Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-69
154 69. országos ülés január 21. 1873. ne lett volna megsértve, és én egyrészt bámulom azon cinismust, melyet a kormány a törvény kötelezettsége iránt tanúsít, másrészt azon közönyt, amelylyel a törvényhozás ama cinismust, a törvények iránti tiszteletlenségnek eme világos jelét fogadja. Itt az 1871-iki zárszámadás világos bizonyíték arra nézve, a mit mondok. Minden költségvetési törvénynek egyik kiváló §-a az, hogy megengedtetik-e az átruházási jog és ha igen, akkor egyúttal az is ki van jelentve a törvényben, hogy mely pontok között engedtetik meg ezen átruházás. Az 1871 -ik évi törvénynek VI. §-a, melyről szólani akarok, világosan mondja, hogy az átruházási jog a kiadásoknak sem czimei, sem fejezetei, sem rovatai között nem engedtetik meg. És mégis mit tesz a kormány? A legnagyobb önkénykedéssel gyakorolja az átruházási jogot ott és ugy amint az neki tetszik. Itt tulkiadásokat, ott meg nem engedett kiadásokat tesz. Hivatalokat szervez és ezek kiadásait nem hogy a költségvetési előirányzatba fölvenné, vagy ha a hivatal fölállítása rögtön szükségeltetett póthitelért folyamodnék; hanem másutt megtakarított összegekkel fedezi egész önkényileg ezen kiadásokat. Ha egy tételnél pl. 10.000 forinttal kevesebbet adnak ki, mint a mennyi a törvényben megszavaztatott, vagy ministeri nyelven szólva, ha valamely tételnél 10.000 forintot megtakaríthatott a mmisterium: azt hiszi, hogy neki ezen 10.000 forintnyi megtakarítás már jogot adott arra, hogy a 10.000 forintból legalább 5000 forintot oly ezélokra adjon ki, melyekre kiadni egy fillért sem volt felhatalmazva a törvényhozás által. De nemcsak ez, hanem annyira megy e tekintetben a ministerium önhatalmú eljárása, hogy az egyik évben megtakarított összegeket a másik évben kiadott összegeknél, melyek kiadására a törvényhozás által nem volt fölhatalmazva, már indokul használja föl a ministerium. így pl. a sehneczi akadémiánál 1871-ben oly kiadásokat tett a pénzügyminister, a melyekre fölhatalmazva nem volt, s a pénzügyministerium eimek indokolására elegendőnek tartotta fölhozni azt, hogy a megelőző évben az akadémiánál megtakarításokat eszközölt. Sőt nemcsak a meglévő tételek közt gyakorolják az átruházást a legnagyobb jogtalansággal, hanem új tételeket állítanak föl, oly tételeket, melyek a költségvetésben nem voltak s ezekre oly összegeket adnak ki, melyeket a költségvetési törvényben gyökeredző tételekre megszavazott összegekből elvonnak. A költségvetésben megállapított összegekben, hogy mennyire tulcsapongó a ministerium kiadásaiban: az 1871-iki zárszámadás számtalan esetet hoz föl. Én csak egy párt fogok fölemlíteni azok közül. így az 1871-ben megállapított összegen kívül több adatott ki: a vámháznál 151 ezer forinttal, a mén-telepeknél 200 ezer forinttal,, a ménes birtokoknál 151 ezer forinttal, a tiszolczai vasutműnéí 38 ezer forinttal, a zsilvölgyi kőszénbányánál 800 ezer forinttal és igy tovább. Mondjuk, hogy ezen tulkiadásokat az állam érdeke kívánja; de vajon az alkotmányosság fogalma nem azt követelte volna-e egy alkotmányos érzelmű ministeriumtól, hogy ha az ország érdeke oly kiadásokat igényel, melyek nem foglaltatnak a költségvetésben és melyeknek megtételére a költségvetésben nem volt felhatalmazva: utólagosan, póthitel alakjában kérjen meghatalmazást. Ha ez nem szükséges, akkor minek egyátalában a póthitelekről törvényt hozni, minek az 1871. XII. törvényczikk, minek az 1871-ik XLVI. törvényczikk, mely szintén a póthitelekről szól, és amely fölhatalmazza a ministeriumot néhány ezer forintig oly kiadások teljesítésére, melyek a költségvetésben nem voltak. Ha a ministerium följogosítva lehet póthitel és költségvetési törvény nélkül nemcsak néhány ezer, hanem néhány százezer forintot, kiadni: akkor minek a póthitelről egyátalában törvényt alkotni. Tisztelt ház! hogy a ministerium a megállapított költségvetésen felül ily nagy mértékben tulkiadásokat tesz: abban nagy része van annak, hogy sok helyütt alig hihető tájékozatlansággal vannak összeállítva az előirányzatok, különösen pedig az építkezéseknél oly kevés szakavatottsággal vannak készítve a költségvetések, hogy e tekintetben is bámulatos dolgokat tárnak elénk az 1871-iki zárszámadások. Előterjesztetik a költségvetés, hogy erre ennyi vagy amannyi kell, és meg is szavaztatik. Midőn az építkezések fele részben megtétettek: akkor kiderül, hogy itt két annyiba, amott pedig fél anynyiba sem kerül az építkezés, mint amennyi arra megszavaztatott, Így például az aranyos-beszterczei államutra a közlekedésügyi minister ur 138 ezer forintot kért; midőn aztán fele részben belefektetik az összeget, kiderül, hogy az nem 138 ezer forintba, hanem 244 ezer forintba került; ugyanott a vissó-mojszini államutnak kiépítésére 154 ezer forintot szavaztatott meg a közlekedésügyi minister ur az országgyűlés által. A vállalkozó aztán örömest és nagy nyereség mellett kiépítteti azt 93 ezer forintért, tehát 61 ezer forinttal kevesebbért, mint amennyire a közlekedésügyi ministeriumnak bölcs mérnökei kiszámították, s mint amennyit a közlekedési minister hajlandó lett volna adni. Ha a költségvetések igy készíttetnek el: akkor minek a szakministerium, ha ily hiányos és minden helyes számítást nélkülöző költségvetéssel kívánjuk az építkezéseket eszközöltetni, minek az a 200 mérnök a közlekedési ministeriumban, kinek fizetéseit évenkint megszavazzuk.
