Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-49

49. országos ülés december 9. 1872. 239 magamat, (Derültség jobb felől és felkiáltások: Talán mi is, halljuk\) hogy ugyanazon többség és párt, és ugyanazon kormány, — mert habár a ministerek változtak, a párt ugyanaz, a mennyiben a ministe­riumban csak a személyek változtak s csak ismét az 1867-iki kormánypárt tagjaival van dolgunk, (Zaj, és felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) — mon­dom, ha már most ugyanezen párt s ugyanezen kormány előbbi javaslatait elővesszük s összehason­lítjuk a mostanival, minő kérdés támad itt önkény­telenül? Vagy akkor nem ismerte a kormány a vi­szonyokat ; vagy akkor, midőn ígéretekkel kecsegte­tett, kilátásba helyezvén ily intézkedéseket, melyek­nek alapján aztán e szerződés megváltása s minden­féle transactiók történnek: nem volt komoly szán­déka az ígéreteket valósítani; (Helyeslés bal felől.) inert miért terjesztette elő akkor azon törvényjavaslatot, miért lép föl ma ezen törvényjavaslattal? Ön­kénytelenül felmerül azon kérdés, hogy akkor sem kívánta teljesíteni, mert azt, hogy a javaslat a felső­ház által visszautasittatott, komoly, oknak el nem fogadhatom, ismerem a kormány hatalmát és befo­lyását, melyet, ha gyakorolni akarna, elég képessége volna magának a felsőházban többséget szerezni , s igy arra a megjegyzésre kell jutnom, hogy az ak­kori kormány, mely tulajdonképen a jelenlegi, nem kívánta akkor sem komolyan a kérdés megoldását; hanem csak bizonyos népszerűségi szempontból kí­vánta épen a választások előtt a javaslatot elő­terjeszteni , hogy népszerűségre tegyen szert. a melyre most már nincs is szüksége, (Helyeslés és derültség jobb felől.) s elő áll most a puszta tény­nyel, melyet én semmi szin alatt nem pártolhatok. Ez indokolás után van szerencsém az 5. §-ra nézve a következő módosítást ajánlani. „Indítványo­zom, hogy az 5-ik §. első bekezdésének 6-ik sorá­ban e két szó „legfelebb négy" hagyassék ki és helyette ezen szó „tíz" iktattassák. Nehrebeczky Sándor : Tisztelt ház! Habár beismerem magam is, hogy ezen kérdés mind­azon kérdéseknek, melyek e törvényjavaslatban meg­oldatnak : egyike a legnehezebbeknek; mindazonáltal nem volt szándékom e kérdéshez hozzá szólni s arra csakis az előttem szóló képviselő urnák egy nyilatkozata bírt, melyet részemről egyátalán helyes­nek el nem ismerhetek. Ő t. i. azt mondja, hogy ha az igaz ságügy minister ur szerint a birtokjogot megtámadni nem szabad, akkor mi czélja van ezen egész törvényjavaslatnak, s mi értelme van eddigi tárgyalásának. Tisztelt ház, azt hiszem, hogy ezen tör­vényjavaslat czélja nem egyedül azon kérdés megoldásából áll, hogy mi történjék azon tele­pitvényesekre nézve, kiknek szerződésük határozott időre volt megkötve; hanem inkább az volt, hogy egyátalában oldassák meg a telepitvényesek kérdése, hogy azon községeknek, melyeket Tisza Kálmán tisztelt képviselő ur és pedig helyesen vi­rágzó községeknek tart, föntartása biztosíttassák a birtokvillongások, és izgalmak megszüntettessenek; de másrészről a birtokosok magán birtokjoga, a mely megtámadva volt az emiitett birtokvillongások, izgalmak által, megvédessék. Ha ez igy áll, tisztelt ház, akkor igen czél­szerüen van ezen törvényjavaslatban a telepitvénye­sek kérdése három részre osztva, t. i. azon telepit­vényesekre, kik kincstári uradalmakon léteznek; azokra, kiknek szerződősök örök időkre szól, és azokra, kiknek szerződősök meghatározott időre szól. Köny­nyebben veszi a tisztelt ház azon telepitvényesek kérdését, kik kincstári uradalmakon léteznek, s e tekintetben joga is van hozzá, hisz a kincstári ura­dalom az állam birtokát képezvén, a fölött intézked­hetik a törvényhozás; habár nem hallgathatom el azon megjegyzést, hogy azért, mert az államkincs­tári birtokok fölött a törvény szabadon intézkedik, azért nem szabad szem elől tévesztenünk azon tényt, hogy ezen javak nemcsak a jelen koréi, hanem a jövő kor vagyona is, és azért nekünk ta­karékosan kell vele bánnunk. (Felkiáltások bal felöl: Tudjuk! A sugarúinál kellett volna alkalmazni!) Ezeket elmondva az első osztályról, átmegyek a második osztályra, t. i. azokra, kinek szerződősök örök időkre szól. Ezeknél szintén nincs nehézség, mert ezekre szintén áll azon elövélemény, melynek alapján a törvényhozás 1848-ban az urbériséget megszüntette. És ezen elövélemény az hogy midőn a szerződés örök időkre köttetett: már akkor az illető földbir­tokos, mintegy elhatározta magát arra, hogy azon földbirtokot többé visszakívánni nem fogja. De nem igy áll a kérdés a harmadik osztály­nál, melyről az 5-ik § szól. Itt a fönti elövéle­mény nincs meg. És itt részemről tökéletesen osz­tozom a tisztelt igazságügyminister ur által igen szépen előadott jogi elvekben, melyeknél fogva azon elv, mely szerint salus reipublicae suprema lex esto, igen óvatosan magyarázandó és alkalma­zandó, s a jogérzet megsértése távol álljon a tör­vényhozástól. A liberalismus gyakorlata ott, a hol magán birtokjogról van szó, nagyon óvatos eljárást igényel; mert minél liberálisabb a törvényhozás egyik fél irányában, annál inkább kell tartania at­tól, hogy megsérti a másik fél jogát. És ha már egyszer a birtokjog elvét áthágtuk, ha már azt mondjuk, hogy az olyanoknak is adunk külsőséget, a kiknél nem tételezhető föl, hogy a földes ur örök időkre akarta nekik átadni használatul a birtokot, ha a törvényhozás a magán birtokjog elvét áthágta és négy holdat ad, hol van ezután ennek határa; és miért nem lehetne adni 10, 15 vagy 20 holdat?

Next

/
Oldalképek
Tartalom