Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-68

122 68. országos ülés január 20. 1873. felhívjam a ház figyelmét ennek oly oldalára, mely tudtommal legalább e házban eddig még nem érintetett. (Halljuk! bal felöl) Kútfeje a közösügyes alku a mai financiális romlásnak először directe az által, hogy a sok quotáf és idegen adósságot, melyet a nemzet nyakára ró, az ország nem birja. A maga terhét takarékosság mellett egy nemzet csak megbírja, de oly nemzet nincs a világon, mely még egy más nemzetnek terhét is képes lenne megbírni. Azt szokták erre mondani, ha önálló külügyünk, ha önálló hadseregünk volna: akkor hihetőleg többre mennének a költségek, mint a quota. Bocsánatot kérek, ez nem igaz; mert az önálló, független Magyarországnak tisztán a honvédelmi szempontból kellene tartani hadsereget, holott a quotás Magyarországnak nagyhatalmi állás szempontjából kell tartani hadsereget, pedig nagy külömbség van a honvédelmi hadsereg és a nagyhatalmi állás hadi kiadásai között. Még ha akarná is a nemzet, akkor sera bírná meg mind a két adót, még ha érdekében állana sem; mennyivel nagyobb a romlás, hogy oly nagyhatalmi állásért kell áldoznia, mely hazai érdekeinkkel egyenesen ellentétben áll. (Szélső' bal oldalon helyeslés.) Ámde — és itt közeledem azon ponthoz, melyet az imént érintettem, — a közösügyes alku terhei kétféle természetűek: az egyik az, melyet most emiitettem és mely nem igen nagy baj, amenynyiben ugyanazon utón, melyen létrejött, ugyanazon úton meg is lehet szüntetni, az mitőlünk, a magyar nemzet képviselőitől függ fő részben; — de, mint mondom, a közösügyes alkunak van egy más része, mely sokkal komolyabb. Az osztrák államadósság elvállalása már bonyolodottabb tétel, s én nem képzelhetek oly eseményfordulatot, hogy az egyszer elvállalt adósságot reproducálni lehessen. Bárminő kormány jő ezután, ez adósságot fizetnünk kell. Ájnde van abban egy pont, melyet én soha sem bírtam megérteni. A tény az, hogy Magyarország nem tartozásból, hanem engedékeny bőkezűségből vállalt el egy bizonyos adóssági részt abból, mit az osztrák köteles évenkint hitelezőinek fizetni. E nagylelkűség a szomszéd terhéhez lett aranyozva. De mi történt? A szomszéd megadóztatta azóta a kamatot, melyet hitelezőinek fizet, azaz leszállította a kamatot, s ezzel reducálta adósságát, vagyis, hogy a gyermeket igazi nevén nevezzem: partialis eridat csinált. A magyar participatió alapja tehát megváltozott, s így az aránynak is a megváltozott alaphoz kell alkalmaztatnia. Egy részét annak, amit Magyarország fizet, az osztrák kétszer incassálja; egyszer Magyarországtól, másodszor meg adólevonással hitelezőitől, akik számára Magyarország a pénzt adta. Ez nem igazság, nem méltányosság. Erre seuki sem köteles. (Fölkiáltás a szélső bal oldalon: Igás! xi-gy van!) Vagy le kell szállítani a magyar obtingenst annyival, amennyit az osztrák ebből adóként nem a hitelezők, hanem a maga zsebébe tesz; vagy pedig át kell a magyar kincstárba szolgáltatni azt, amit a magyar obtingensből az osztrák adó fejében lehúz. Méltóztassanak kiszámitani, hogy ez négy éven át mily összegre rug, s meg fognak győződni, hogy általa deficitünk nagyon tetemesen apadna. Az én számitásom szerint ez 80 millióra menne. A méltánytalanság, mely e tekintetben Magyarország ellen elkövettetik, annál nagyobb, ha meggondoljuk, hogy Magyarország állította helyre az osztrák papírok hitelét Londonban. Méltóztatnak tudni, hogy 1868. vagy 1889. elején, amikor ezen kamatoztatás megtörtént, a londoni piaczról az osztrák állampapírok ki lettek zárva, és kizárva maradtak sok ideig, míg végre jött a nagylelkű magyar és midőn megkötöttük a 30 milliós kölcsönt, — ezt Londonban kötöttük, — ezen osztrák szelvények birtokosai összezavarván a magyart az osztrákkal, amihez teljes joguk volt, nem ismervén a kettő közt külömbséget, azt mondták, mi bele megyünk a dologba, ha kárpótoltatunk azon összegekért, melyeket az osztrák levont. És a magyar elég nagylelkű volt ezen összeget kifizetni. Ez lesz azon titkos 320 ezer forint, mely a 30 milliós kölcsön alkalmával lebegett, és melyről mai napig sem kaphattunk teljes hiteles felvilágosítást. Tehát mi elvállaltuk az adósságokat, és fizetjük becsületesen, amire köteleztük magunkat, daczára annak, hogy az adósság alább szállíttatott, daczára annak, hogy mi mentettük meg hitelöket. Ez már több, mint nagylelkűség. Kútfeje a közös ügy és alku a mi financiális romlásunknak indireet úton, kétféleképen. Először az által, hogy oly abnormális helyzetet teremtett, melynek állandóságára a kormány soha sem számithatott volna, ha a régi intézmény, t. i. a megyei institutio fönmarad. Ezért ömlött reánk a centralisatio átka azzal a harmadik hadsereggel, melynek neve 38.000 hivatalnok. Borzasztó drága az administatio, amely épen azért, mert mindent rendszabályozni akar, rósz, és más, mint rósz. nem is lehet, Azért drága és rósz az igazságszolgáltatás is. E kettőt a tisztelt előadó ur együtt vette, és azt mondta, hogy ezeknek költsége 7 millióval szaporodott. A pénz ügy minister ur örömét fejezte ki afölött, hogy ez ennyit vett igénybe: jele hogy haladunk. Bocsánatot kérek, ez nem bizonyít semmit, ez csak jele annak, hogy sokat költünk, de a jóságra nézve az semmit sem bizonyít. Én nem fogok ez alkalommal példákat, melyek a részletekhez tartoznak, felhozni, melyek bebizo-