Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-68
fi8. országos ülés január 20. 1873. 123 nyitják világosan, hogy ugy a politikai közigazgatás, mint az igazságszolgáltatás épen oly rósz, ha nem roszabb, mint volt a múltban; de a midőn e tényt constaíáloni: fölhívom a tisztelt jobboldal két jeles szónokát, kik a minapában, agy hiszem, az adressvita alkalmával, a magyar nemzetnek két hibáját emelték ki. Az egyik, Sennyei báró tisztelt képviselő ur, azt emelte ki, miszerint különös, hogy a magyar nép oly nagy lelkesedéssel van a reformok iránt: nagy tűzzel karolja fel, de mikor azután azok keresztülviteléről van szó, elbágyad, elenyészik lelkesedése. Elhiszem; okát ott találhatja abban a 7 millióban, a politikai közigazgatásban. Mikor a magyar nép oly reformokat lát, mint aminőket a belügyminister ur hozott: akkor természetes, hogy már nem bir többé lelkesedni a reformok iránt; ellenkezőleg: azok után, amik történtek, a virilismus és hasonló reformok után, a magyar népnek oka van borzadni, mikor reformokról beszélnek, nem lelkesedni. A másik észrevételt, ha nem csalódom, azon kerületnek tisztelt képviselője tette, amelyből a kormány a választáskor 14 száz baloldali választót törüitetett ki: a lévai kerület képviselője Pólya ur. ő azt a megjegyzést tette, hogy mi mindig azon panaszkodunk, hogy nem adnak elegendő jogot a népnek; ámde kezdjük ahhoz is szoktatni, hogy neesak jogokat, kapjon, hanem kötelességeket is teljesítsen. Figyelmeztetett a magyar nép azon hibájára, hogy a magyar nemzetben igen kevés kötelességérzet van. Igaz, nagyon kevés kötelességérzet van, ezt tapasztaljuk a közélet minden ágában, de ha okát akarjuk keresni e kötelességérzet hiányának: keressük az igazságszolgáltatás rósz voltában; ez van hivatva a kötelességérzetet táplálni a népben. Mikor egy országban olyan az igazságszolgáltatás, nem kizárólag a jelen kormány hibájánál fogva, de átalában az eseményeknél fogva, midőn oly stádiumokon megy keresztül, mint a miénk, mely hányatván-vettetvén minden oldalról. 1852-től fogva minden elgondolható rendszeren és rendszertelenségen keresztül ment: akkor első kötelessége lett volna a kormánynak azzal foglalkozni, irányt, alapot adni az igazság-szolgáltatásnak, vagy legalább megvetni alapját annak, hogy remélhessük, miszerint egyszer fejlődni fog a magyar geniusboz illő, a magyar régi törvényekből származó és fokozatosan fejlődő magyar igazságszolgáltatás. E helyett mit tett? semmit. A zavar épen olyan, ha nem nagyobb, mint volt a múltkori. Törvénykönyvünknek legnagyobb része ma sincs elkészítve. Sem az ügyvéd, sem a biró nem tudja határozottan megmondani, hogy egy adott ügyet minő törvények, minő rendeletek szerint fognak megítélni. Következik belőle az, hogy ha egy fél megnyeri a pert, azt mondja, az ügyvéd nagyon ügyes volt; ha elveszti, akkor azt mondja, hogy a biró részrehajló volt, mert nincs bizalma benne, mert nem remélheti, hogy csupán törvény szerint fognak ítélni, mert látja, hogy e törvények szerint ma igy, holnap ugy ítélnek. Ez gyilkolja meg a népben az igazságszolgáltatás iránti hitet, ennek következtében nincs benne jogérzet, nincs benne kötelességérzet. Daczára annak, hogy ilyen rósz az administratio, mégis mennyire drága, engedje meg a tisztelt ház. hogy egyenesen felolvassam az összehasonlítást az osztrák administratióval, az osztrák igazságszolgáltatással. Az igazságszolgáltatás nálunk 12 millió forintba kerül, mig Austriában, mely másfélannyi népességgel bir, 14 millió 865 ezerbe; a politikai közigazgatás nálunk 6 millió 424 ezerbe, Austriában 8 millióba kerül. Ezen összegből azonban leszámítván az államrendőrség költségeit, ugy áll a dolog, hogy Austriában összesen 4 millióba, Magyarországban 6 millióba kerül. Ilyen a viszony a drágaságra nézve közöttünk és azon hatalom között, melynek tulaj donkép önök édes növendékei. Mondtam, hogy másik kútfeje a financiális romlásnak a rémítő rósz gazdálkodás, főkép az. mely a pénzügyi és a közmunka ministerium ressortjában követtetik. Ami a pénzügyi ressortot illeti, csak két dologra kívánom a tisztelt ház figyelmét felhívni. A pénzügyminister ur tegnapelőtti beszédében megmagyarázván azon rejtélyt, hogy mikép birja ő elfogadni, -— ami csakugyan csudálatos is, — a pénzügyi bizottság jelentését, daczára annak a sok megszorításnak, melyet az saját költségvetésén tett: azt mondta, hogy utóvégre nem nagy a különbség. Mi történt? a pénzügyi bizottság a rendes kiadásokból összesen levont 1 millió 800 ezer forintot. Ez az ily nagy budgetnél csekélység; de nem arról van szó, hogy mennyit vont le, hanem arról van szó, hogy minők az összegek, melyeket a pénzügyér ur előirányzott? Abból lehet megítélni, milyen lelkiismeretességgel kezeli egy kormány az ország ügyeit, s milyen ügyességgel? Fel fogok példaként említeni egy néhányat azon tételekből, a melyekben bent van azon 1,800.000 frt és a melyet a pénzügyi bizottság törült. Ezek igy hangzanak: Az állami jószágokról: Pécska-Kovácsháza, előre nem látható költségekre 1300 frt. 64-ik tétel Kis-Sztapár, egyéb rendkívüli kiadásokra 1350 frt. Gödöllő, egyéb rendkívüli kiadásokra 3445 frt. (Halljuk! szélsőbal felől.) Az újpesti duna-rév, s egyéb rendkívüli kiadásokra 3.600 frt. Árva, szállítmányi jószágoknál előre nem látott kiadásokra 850 frt. stb. 16*
