Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-28
356 28. országos ülés october 10. 1872. sokkal mélyebben van: azon múltban, mely 1848. előtt e nemzetnek aránytalan legnagyobb részét, — mert a nemességen kivül a többit mind— eltiltá a közdolgokkal való foglalkozástél és igy nem szoktathatta meg azzal. (Helyeslés jobb felől.) A baj oka azon 16 évben van, midőn még a nemességnek sem volt ebben módja. S hogy az annyi éveken keresztül táplált bajt a mi 5 évi működésünk meg nem gyógyíthatta, azt igen természetesnek találom. Ne okozzuk érte egymást, mert ezzel nem gyógyítjuk meg azt. (Helyeslés.) Annál kevésbbé tartom csodálatra méltónak, hogy öt évi működésünk e bajt meg nem orvosolta, mert hisz ott volt az a párttusa, a melyet báró Sennyey oly szépen jellemzett, a mely mellett, mint monda, már-már oda jutánk, hogy a jogosultak és hivatottak is kénytelenek a közügyekkel való foglalkozástól visszavonulni, nehogy becsületük essék áldozatul. (Élénk helyeslés jobb felől) Ott volt azon párttusa, melyről — nem én mondom, — hanem a közép balból kilépett báró Podmaniezky mondá, hogy odavitt bennünket, hogy nem azt mérlegeltük az egyes kérdéseknél, mi válik a haza javára, hanem hogy mi hatása lesz a pártok érdekében. (Élénk helyeslés jobb felől.) Mi voltunk-e azok tisztelt képviselő ur, kik a centralisatio irányát előre vittük ? Mi voltunk-e azok, kik mindent felölelni akartunk a kormány tevékenységének'? Én magam ismételve hivatkoztam, ismételve rámutattam ezen bajra. De vajon, midőn a rablók eíiiatalmaskodása miatt szükségessé vált királyi biztosságot meg akartuk szüntetni, mely oldalról ellenezték annak megszüntetését ? Midőn azt mondtuk, hogy az autonóm törvényhatóságokat illeti ez irányban az intézkedés : melyik oldalról hallottuk. hogy ez lehetetlen ? (Helyeslés jobb felől) Avagy midőn a vízár meghozta a veszélyt, vajon mitőlünk jött-e az initiativa arra, hogy a baj orvoslására királyi biztos küldessék ki ? Tőlünk nem. Joggal mondom tehát, hogy ezen bajt nem mi okoztuk ! (Élénk helyeslés jobb felől.) A bajt, mint mondom , a múltból örököltük ; de adva van a lehetőség arra, hogy megszüntessük azt. Az 1848. törvények mindenkinek megnyitották a tért, és a kiegyezés — s ezt megint nem én mondom, hanem báró Sennyey mondotta — oly terjedelemben biztositá azt nekünk, a mint biztosítva nem volt azelőtt soha. Lépjünk tehát rá közakarattal, hassunk közre, hogy megszűnjék azon veszély, melyre a tisztelt képviselő ur oly nagy súlyt helyezett. Ez az egyik, a mit, mert nagyon vészesnek tartanám az életnek e periférián elölését, szó nélkül nem hagyhatók. De egy más pont is van, melyet, ugy szólván, a viták magvának tartok, és melyre épen azért még refiecíálni kívánok. A tisztelt képviselő ur utolsó beszédében hangsúlyozta , hogy ha egyebet nem, de egyet elért, s ez neki elég a vita eredménye gyanánt; tudniillik azt, hogy e pártról, ez oldalról kétségtelenül bevallottuk és elismertük azon igazságot, hogy nincs nálunk törvény, melyet annak rendje szerint, törvény utján, ugy, a mint az született, meg ne lehetne változtatni. Ezt ő, mint mondja, nagy elégtételnek veszi; örül rajta; nagy elégtételnek veszi, hogy nem mondatik többé, hogy a kik e nézeten vannak, az alkotmány alapján kivül állanak. Örülök, ha ezt elégtételnek veszi; de ennek ellenkezőjét mi soha nem mondtuk. Miután Csernátony képviselő ur itt e házban monda, hogy öt év óta épen e körül forgott közöttünk a vita: meg kell mondanom, miszerint nem értem, hogyan lehetett volna e fölött öt évig vitában államink egymással. • Nem a körül forgott köztünk tisztelt képviselő urak a vita; hanem igenis a körül, hogy addig, mig a megváltoztatni czélzott törvény-törvény: el kell-e vállalnunk a honpolgár minden kötelezettségeinek teljesítését annak alapján is? igen vagy nem? Ha igen: akkor nincs köztünk a vitára ok; de én azt állitom, hogy ezen kötelességek közt egy oly pártra nézve, a mely többségre törekszik, az is van, hogy esetleg kormáiryt is vállaljon. Ma, igaz — több oldalról hallottam — e készségre mutató nyilatkozatokat. E tekintetben hivatkozom én is Debreczen város tisztelt képviselőjének azon fölhívására, melyet megérintett a ministerelnök ur; igaz ma föllelem ezen készség jeleit a tisztelt képviselő uraknál; de nem volt ez mindig. Hivatkozom 1868-ra a melynek január és február havaiban akkor, a mikor született a „Hazánk", a tisztelt ellenzéknek megrendült soraiban élénk vita folyt a delegatióba be, vagy be nem lépés kérdése körül. Igaz, pártjok egy része elment odáig akkor is, hogy ez alapon a delegatióban közreműködni megengedhetőnek nyilvánította; de csodálatos öszhangzással a párt minden árnyalata abban békült ki, hogy ezen az alapon az ellenzék magát kormány-alkotásra hivatottnak nem érezheti soha. Január 24-ikén Debreczen város képviselője szórói-szóra ezt irta a „Hazánk"-ban : „Azon ellenzék tagjai, kik a jelen közösügyi alapot annyi erélylyel ostromolták, azon alapon kormányozni, kormányt alkotni magokat hivatva nem érezhetik soha" ; s február 4-ikén irta Csernátony a „ Hon "-ban c sorokat : „ A ki azért sorakozik az ellenzékhez , mert reményű, hogy ez kormányra juthat a közösügyi alapon: az jól teszi, ha magának más tábort keres." Ez volt azon álláspont, mely miatt az mondatott , hogy azon ellenzék, mely ily tanokat hirdet, kivül áll az alkotmányon ; mert teremthet egy oly állapotot, hogy annak , a ki kész kormányozni a
