és nagy értékeket képviselő beruházásaink, investióink. Investitióink, melyek legnagyobb részt haszonhajtó, produktív czélokra (vasútépítés, államvagyonKÉPV. H. NAPLÓ 18~. IH. KÖTET. értékesítés, (középitkezések, közlekedési intézmények, lánczhid megvásárlás stbre) történvén, s kiáltó szükségeknek felelvén meg, öt év alatt közel 200 millió forintnyira mentek, tehát évenkint a rendesbevételek közel 17 százalékát képezvén, államháztartásunk expansiv és teher-biró jellegéről tesznek örvendetes tanúságot. Megjegyezvén miszerint e sommában nemzeti haderőnk megteremtésére és szervezésére szükségelt, 16 s több millió, továbbá igazság szolgáltatásunk és administratiónk javítására, közoktatási és közmiveíődési ügyünk fejlesztésére, törvénykezésünk reformjára tett kiadások ben nem foglaltatnak s más forrásokból fedeztettek; utalva továbbá arra, hogy ilynemű investitiók egy államban sem szoktak az évi rendes bevételekből fedeztetni. A mi a hitelnek igénybe vételét illeti, megvallom, hogy én a modern íhianctudomány szempontjából, azaz első rangu franczia és német szakemberek által megállapított pénzügytan, tehát nem Zsedényi Ede igen tisztelt képviselőtársam financziális elvei szerint állítom fel e tekintetben következtetéseimet. Különben hitelünket illetőleg kétségtelen, miszerint az utóbbi öt év alatt ez irányban is javultak viszonyaink, a mennyiben az alkotmányos korszak kezdetekor státus kötvényeink árkelete 62 — 63-on állott, most pedig 76-on áll, s még további javulása bizton várható, ha a tőke-pénzes világ fölvett kölcsöneink mire fordítása felől, nem ellenséges indulatú közlönyök, hanem a dolgok állását a maga valójában feltüntető értesítés alapján nyernek felvilágosítást ! s különösen arról győződendik meg, hogy ha történt is egynémely hiba, — ha költetett is egy némely összeg helytelen módon, vagy idő előtti czélra, — egészben véve a pénz productiv befektetésekben szerepel, tehát habár nem többé pénz, hanem specificus értékek és tőkék alakjában tényleg megvan, s nem ment vesztendőbe. Sokat fog tenni a fönforgó kérdés objectívebb méltatására az is, ha egy futó pillantást vetünk arra, hogy mit tettek és tesznek más államok az ujabb időben hason irányban, mint mi tettünk. Legyen e szerint szabad utalnom egyebek közt Olaszországra, a mely, Sella pénzügy ministerének 1871ben kiadott „Esposione finanziaria" ez. munkálata szerint, 1861-től 1870-ig az állampénztárból 700 millió lírát adott ki vasútok építésére ; államadóssági évi kamatterhet tíz év alatt 32 millióról (lírát értve) 115 millióra látta emelkedni, 200 milliót költött ipari beruházásokra, s összes kiadásait íiz év alatt 800 millióról 1500-ra növesztette; vagy a kis Belgiumra, a mely egy-két év tized alatt 42 millió frankot művészetre s tudományra, 54 milliót közoktatásra, 14-et börtönökre, 90-eí közutakra, 12 8-at csatornákra, közel 200 milliót állami vas21