Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-69

69. országos ülés január 21. 1878. 155 Elképzelhetjük, tisztelt ház, hogy 5 év óta milyen károkat szenvedhetett az ország, midőn tudjuk, hogy nagy összegekre menő vállalatok kéz alatt, minden nyilvánosságot mellőzve, adattak ki egyes vállalkozóknak, akiknek bizonyára volt annyi eszök, hogy a ininisteriumnak nagyon előnyös és magas összegben előirányzott költségvetését nem redukálták, ha kétszer vagy háromszor meghaladták a tényleg kiadott összegeket. Ezek, és ezekhez több hasonló eljárások sokat tettek arra, hogy ma oly pénzügyi helyzetbe jutottunk, melyet hívebben, de egyszersmind megdöbbentőbben jellemezni nem tudnék, mint jellemzi a pénzügyi bizottság, midőn azt javasolja, hogy ha a folyó 1873-ik évet államháztartásunk megzavarása nélkül valahogy át akarjuk húzni: akkor az állam összes rendes bevételein kivül vegyünk fel egy 44—45 millió forintnyi effectiv értékű nagyobb kölcsönt, amit már meg is tettünk, aztán csináljunk egy kisebb hitelműveletet 13—14 millió erejéig, aztán 8,000.000 erejéig emeljük a rendes bevételeket, vagyis az adókat. Ennél lehetetlen gyönyörűbb képét festeni pénzügyeink elötüntetésére. Hogy a folyó év végét valahogy zavar nélkül megérhessük, ehhez nem kell egyéb, mint az állam összes bevételein kivül egy kis adófölemelés és két kölcsön. Ennyire jutottunk már is. Háború nem pusztította az országot, csendes, békés időt éltünk és mi ezen békés idő alatt már is kimentettük a hitel minden nemét. És ily viszonyok közt a pénzügyminister szombati beszéde én rám, és azt hiszem mindenkire, a ki hazánk jövőjét a pénzügyi zavaroktól félti, végtelen rósz benyomást tett. Nem titok senki előtt, tudjuk mindnyájan, különösen a pénzügyi bizottság tárgyalásai óta, hogy mily pénzügyi zavarokban vagyunk, hogy pénzügyi helyzetünk a lehetőleg legrosszabb. Az eddig felvett kölcsönök maradékai, melyeknek meghatározott czéljok, rendeltetésök volt, el vannak költve, az állam készletei elfogyasztva, a tiszai vasút részvényei zálogba adva, a kincstári utalványokból kiadva annyi, amennyit lehetett, a birói letétek elfogyasztva : vajon mi van még hátra, mi a pénzügy megrongált helyzetét bizonyítja? Ily körülmények közt lehetetlen volt nem várnunk azt, hogy a pénzügyminister fölhasználja a jelen költségvetés tárgyalását és a pénzügyek gyökeres reformálására rendszerváltozást fog javaslatba hozni. És elmondta szombati beszédét, mely a helyzet tisztázása tekintetéből zavaros, magasabb állami szempontból kisszerű, nem tartalmaz semmi eszmét, nem mutat semmi ösvényt, melyet pénzügyünk javítására követnünk kellene vagy lehetne. Nem kívánunk lehetetlenséget, nem kívánunk csoda dolgokat a pénzügyministertől, de valamit mégis csak kívánunk; mert ha Kerkapoly ur még ma sem képes más tanácsot adni deficiteink fedezésére, csak azt, hogy uj kölcsönt vegyünk fel: akkor kár azt a nevet viselnie, hogy pénzügyminister. És itt engedje meg a tisztelt ház, hogy néhány szót szóljak Széll Kálmán tisztelt képviselő ur azon válaszára, melyet az indemnityről szőlő törvényjavaslat tárgyalásakor mondott beszédemre adott A tisztelt előadó ur fölhozta ezt, és azt, számokat számokra halmozva, oly bonyolodottá tette beszédét, hogy lehetetlen volt másnak abból azt következtetni, amit ő következtetett, hogy állításaim alaptalanok. Nem tartom magamat csalhatatlannak, tévedhetek én is, és a helyreigazítást szívesen veszem mindig; de annyit minden esetre megkövetelek, hogy ha állításaim alaptalanoknak mondatnak, alapos legyen legalább a czáfolat. Felhozni ezt, felhozni amazt, ami magában véve érdekes dolog lehet, de állításaimat nem czáfolta meg és aztán a hosszú beszéd végén, azt mondani: hogy íme kiderült, miszerint állitásaim alaptalanok: — ez engem meg nem nyugtathat és az ügynek sem szolgál hasznára, Isten mentsen, hogy tévedésre akarnék vinni valakit hamis állításokká], de viszont meg nem engedhetem azt sem. hogy más oldalról terjesztessék a tévedés és tájékozatlanság. Eddig is pénzügyi helyzetünk romlását egy részben az okozta, hogy sohasem töltöttek tiszta bort a nemzet elé, a helyzetet folyton leplezgették, és ebben — engedje meg nekem a tisztelt előadó ur, neki is nagy része volt. Tavaly, midőn a költségvetést tárgyaltuk, azt mondta az előadó ur, hogy az ország pénzügyi helyzete folyton javul, és ha nem is szüntethetjük meg egyszerre és rögtön a deficiteket; de vigasztalhat azon tudat, hogy folyton haladunk és nevezetesen haladunk már eddig is; ma már azonban a pénzügyi bizottság előadója jónak látja más útra térni s azt mondani: hogyha ezen utón haladunk tovább is, államháztartásainkban az egyensúly többé nem lesz helyreállítható. Míg tehát tavalyi nézete szerint jó utón voltunk, és folyton haladtunk: addig, mai nézete szerint, már rósz utón vagyunk, s az ezen való további haladást egynek tartja államháztartásunk megromlásával. Midőn a tisztelt előadó urnák nézete oly rövid idő alatt ennyire változik; engedje meg nekem, de egyszerű állítását, ezen állításommal szemben, czáfolatnak el nem ismerem. Én azt állítottam és állítom ma is, hogy egy részt pénzügyi viszonyaink 1867. óta a legnagyobb könnyelműséggel, mondhatom lelkiismeretlenséggel kezeltettek. Azt állitottam és állítom ma is, hogy másrészt a 67-iki pactum oly terheket rótt az országra, melyek folytán a rendes bevételekkel a rendes kiadásokat fedezni nem lehetünk képesek. 20*