Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.
Ülésnapok - 1872-42
42. országos ülés november 28. 1872. 113 viselőt azért, mert okos, kiváló, derék embernek tartom, és lehet, megválasztom a másikat azért, mert azt hiszem, hogy vagyonilag van érdekelve s ennek következtében az ő jól fölfogott érdekei azt kívánják, hogy a főváros ügyei helyesen végeztessenek. Ennélfogva igen könnyen megtörténhetik, hogy megválasztok egy okos embert a képviselőtestületbe, és ezen elhatározásnál nagy sulylyal bir az is, hogy ezen embernek a városban nagy vagyona van, tehát a közügyek iránt érdekkel viseltetik. Ugy, de ezen ember holnap eladja házát. Most hogy áll a dolog ? Megválasztottam 3, vagy 6 évre, tehát azon hátrány, melyet a t. képviselő ur a virilisekre nézve fölhozott, 6 évre terjedne: holott a virilisekre nézve csak 1 évig tart, mert az év végén a lajstrom rectificaltatik, (Zajos helyeslés a jobb oldalon) holott a képviselő 6 évre választatik. Horn t. képviselő urnák, megvallom, beszéde felében gratulálni akartam: mert mindazon okai, melyeket átalánosságban a virilis intézmény ellen fölhozott, tulajdonképen a virilis intézmény mellett szólnak; (ügy van ! jobb felől) és mindazon okok, melyeket nézete mellett fölhozott, csakis technicai értelműek. Egyébiránt ha a t. képviselő urnák aggodalma van, hogy az általunk behozott intézmény nem fog a czélnak megfelelni azért, mert a bizottságnak azon fele, mely a mi eszméink szerint fog A kormány részéről jelen vannak : Kerkapoly Károly, Pauler Tivadar, Tisza Lajos, Tóth Vilmos, Trefort Ágoston, utóbb Lányai Menyhért gr., Szlávy József. {ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Mihályi Péter jegyző ur fogja vezetni, a szólni kívánókat pedig Kiss Miklós és Wächter Frigyes jegyző urak fogják felírni. KÉPV. II. NAPLÓ 18, 5 . II. KÖTET. a bizottságba jutni, bizonyára a kevésbbé értehnes, kevésbbé nyomatékos elem közé fog tartozni: akkor a t. képviselő ur csak önmagának gratulálhat, mert akkor az ország maholnap be fogja látni ez intézmény roszaságát, és ha be fogja látni, bizonyosan el fogja törölni, és a t. képviselő ur gyorsan el fogja érni ez élj át. Egyébiránt ne aggódjék a képviselő ur e dolog felett, mert az eddigi gyakorlati élet, mely pedig ugy a magán-, mint az államéletben a legjobb útmutató: azt mutatja, hogy a municipiumokban és egyéb városokban azok, kik virilis joggal beülhettek a bizottságba, beültek s nem várták, hogy megválasztassanak; egyszóval a gyakorlati élet azt bizonyítja, hogy a municipiumokban azon különbséget, mely a virilis és nem virilis közt van, észlelni sem a tanácskozásokban, sem egyebütt nem lehet. Ezen nagy ok elesvén: — melytől megvallom, akkor, midőn fölhozatott, magam is féltem, — kérem a t. házat a fővárosra nézve is az elvet föntartani, annak alkalmazását pedig a központi bizottság által ajánlott módon elfogadni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Elnök: Az idő előre haladván, holnap folytatjuk a főváros rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. (Az ülés végződik d. u. 2 1 j i órakor.) Méltóztassanak a múlt ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Mihályi Péter jegyző (olvassa a november 27-én tartott ülés jegyzőkönyvét.) Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesíttetik. Elnök: előterjesztés nincsen. Madarász József: Tisztelt ház! Van szerencsém Sárbogárd Tinód választó-polgárainak kérvényét benyújtani, melyben a tárgyalás alatt s ' napirenden levő Buda-Pest rendezéséről szóló tör15 42. 1872. november 28-án Bittó István elnöklete alatt. Tárgyai: Kérvények bemutatása. Az igazoló biráló bizottság jelentése folytán Hammersberg Jenő végleg igazoltatik. Bizottsági jelentés a honvédség mozgósítása esetében Mvánt loszükségletröl szóló törvényjavaslatról. A fővárosok rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása tovább foly.