Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-67

1Í6 67. országos ülés január 18. 1873. 2—3 millió. Mi lesz az idén, ki tudná megmondani ? De ha az emelkedés több egymásra következő ilyen rósz év daczára is folyton beállott: akkor azt gondolom, hogy mikor nem azt mondtam, hogy ennyi lesz az emelkedés; hanem hogy kilátás van rá: nem mentem oly igen messze; és ha a tisztelt képviselő ur azt mondja, hogy én azt ígértem, hogy 3—4 év alatt eltűnik a rendes előirányzatból a deficit ós hozzá teszi, hogy ime látjuk, mennyire csalódtam: ugy engedje megjegyeznem: nem csalódtam — biz én; mert nem azt mondtam, hogy eltűnik deficit, hanem hogy eltűnik, ha azon utón haladunk, ha nettó előirányzatunkat annyival emeljük: mint emeltük akkor. De nem annyival emeltük. Én nem láthattam előre, hogy az igazság szolgáltatás költsége egy évben 4 millióval fog fölém éltetni; én nem láthattam előre, hogy a határőrségen azon dolog meg fog történni, ami megtörtént; tehát nem azon utón haladtunk, amelyről én azt mondottam, hogyha azon haladnak, eltűnik előirányzatunkból a deficit. Még kevésbbé láthattam előre, hogy 2,700.000 írtnak a renkivüliből a rendesbe áttétele utján romolni fog a rendes költségvetés előirányzata. Méltóztassék csak ezen három tételt fölvenni; a justitia költségeire kellett 4 millió, a határőrségre 2 millió, hozzáadva még éhez az áttétel folytán előállott 2,700.000 forintot, ez összesen 8,800.000 frt, mi ha be nem áll: a deficit rendes előirányzatunkból csakugyan eltűnik. Tehát most is azt mondom, hogy nem csak mostanra tűnt volna el a rendes előirányzatból e tételek nélkül a deficit ; hanem eltűnt volna már 1872-re is, a mint hogy ez annak idején ki is emeltetett. Én e közbe esett tények bekövetkezteért szívesen magamra vállalam a felelősség együttes hordását. Mert én bár mennyire érzem, pénzügyi helyzetünk súlyát talán legjobban érzem, nem tehetem magamat az ország egész közvéleményével, az országgyűléssel ellentétbe : ha az a maga justitiájának áldozatokat akar hozni; én az ország integritásának és jövője biztonságának érdekében csak szerencsének tartom, hogy bekövetkezett azon két milliónyi többlet előidézett esemény a határőrségen, s nem tarthatom incorrectnek a pénzügyi bizottság kezdeményezését, melynél fogva a rendkívüli költségekből a rendesekbe tett át annyit, hogy 2,700.000 frt erejéig szaporítsa a rendesek terhét, midőn 4 év tapasztalata azt mutatja, hogy az ott jobban megfér, mert rendes bevételeink 5 millió és néhány száz ezer forinttal emelkedtek. míg a rendkívülinél beállt hiányok egyre fokozódtak. így áll e dolog, tisztelt képviselő ur, igy áll az, tisztelt képviselőház. Még egy észrevételt, pedig súlyos észrevételt mondott a tisztelt képviselő ur, azt t. i, hogy, midőn én a legközelebbi költségvetést beterjesztettem, azt mondottam, hogy a hitelmüveleti költségvetés rendben van, mi alatt szerinte mindenki azt értette, hogy a pénz is meg van. Ez a kiétel: „a költségvetés rendben van, szerintem azt teszi, hogy az azon alapokra utalt terhet azok az alapok meg is bírják. Ha pénzök ideiglen — kérem jól megérteni — ideiglen kamatozás mellett egyéb állami czélokra van fordítva, ha amaz alapok a pénz megtérülése után megbírják a magok terhét: akkor költségvetésök ~ most is azt mondom — rendben van. Ha pedig a cassában az utolsó garasig meg is van a pénz, amely azt megilleti, de bebizonyul, hogy az időközben beállott drágaság következtében nem bírja meg a reá rótt föladatot, mint pl. a gömöri alapnál a legutóbbi tárgyalások szerint ez eset fenyeget: akkor nincs rendben a költségvetés, mert ott van ugyan az alapnak minden pénze, de az nem elégséges a czél kivitelére. Ellenben rendben van a költségvetés, ha az alapok pénze egy időre kölcsönképen ki is van adva, de megtérül. Én részemről abban a véleményben vagyok, hogy helyes-e, nem tudom, de hogy a jóhiszeműséget ki nem zárja e felfogás, azt merem mondani. Ide nem tartozik mindaz, amit a tisztelt képviselő ur szemrehányáskép kiemelt amiatt, hogy én nem mondottam meg, hogy ezek meg ezek a pénzek el vannak költve, hogy az állam ingó vagyona terhelve van. Igaz, nem mondtam, tisztelt ház; de azt sem mondtam, hogy abból a 25—26 millió forint lebegő adósságból, melynek tételére fel voltam jogosítva, csak két millióval tartozunk. Az egyikkel nem dicsekedtem, a másikat nem emeltem ki, mert ezt a zárszámadások tárgyalásának idejére tartozónak véltem. Midőn a helyzet felismertetéséről volt a szó: akkor ezt a pénzügyi bizottság előtt minden legkisebb vonakodás nélkül magam megmondottam. És még egyet kérek, tisztelt ház. (Halljuk!) Az 1871. évi zárszámadások azok, melyek e részben teljes világot derítenek, ezek pedig rendelkezésemre nem állottuk még akkor, mikor a költségvetést előterjesztettem; minélfogva én magamat e tekintetben mulasztással vádolni egyátalán nem tudom. Ami a fedezet módjának czélszerüségót és formai correctségét illeti: erre nézve is ezúttal csak pár szót kívánok a tisztelt ház előtt fölemlíteni. A czélszerüség, azt hiszem, constatálva van, ha bebizonyul, hogy ez volt a legolcsóbb mód, mert egészben véve a hiány fedezetének az a legczélszerilbb módja, amely a legolcsóbb. Vajon formailag correct, megengedett volt-e e módozat: ehhez férhet szó, és én e tekintetben szívesen elfogadom az eszmecserét a vitát; csakhogy talán nem most van annak helye. Kettő az, amit hiszek : először az, hogy az a törvény, mely engemet a kicstári utalványok