Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-67

67. országos ülés január 18v 1*73. 103 biztositások évi terhe, mely 1873-ra már 12 millió forintra rug, és mely, ha azon vasutak jövedelmezősége nem emelkedik, sók éven át igen súlyos terhet fog képezni. Ezek azok, a mik daczára annak, hogy állami bevételeink természetszerű emelkedése az adótételek emelése nélkül igen örvendetes, ugy hogy azok nettó véve 1868—1873-ra igen nagy emelkedést mutatnak, pedig 1868-ban sok 1867-ik évi bevétel is van, mégis 9—10 millió nettó emelkedést tanúsítanak és mindezen emelkedés daczára nem szenved kétséget az, hogy állami bevételeink mai állapotuk mellett —- valljuk be őszintén — a rendes kiadások összegét fedezni nem képesek. Ez képezi a helyzetnek kedvezőtlen voltát; ez képezi a helyzetnek komolyságát. Az ország 5 évvel ezelőtt a kezelést átvéve, pusztán állott ez országban majdnem minden, az önkormányzat átvétele az ország legvitalisabb közgazdasági és culturai érdekeit visszafojtva minden szellemi és anyagi érdekeit elnyomva találta. Az ország teljesen investitio nélkül ridegen állott önerejére utalva; a nemzet organisatióra, minden téren munkára, előrehaladásra, reformra, uj intézmények teremtésére, beruházásokra várt. követelte a munkát minden irányban. Mindez nagy kiadásokkal volt összekötve, melyek nélkül természetszerűleg mindezen czélok nemcsak létesíthetők, de kezdeményezhetők sem voltak. Két út állott az ország előtt: szorítkozni az államháztartásnak megállapításában teljesen önerejére, folyó jövedelmeinek akkori állapotára, és ehhez mérni mindazt, a mit évről-évre beruházásokra, az állam-igények kielégítésére, az állami intézmények és szükségletek tovább fejlesztésére fordítani akart; vagy pedig idegen tőkéknek segítségével nagy mérvű beruházásokat tenni, a szükségletek egyéb terén is terjeszkedni, nem tartva mindig és mindenben magát az államnak amúgy is fokozódó jövedelmeinek mérvéhez és határához. A czélt tekintve, mely a törvényhozás szemei előtt lebegett, ezen utóbbi útnak választása az ország fejlődésének életfeltételei közé tartozott; azon irány egészben és nagyban, melyet ezen czél elérésére követtünk, az egyedüli útnak mutatkozott arra, hogy haladásunk biztosittassék ; nem szenved kérdést, az ország felvirágzásának elengedhetlen feltételét képezte az, hogy az állam ne szorítkozzék pusztán önerejére; iparkodjék idegen tőkék felhasználásával is eltüntetni azon nagy hiányokat, melyek kielégítésre, orvoslásra vártak. Az irány helyessége, a czélnak magasztossága mindenki által elismerve volt; a kérdést csak az képezi, hogy a határok, melyek közt mozogtunk, nem mentek-e imitt-amott tul azon vonalon, melyet a pénzügyi helyzet haladásunkban elénk tűzött és szabott. A mozgalom nagy volt minden téren, csuda-e, ha a befektetések egyikében, másikában oly részletek mutatkoznak, melyek ma már- a szigorú bírálatot kiállani nem képesek; csoda-e, ha a határokat, melyeket kiterjeszteni kellett, hacsak elfojtani nem akartunk minden fejlődést csirájában, ha csak elzsibbasztani nem akartuk, az ország organismusát , tovább terjesztettük és meszebb mentünk némely irányban, ndnt az kívánatos lett volna, és mint attól a pénzügyi tekintetek gondosabb figyelembe vétele bennünket eltiltott volna. Nem szenved kérdést, hogy sokszor magas és fontos politikai indokok, mint a határőrvidék átvételénél, néha közbejött véletlenek, mint 1870-ben az azon évi események által előidézett nagy költségek igényeltek nagy áldozatokat; tagadhatatlan, hogy az európai viszonyok folytán parancsolólag reánk nehezedett kényszerűségnél fogva a véderő megállapítására: annak fejlesztésére, általában a védelmi czélokra évenkint megszavazott és kívánt nagyobb összegek által kénytelenek vagyunk az ország pénzerejét oly nagy mérvben igénybe venni; az administratio költségeinek emelkedése, melyeket egyes teremtett intézmények, egyes törvények fokról fokra, évről évre, nagyobb összegekre emeltek; az igazságszolgáltatás reformjai, a közoktatási igényeknek elkerülhetlenül szükséges kielégítése és a közlekedési czélokra igényelt összegek és más okvetlen szükséges, néíkülözhetlen dolgok megszerzése is okai annak, hogy a kiadások évről évre nagyobbodtak, s ma oly összegekben állanak előttünk, hogy az egyensúlyt az államháztartás rendes kiadásai között feltétlenül követendő takarékosság már egymaga helyreállítani nem képes. A baj forrását ép azért én ott látom, hogy míg mindezen czélokra nagy kiadások ajánltattak fel, míg azon sok tekintetnél fogva az állam költségei évről évre szaporittattak: nem történt gondoskodás arról, hogy az állam jövedelmei fokoztassanak és megfelelőkig emelkedjenek. De azért nem olyan a helyzet, hogy csüggedni kellene, hogy tartani kellene attól, hogy az gyökereiben megjavítható nem lesz; nem olyan a helyzet, hogy fölötte kétségbe kellene esni; mert hiszen a mi egyik garantiáját képezi annak, hogy a bajon segíteni lehet, az abban áll, hogy az állam bevételei fokozódtak folyton évről évre; több terhet bir ma el az ország, mint elbírt 1868-ban, az kétségtelen; ha azon terhek, melyeket mi hordunk, akkor ránk nehezedtek volna, leroskadtunk volna azok alatt. Mért épen azon bevételi források, melyek azt bizonyítják, hogy az állam adóképessége szilárdul, jó létben előrehaladott, hogy az államban a kereslet, a jövedelem, az értékek állapota igen nagy és előnyös változáson ment keresztül, hogy a jövedelmi források és a vagyonosság évről évre — nagyobbodtak, szolgáltatták az államnak a fokozottabb bevételeket. A fogyasztási adó emelkedett csak három éven keresztül 13—14°/

0-kal; köztük neme-