Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-50

50. országos ülés december 10. 1872. 251 ban, ususában vannak annak, hogy majdnem minden verébfhmak életéhez tárczájukat szokták kötni, próbálják meg e kérdéshez tárczájokat kötni és akkor, ha a főrendek mindamellett nem engedik keresztülmenni a törvényjavaslatot, mentve lesznek előttünk, hogy legalább jóakaratot tanúsítottak. (Helyeslés bal felől).) Ha igy cselekedett volna az 1848-iki nagy (is bölcs törvények alkotója Kossuth Lajos, nagy hazánkfia, (Szélső bal felöl éljenzés.) ki most Olaszország szende ege alatt Turin városából, mint hajdan Marius Carthago düledékeiről, nézi Magyarország gyásznapjait, ha mondom, ö is a főrendek vétója előtt meghunyászkodva, az 1848-iki pozsonyi diétán nem szorgalmazta volna az örökváltságnak törvényesitését és a robot- és a dézsmának eltörlését : bizony, bizony, tisztelt képviselőház, nem hiszem, hogy azon kérdés, mely a jobbágyok és földesurak közt már már igen élénkké vált, összeütközésre ne adott volna alkalmat; nem hiszem, hogy mind a két félnek megelégedésére ily szépen, simán lelt volna megoldást. Kövesse a minister ur Kossuth Lajos példáját, nemcsak ebben, de minden másban is (Bal felől helyeslés), és én leszek a legelső, aki határtalan ragaszkodásomról biztosítom. Ami azt illeti, hogy hiszen a telepitvény esnek lehet árendálni, erre nézve engedjenek meg nekem tisztelt képviselőtársaim, akik azt mondják, hogy lehet árendálni, azok nem ismerik az árenda körül nálunk divó szokást. Mert lehet árendálni ezer holdat, sőt lehet árendálni még 500 holdat is, de 4—5 holdat nem lehet ám árendálni; mert azon árendás, aki azokat bírja, aki azokat a la minute kiadja, ha pénzért adja ki: lenyúzza a bőrét annak, aki azt kiveszi; sőt még nem i*s adja ki pénzért, hanem felébe, de sőt nem is felébe, hanem harmadába adja ki. Azért, mert azon földet megszántja, megmunkálja és a terméket behordja, s mert az egész éven izzadott és fáradott, az illető feles vagy harmados, csak egy harmadát kapja a termésnek. Hiszen könnyű nekünk beszélni itt e házban, itt a fővárosban, Buda-Pesten könnyű azt mondani: hiszen lehet árendálni; de kérdjék meg csak tisztelt képviselőtársaim azokat, akik figyelemmel kisérik a mezei gazdák legalsóbb, legszegényebb rétegét, a zselléreket, dohányosokat és az efféle telepitvényeseknek élelem-keresetmódját, és azok azt fogják mondani, hogy egy hold föld oly nagy, oly megbecsülhetetlen kincs egy szegény zsellér kezében, melyhez neki egész léte van kötve. Engedje meg a tisztelt ház, hogy elmondjam, mi az, a mit a szegény ember egy holdból bevesz, — hanem arra kérem egyszersmind a tisztelt péiizügyminister urat, Kerkapoly képviselőtársamat, hogy ezt ne vegye ugy, mint hivatalos alakban a pénzügyministernek mondottat, most, mikor egy törvényjavaslat van készülőben, mely a kereseti adó felemelését czélozza, nem szeretném, hogy én tegyem a legnagyobb kárt a legszegényebb néposztálynak azáltal, hogy azon előnyét, mit egy hold földből merit, gradatim ad cnbum édes mindnyájunk birtokára is kitérj eszsze. (Derültség.) Azon az egy holdon, tisztelt ház, minthogy a szegény ember magának vásznat venni nem képes, egy fél vékás földet kiszakít. (Derültség.) Nem nevetés tárgya ez, tisztelt uraim; mert ez ugy van; azon a fél vékás földön kendert termel a gondos házi asszony, a családanya megtermeli a kendert, megfonja, megszövi, melyből családját és férjét vászonnal ellátja, a csepüből fonalat készít a gazdaság minden szükségletére, és a melynek még pozdorjáját is arra használja fel, hogy azon kis olacskát, melyet a nyomorult viskó szomszédságában tart, mert hát nincs pénze cserépfedélre, de még zsúpot sem vehet, holmi összeszedett gyim-gyoramal bedugacsolja a fedélbe. Mi történik a többi három fél vékás földdel? Azon knkoriczát termel, és ezzel meghizlalja a sertést, mely az egész család fentartására szolgál, és a mi még fönmarad, azt mindenféle alakban maga a család eszi meg. A kukoricza szárával pedig azon tehenet telelteti ki, mely az egész családot táplálja tejjel; annak a kukoriczaföldnek rétegébe babot, krumplit ültet, tányérvirággal prémezi széleit, melynek magva világot ad neki és midőn zsírja elfogyott, abból ránt és táplálkozik. Tisztelt ház! Ha én ezen képleten végig elmélkedem, minden ékes szólást, a mit e pillanatban valami jó szellemtől kölcsönözni bírnék, felhasználnám, hogy felkérjem önöket, uraim! hogy ne oly könnyűséggel tekintsenek végig e kérdésen, hanem igen is, mondják ki egy bizonyos aránylagos területnek megváltását. Nézzük csak meg, tisztelt ház, hogy mit mond az 1853. úrbéri nyiltparancs, melyet pedig e hazának ellenségei készítettek, — az irtványföldek természetéről? Azt mondja a 9. §. az irtásföld természetét osztályozva: ,miszerint azon irtványföldek, melyekre nézve semmi szerződés nem létezik, az illető tulajdonosok által visszaválthatók; azonban a földesurak kötelesek az ilyen visszaváltható irtványföldekre tett irtási költségeket és az irtási földeken fekvő beruházásokat megtéríteni, vagy az irtványföldek egy részének átengedése által a viszszaváltást szorgalmazni." Tisztelt ház! Ha az úrbéri nyiltparancs 1853ban azon eszmét fejezte ki, hogy az irtványföldekben tett javításokért köteles a tulajdonos azon föld bizonyos részét átengedni az usus fructuriusnak: mennyivel inkább kötelessége a tisztelt háznak ezt ma szemügyre és alkalmazásba venni a telepitvényesekre, kik az alföldön ily természetű földeket bírnak? Miért? Mert azt gondolná valaki, hogy azon földek mindig ily termények és gazdag aratást igé30*