Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-68

68. országos ülés január 20. 1873. 121 jzettség, vagyis a pártszellem. (Igaz! a szélső bal oldalon.) Az egyik azt sugalta a bizottságnak, hogy kutassa alaposan az adatokat és derítse ki az igaz­ságot minden részrehajlás nélkül; a másik arra kényszeritette, hogy habár az igazságot ki is mondja, azt mégis egy kis bonbonba burkolja, és tegyen hozzá valamit, ami a szomorú igazságot — ha nem is menthetővé, de — legalább magyarázhatóvá te­gye. Innét származik az, hogy a jelentésnek csak­nem mindegyik hasábjában találkozunk gáncscsal és dicsérettel egyaránt. El van ismerve a sok hiba, a rettentő sok mulasztás és a rósz gazdálkodás; de mindjárt hozzá van téve, hogy ez természetes dolog ennél és ennél fogva. Ha kutatjuk, mi volt tulaldonképeni czélja e habozásnak: én azt látom, hogy a bizottság előtt kettős czél lebegett, midőn e munkálatot ké­szítette, valamint a tisztelt képviselő ur előtt is, midőn tegnapelőtti beszédét elmondta; e kettős czél világosan az, hogy először, igazolja az 54 milliós kölcsönt és másodszor, hogy igazolja és előkészítse a kedélyeket és megbarátkoztassa a házat az adó­fölemelés eszméjével. Hogy a pénzügyi bizottság e kettős czélt elérje, egy uj elmélethez folyamodott. Ezen theoria annálinkább magára vonta figyel­memet, amenynyiben eszembe jutott, hogy a tisztelt ministerelnök ur is, midőn programmbeszédét el­mondá, ezen uj elméletre czélozott. Nem tudom, vajon a ministerelnök ur tanulta-e ezt a pénzügyi bizottságtól, vagy pedig a pénzügyi bizottság a mi­nisterelnök úrtól, de annyi ténj 7 , hogy ez elmélet igen érdekes. A pénzügyi bizottság ugyanis azt ta­lálta föl, hogy egyedül a jelen nemzedék vállaira hárítani mindazon terheket, melyek gyümölcseit a jövő fogja élvezni, és melyek a jövő érdekében té­tetnek: nem lehet; ez igazságtalanság. Tehát ter­mészetesen jogos és méltányos, — mondja a pénz­ügyi bizottság, — hogy a jövő nemzedék viselje annak terheit, amit ö élvez ; tehát csak rakjunk a jövő nemze­dék nyakára adósságot, ez jogos és méltányos. Mondom, a tisztelt ministerelnök ur már első beszédében szin­tén hangoztatta, midőn azt monda, hogy a ministe­rium azon irányt kívánja követni, hogy a jelen nemzedék tulterheítetése nélkül történjenek meg, az ország érdekében, de különösen a jövő kor érdekében megkívántató beruházások ; szóval kifejezte az eszmét, hogy a terhek egy részét a jövő nemzedékre kell róni. Ezen elméletet már olvastam ugyan némely nem­zetgazdászati müvekben, de nem fogadhatom el, nem fogadhatom el önmagában sem; mert én azt hiszem, hogy egy nemzedéknek ugyanazon kötelessége van a jövő nemzedék iránt, mely kötelesség hárul az apára a gyermek iránt. Nem jó fogalmaim lennének azon apáról, ki azt mondaná, hogy fogok ugyan jószágot hagyni fiamnak, hanem fogok neki hagyni jó csomó adósságot is. KÍPV. H. NAPLÓ 18?. III. KXTET. Elhiszem, hogy jobb egy adósságokkal megra­kott jószág is, mint semmi; de ezt szükségből lehet csak tenni, nem pedig elméletté emelni, jogosnak és méltányosnak mondani. Ez nagyon veszedelmes el­mélet, különösen nálunk, hol ha ezen tant sanctio­náljuk: ennek az lenne a következése, hogy a be­ruházásokra fölvett kölcsönöket elköltenők és hagy­nánk azután a jövő nemzedékre olyan örökséget, mint hagyott a megboldogult Bernáth Gazsi a li­pótvárosi bazilikára, tudniillik adósságot jószág nél­kül. (Derültség bal felől.) Ezen theoriát el nem fogadhatom. Ámde ezen uj elmélet által csak egy dolog volna igazolva, tud­niillik a kölcsön; hátra maradna még a másik, tudniillik az adóemelésre találni plausibilis indokot. Ezt megtalálta a pénzügyminister ur, midőn azt monda, hogy más teher az, melyet egy 7 éves gyermekre és más, melyet egy 10 éves gyermekre lehet rakni. Ez ugyan nem igen emelkedett és nem igaz államférfiúi tan; hanem mutatja az irányt, me­lyet a pénzügyminister ur követni szándékozik; és miután bizonyos, hogy a gyermek egy év múlva is­mét idősebb lesz, föl lehet tenni, hogy a jövő év­ben emeltetni fog az adó. Tény azonban az, hogy ámbár a pénzügyi bi­zottság jelentése ezen hibában szenved: megvan azon érdeme, hogy a jelenlegi állapotot híven tük­rözi vissza. Összeállította az adatokat és azokból mindenki láthatja és szomorúan tapasztalhatja, hogy a financiális romlás, hogy nemcsak előttünk áll, hanem már benne vagyunk. Tisztelt ház! Nem szándékozom e részben sem a tisztelt előadót, sem a pénzügyministert számbeli tömkelegökben követni; én csak azt a tényt constatálom, hogy daczára annak, miszerint ki van mutatva, hogy jövedelmeink tetemesen szapo­rodnak, kiadásaink mégis túlhaladják azokat; tény az, hogy szaporodnak nemcsak azon kiadások, me­lyeket gyümölcsözőknek szoktak mondani, de tete­mesen szaporodnak a meddő kiadások is, mint sza­porodtak eddig négy fél millióval a közösügyi költségek. Miután ez igy áll, mit kell tenni? Kutatnunk kell, mint mondám, a bajnak, a jelen helyzetnek kútfejét, Én a magam részéről a mai szomorú helyzet­nek kútfejét főképen három dologban látom; látom először: főképen a közösügyi alkuban, direct és in­direct utón, látom másodszor: a rósz gazdálkodás­ban, harmadszor: az adórendszer rendszertelenségé­ben, ezzel kapcsolatban a közös kezelésben, mely az adó nagy részét aránytalanul nagy mérvben hasztalan emészti fel. Tisztelt ház! Ámbár már többször volt szó e fontos tárgyról e házban, de engedjék meg, hogy ez alkalommal eszmémet teljesen kifejezhessem és 1G

Next

/
Oldalképek
Tartalom