Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-67
67. országos ülés január 18. 1878. 115 De mint már említem, azt mondja tisztelt képviselő ur, hogy igen, ez elődöm érdeme; mert ő ne l £ i — szerinte — sok rósz tulajdonsága mellett meg volt azon jó tulajdonsága is, hogy mértéket tudott tartani, és határt tartatni minister társaival; mig én elhagytam magam kapatni, elámittatni két kedvező év eredményei által, és azt hittem, hogy ez mindig ugy lesz. Erre nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy ha valaki elámittatni hagyja magát, az bizonyosan többre vállalkozik, mint amennyit azután betarthat. Én legalább ezen természetes következtetést vonom ki ezen állításból; tehát előirányoz bevételeket, melyeket nem tud bevenni, s az előirányzott kiadásoknál többet tesz. Azóta, mióta az országnak pénzügyeit vezetni kötelességemmé tétetett: a pénzügyi kormányzat még idáig, — azon cautelával, mit előbb is hangsúlyoztam, állítom ezt, — elérte azon eredményt, ami elébe tűzetett; sőt a praeliminaréval szemben, de a valóságos kiadásokkal szemben is, épen azon év, mely az én kezelésem elseje, épen ezen év meglepő eredményt mutat fel, melyben a kezelés hiányai 14 millióra voltak előirányozva, is az eredmény 4 millió 500 ezer frt volt; a javulás tehát tesz 18 milliót. Hogy ez 1871-ben be nem következett, elismerem; természetes okát a tisztelt képviselő ur tudni fogja s tanúbizonyságot fog nekem szolgáltatni arról, hogy mikor kezdődött ezen házban a bevételek előirányzatának kritikája: az előző évek zárszámolása alapján körülbelül az én előirányzatom idején, akkor szűntek meg az előirányzatok alulmaradni azon összegen, melynek befolyását valószínűbbnek tüntették föl az előző évek zárszámadásai. E színvonalon alul tartani azokat a mutatkozott és érzett szükségekkel szemben: lehetetlen, talán hiba is lett volna; még zárszámadásaink nem voltak és azok hiányában a pénzügyminister maga sem volt tájékozva, s így kötelessége volt, inkább túlovatosnak lenni, mint túlmerészuek. E pontnál önkénytelenül eszembejut, hogy tisztelt barátom Wahrmann képviselő ur, — ki a positiv actiók embere, még az adóemelés árán is, és nem az adósság csinálásán. — sokkal méltóbban tehetne nekünk szemrehányást, mint a tisztelt képviselő ur, ha azt mondaná, hogy igaz, a ministerek egy és más szükséges dologra, mint aminők az iskolák, utak, nagy összegeket előirányoznak; de azután itt mindig bőjíi-predieafiókat tartanak a takarékosság szükségéről, mintegy fölhiván a házat, hogy csak töröljön az előirányzatból minél többet. Én egyik túlságba sem estem. Én azt mondtam: ez, meg ez látszik szükségesnek, ennyit megbírunk belőle a magunk emberségéből; ha mindannyit akarjuk, ennyi lesz a deficit. És mondhatom, hogy előirányzataink körülbelől nagyon -megközelítik a valóságot. Ezt nevezem én őszinteségnek. Azt nem nevezem őszinteségnek, ha az országgal elhiteti valaki, hogy többet bir meg; de azt sem nevezem őszinteségnek, ha azt hiteti el az országgal, hogy kevesebbet bir meg. (Tetszés jobb felöl.) Az egyik esetben többre bátorítaná az országot, mint amennyit megbír, a másik esetben pedig incompetenter visszatartóztatná attól, amit ha megbírna, igenis akarna. A törvényhozás böksesége ítéljen afölött, hogy túlmenjen-e azon a határon, ameddig mennie bevételei jogositák, — vagy nem ; a pénzügyi kormányzat kötelessége, hogy tisztán azt irányozza elő, aminek elérése lehetséges. Én csak ennyit tettem, többet semmit. Beszédének további folyamában a tisztelt képviselő ur kiemeli azt, hogy én ellenkezően cselekedtem azzal, amit magam mondtam. Azt mondja, hogy mi folyvást szaporítottuk a beruházások öszszegét és javaslatainkat épen a takarékosságra való intéseink tették vészesekké. 1870-iki beszédemből idézi ama szavaimat, hogy jövedelmeink eddig folyton emelkedtek, fognak emelkedni ezután is és ezen emelkedés alapján évenkint 5 — 6 millióval többet irányozhatunk elő, anélkül, hogy megrontanék a magunk mérlegét, és ha azon utón tovább haladunk amelyen elindultunk : 3 — 4 év múlva oda jutunk, hogy előirányzatainkból is eltűnik a deficit. Látjuk, — teszi hozzá a képviselő ur, — hogy mennyire csalódtam. Igenis tisztelt képviselő ur, én azt állítottam, hogy a mi bevételeink évről évre fokozódnak és a tisztelt pénzügyi bizottság, amelynek a tisztelt képviselő ur is tagja, a maga jelentésében e tételt elismeri, elismeri nagyon természetesen a rendes kezelést és nem a rendkívüli kezelést illetőleg, mert ez utóbbinál évenkinti folytonosságról nem lehet szó. Azt mondja a tisztelt képviselő ur, miszerint én azt állítottam, hogy nettó bevételeink 1867-ről 1868-ra 10%-kal emelkedtek, ugy szintén 1869-ről 1870-re, s hogy emelkedésre van kilátás jövőre is. Most is azt állítom, hogy 1867-ről 1868-ra 10 millióval, tehát 10°/ 0-kal emelkedtek a bevételek a zárszámadások szerint; ha 1868-ból leveszszük a nem oda tartozó bevételeket s azokat az 1867-ikhez adjuk: az 1868-iki emelkedés természetesen kisebb, de a zárszámadások annyit mutatnak, mennyit mondottam. Ezek nem sokkal előbb jelentek meg, kritikájuk hosszabb stúdium dolga, de számszerű tanulságuk szerint 94 millióról 104-re emelkedtek a bevételek, tehát többel mint 10%-kal. Nem mondtam, hogy 1868-ról 1869-re is ily nagy az emelkedés, mert akkor nem emelkedtek a bevételek többel, mint 3 millió 300.000 fttal; de 1869-ről 1870-re njra ugyan oly nagy az emelkedés, amennyiben 1869-ről 1870-re 116 — 117 millióig emelkedtek bevételeink. Hogy jövőre is emelkedésre van kilátás, azt is mondtam, volt is emelkedés; de nem annyi, hanem csak 15*
