Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-55

55. országos ülés december IC. 1872. 317 Ezen fokozásra nézve többször hallottam mondani : hogy a kormánynak és specialiter a pénzügyi kormánynak az a hibája, hogy bevételeink fokozásáról eddig nem igen gondoskodtunk, hogy az adótörvényeket nem vettük oly revisió alá, minélfogva azoknak átalakítása az állam bevételeinek növekedését vonta volna maga után. Az adó törvényeknek revisióját én nem ok nélkül, nem meggondolatlanul mellőztem eddig, hanem tudva, szándékosan. A túlsó oldalról sokszor lett ezen oldalnak és a kormánynak szemére hányva, hogy míg 1867. előtt magunk festettük kiáltó színekkel az országnak túl terheltetését: mindazon terhet föntartottuk, s azt mondottuk: már most a terhet könnyen viselhetni, hogy az, a mi akkor túlteher volt, most könnyüség. Van a dologban némi jogosultság és én azon terheket még nevelni is, mielőtt lett volna minek fejében, hibának tartanám. Épen ez investitióknak kellé előbb végrehajtatniuk, előbb kellé elevenítő hatásukat gyakorolniok, s csak azután lehet azt mondani, hogy ezek fejében a szaporodott terhek elviselhetéséhez az emelkedett forgalmú ország is tegyen valamit. Azt mondja a tisztelt képviselő ur, hogy a pénzügyministernek adott szavát mindig meg kell tartania, kívánja ezt az ő, közvetve az ország becsülete. Azt mondja továbbá, hogy ugy hallja, miszerint a bécsi nemzeti banknak ismételten ígéretet tettem az iránt, hogy a bankkérdést egy bizonyos időre elintézendem. Már volt alkalmam nyilvánítani, minő ígéretet tettem. Én sem e tekintetben, sem másban, soha nem tettem ígéretet és nem fogok tenni olyant, melynek beváltása nem tőlem függ. Hogy a bankkérdés elintéztessék: függ a törvényhozástól, nem függ a ministertől. Hogy napirendre kerüljön az, a ministertől is függ. Azt tehát igenis megígértem annak idejében, hogy gondom lesz rá, hogy e kérdés a kiküldve volt bizottság jelentésének beterjesztése által a ház asztalára s annak napirendjére kerüljön, hogy ilyként az elintézésre mód és alkalom nyíljék. Ezt meg is tettem. Igaz, hogy a saison végén sikerült csak, olyankor, mikor azon saison folyamán az elintézés már lehetetlen volt. De azt, mit ígértem: szószerint beváltanom mégis sikerült, azon sessió alatt, a melyre ígértem, az enquétebizottság jelentése be lett terjesztve. A bank, véleményem szerint helytelenül, azon sessió elteltével, melyre én nem az elintézést, hanem a ház asztalára juttatást ígértem: — némi repressaliákhoz nyúlt, a melyeknek hatása az lett, hogy a kérdés máig is elintézetlenül áll. De azt hiszem, hogy a dolgok ma jobb renden vannak; és bár elismerem, hogy minden alkudozás jobbkor történhetik, mikor a cassa tele van, mint amikor üres: még sem vélek csalódni, 3ia állítom, hogy a kérdésnek ez időszerinti tárgyalás alá jutása a nemzet érdekeinek csorbítására nem vezetend. Azt mondja a képviselő ur, hogy rámutattam azon restantiákra, melyekkel nagy községek adósok. Például hozta föl saját városát, hogy éreztesse, hogy e követelések nem mind realisok. Minthogy attól szintén követelésbe vétetett 3 ezer frt, melylyel nem tartozott, és kérdi, minő pénzügyi kezelés az, mely mellett ez történhetik? Kérdem a képviselő urat, mikor látta az előirányzatban az első tételt az adó restantiák liquidálásának czimén? ugy-e 1872-ben? Én érzem annak szükségét, hogy a hátralékok realizásának kérdése tisztába hozassék s 2 százezer forintot kértem rá, jövőre megint anynyit kérek s reménylem, hogy Isten segélyével nem sokáig tart azon állapot, hogy követeléseket formálunk, melyekről kisül, hogy nem valódiak. Mi ily követeléseket óriási mérvben örököltünk, méltóztassék megengedni, hogy ezt csak egy kis kimutatással illustráljam. 1867-ben volt földadóhátralékunk 26,941.000 frt, s imitt-amott bizony nagy rendetlenség volt, a könyvek és a B. tabellák nem mindenütt egyeztek. Ezen 26 millió 1871-ig bezárólag azon rendetlenségek daczára is 10 millióval, tehát 16 millióra csökkent. A házadót illetőleg a hátralék volt 3,100.000 frt, mely ma 2,200.000 frtramegy; a jövedelmi adóban némi szaporodás állott be a kirovások szaporodása folytán, mig a személykereseti adóban — és ez igen jelentékeny — 5 millió és pár százezer írtról 3,300.000 frtra szállott alá. Elismerem tehát, hogy fordulhat elő rendetlenség és hogy ilyen speciális esetet idézhet elő a tisztelt képviselő ur többet is; de hogy a dolog egészben és nagyban véve ily szánandólag nem áll: mutatja az, hogy az apadás évről-évre a direct adóknál folytonos, tevén az 1868-ban közel öt, azután három, majd két és újra más két millió frtot, együtt a négy évben több, mint 13 milliót. Hogy tehát a tartozások legnagyobb részben realisok: azt igen is mutatják e számok. Hogy teljesen tisztába hozassék a dolog, azon munkálkodunk. Végre egy csomó hirt vetett föl a tisztelt képviselő ur, mint mondja, épen azért, (Halljuk!) hogy alkalmat nyújtson nekem azok megczáfolására, mert — amint hozzátette — azok már mint hirek is nyomasztók. Köszönettel veszem a nyújtott alkalmat és az érintett hirek kettejére nézve határozottan mondhatom, hogy nincs bennök semmi és hogy nem is volt reájok gondolva soha. E hirek az államvasutak eladására és a dohány monopólium kibérlésére vonatkoznak. Én nem csinálok titkot belőle, hogy az államvasutak eszméjének határozott barátja vagyok, és ha e részben valamiben engednék: ez az volna, hogy a vegyes rendszerre történjék az átmenetel, hogy az állam körülbelül felében legyen birtokosa a vasutak-