Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-68
124 6S. országos ülés január 20. 1873. Ezeket természetesen, miután nincs semmi értelmek, a pénzügyi bizottság mind törülte. A pénzügyminister ebbe beleegyezett; tehát ezeknek vagy van alapjok, vagy nincs. Ha van, akkor nem tudom miből fogja fedezni; ha nincs : akként terjesztem a ház elé egy budgetet, hogy egyéb rendkívüli kiadásokra ennyit és ennyit, nem szokás. Ez ép oly számítás, mint mentünk jöttünk 10 frt., ettünk ittunk 100 frt. összesen 1100 frt U 1 ^ kr. (Derültség szélső bal felől.) Vannak még sokkal fontosabb dolgok is a költségvetésben. (Halljuk! szélső bal felől.) Már több izben panaszt emeltünk az iránt, hogy a kormány oly fractíonalis költségeket terjeszt a ház elé, s megszavaztatja azokat a nélkül, hogy előre megmondaná, vagy a képviselőház kiszámíthatná előre, hogy mi lesz tulajdonkép ezen költségeknek vége, s mennyibe fog kerülni az egész vállalat, melyet a kormány keresztül akar vinni. Ilyen rettentő példát nyújt nekünk a vámház építése. (Halljuk! a szélső bal oldalon.) Én nem hiszem, hogy legyen ország Európában, melyben ilyesmi előforduljon. Előirányoztatott 1869-től 1870re e czélra 300.000 frt. Mindenki meg volt arról győződve, hogy Magyarország fővárosának csakugyan van szüksége egy jó, nagy s kényelmes vámházra és a ház ezen összeget meg is szavazta. A rá következett évben 1871-ben meglepi a pénzügyminister a házat s azt mondja, uraim, megkezdtem a vámház építését, de kell még 700.000 frt. Ez nagy baj volt, hanem azt gondolta a ház: megkezdettük a munkát, ha meg nem adjuk a 700.000 frtot, akkor elvész a 300.000 frt is. Adjuk meg tehát ezt is. Ez által felbátorodván a pénzügyminister következő évben megint 800.000 frtot hozott előirányzatba. Ezt is megadta a többség. Látván ő, hogy ez így megy, ez alkalommal ugyanoly szíves volt, hogy szaporítsa a költséget, hanem beéri azzal, hogy újból csak 800.000 frtot kérjen a vámházra. Igenis, a nemzet kivánatával találkozott a pénzügyminister ur akkor, midőn egy vámházat építtetett; de, bocsánat, sehol sem láttam kifejezve a nemzetnek azon kivánatát, hogy neki egy oly fényes palotája legyen, mely több mint 2 1 / s millióba kerül s tán még ez összeggel sem lesz befejezve. Hasonló módot követett a többiépitkezési dolgoknál, a melyeket nem akarok itt részletesen felhozni, hanem csak eszébe juttatom a tisztelt kormánynok a fiumei munkálatoknak történetét, a melyet Simonyi Ernő barátom igen részletesen adott elő, melynek története az, hogy a költség 15 . millióról 30—35 millióra emelkedett. Mikép jár el a tisztelt pénzügyminister ur az állam-jószágok, az államjavak többi részeivel, arra nézve csak egyet vagyok bátor megemlíteni (Halljuk!) Méltóztatik emlékezni a tisztelt ház, hogy tavaly a képviselőház oda utasította a kormányt, hogy miután itt, és átálában minden parlamentben kevesebben vannak, akik a bányászathoz értenek: szakértőket hívjon össze, hallgassa meg azok véleményét és terjesszen be részletes jelentést bányászati viszonyainkról. A pénzügyi bizottság csakugyan teljesítette kötelességét annyiban, hogy felkérte a pénzügyminister urat, hogy terjessze elő annak eredményét. Mit felelt a pénzügyminister ur? Azt, hogy csakugyan tavaly, tehát egy esztendő alatt egy szakértőt küldött ki Erdélybe, aki a legközelebbi napokban be fogja terjeszteni véleményét azon bányákról. Ha minden esztendőben egy szakértőt hallgat ki a ministerium, sokáig kell várakoznunk, inig a bányászathoz tüzetesen fogunk hozászőlhatni. Ott vannak az államerdők. Tegnapelőtt tisztelt pénzügyminister ur nagy súlyt fektetett arra, sőt a pénzügyi bizottság két izben megdicséri azért a magyar kormányt, hogy annyira emelte az államerdészetet. És a tény mi? A tény az, hogy 14 1 /* millió jövedelem mellett a kezelés és anyagi beszerzés költsége több mint HV2 millió. Én nem ismerek administratiót a világon, amely ily arányt mutasson fel. Ez mutatja, mennyit emészt mi nálunk a kezelés. Ha mindezek daczára a tisztelt pénzügyminister ur azt állítja, mint állította tegnapelőtti beszédében, hogy ő nemcsak óvatos, hanem tulóvatos volt: akkor igazán bámulom bátorságát, de még inkább bámulattal tölt el azon philosophiai nyugalom, a melylyel a tisztelt közlekedési minister ur ül padjában. Ha csak a legfontosabbat akarnám kiemelni abból, a mi ott mulasztás, hiba, bün követtetett el: órákig kellene beszélnem; azért csak néhány igen rövid, de jellemző dolgot fogok felhozni abból, a mi előttünk fekszik, a költségvetés, melyből kitűnik, hogy azon rettenetes nagy deficitnek, mely Magyarországot ma terheli, legnagyobb részét a közlekedési eszközök emésztették fel; azonkívül van még egy láthatlan teher, a melyről talán maga a minister ur sem tudja, hogy annak mi lesz a vége. Tudjuk milyen utón köttettek meg a szerződések az illető consortiumokkal; tudjuk, hogy ott mindenféle előfordult. Elég az hozzá, hogy nem kevesebb, mint 5 vasuttársulat kíván pótlékot, felülfizetést vagy biztositékának emelését a magyar keleti, az északi, a kassa-oderbergi, az arad-temesvári, és az első erdélyi vasuttársulat; szóval csaknem mindnyájan. Hogy ilyen követésekkel állanak elő, azt positive tudjuk, de tudjuk azt is, hogy a kormány e társulatoknak egy
