Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-26
26. országos ülés oetober 8. 1872. 303 neveztetik, s hozzáteszi, hogy ezen javaslat épen a miatt egyszerűen mellőzendő. A mi az első észrevételt illeti: arról biztosíthatom Tisza Kálmán népképviselő urat, hogy az a fordítás alkalmával becsúszott hiba, és hogy én volnék az első, ki e javaslatnak cziniét megváltoztatnám azon esetre, ha' az a Tisza Kálmán ur pártolásával is a részletes vitának alapjául elfogadtatnék, és az „és" kötszócskának hozzátétele által „császári és királyi felséged "-re módosítanám. A mi pedig a másikat illeti: hivatkozom az 1867-ik évi közös ügyekről szóló törvényre, a hol Osztrák-Magyarország összesége ugyanis „ birodalom "-nak neveztetik. Sem az egyik, sem a másik észrevétel pedig nem ád elegendő okot azon fenhéjázó óhajnak, hogy a javaslat egyszerűen elvettessék és utóvégre, minthogy ugy is a kisebbségek által benyújtott javaslatok egy sorsban fognak részesülni: egyre megy. vajon ezek csak „egyszerűen vagy kétszeresen, fognak félretétetni. A felirati javaslatokban mondottak nem az országgyűlési többséghez, sem pedig annak összegéhez, hanem a koronás főhez intéztetnek, ki az országgyűlési pártok felett áll, kinek szeme az ország legtávolabb részeit is kell, hogy lássa, és kinek füle még a legcsekélyebb kisebbséget meghallgassa, különösen pedig akkor, midőn az egy néptörzsöt képvisel, annál is inkább, mivel tekintetbe lehet és kell vennie azon körülményt, hogy eme néptörzsnek egy tagja sem találtatott, ki ellene szólt volna. Nagyobb figyelmet érdemel Csemegi népképviselő ur beszéde, ki helyesen azon megjegyzést tévé, hogy nem elég a jog nevében fellépő valamely helytelenséget mellőzni, vagy elejteni, hanem szükséges annak jogtalanságát, veszélyességét, ártalmasságát, és tarthatlanságát is kimutatni. Én részemről köszönetet mondok Csemegi képviselő urnák azért, hogy ő figyelmét úgyszólván kizárólagosan felirati javaslatunkra fordította, annál inkább, mert, mint maga monda, ismereteit ügyeink és kívánalmaink fölött azok forrásában merité és ugy hiszem, nem fogok csalatkozni, hogyha tekintve hivatali állását és hogy beszédét maga a ministerelnök ur is helyeselte: tisztelt képviselő ur szaA r ait a kormány gondolatainak tolmácsául tekintsem. Iparkodni fogok tehát, hogy beszédének gondolatai sorát követve, saját nézeteimet közelebbről nyilvánítsam s ellenvetéseit megczáfoljam, és azt ép oly objectivitással, mint ő is tenni szíveskedett. Csemegi ur javaslatunkban négy alapeszmét talált, először: hogy a monarchia a lajthántúli résznek állami szerkezete ós alkotmánya íbederativ értelemben megváltoztassák; másodszor: hogy Magyarország területe az egyes területeket lakó nemzetiségek többsége szerint felosztassák, illetőleg, hogy a politikai szerb nemzet érdekében egy különös terület kijelöltessék; harmadszor: hogy ő felsége kegyeskednék külpolitikánknak oly irányt adni, mely Szerbiának barátságát biztosítaná saját érdekeink tekintetéből ; negyedszer: hogy ő fölsége közvetlenül vagy közvetve a portával háborút kezdjen azon czélból, hogy a Törökországban lakó keresztény népek felszabaduljanak, és hogy azok, amint azt másrészről tudjuk Szerbiával egy monarchiába egyesüljenek. A mi az elsőt illeti, itt el kell különíteni a, kérdésnek alaki oldalát, annak érdemleges oldalától, azaz el kell különíteni a kérdést: vajon és menynyi joga van Magyarországnak figyelmét a lajtántuli államjogi viszonyokra fordítani, azon kérdéstől, hogy miképen legyenek rendezve ezen viszonyok. Első tekintetben maga Csemegi ur is beismeri, hogy az 1867. XII. t. ez. 25. §-a értelmében Magyarországnak igen is van joga felügyelni arra, hogy lajtán-tuli részen az alkotmány uralkodjék; azonban megjegyzi, hogy Magyarország nincs jogosítva arra, hogy a lajtán-tuli részen milyen az alkotmány; valamint mi is visszautasítanak minden közvetlen, vagy közvetett a tulrészrőíi beavatkozást, melynek czéija volna, hogy a magyar törvényhozás, az alkotmányt vagy bármely más állami intézményt megváltoztassa vagy fentartsa. Hogy ne is említsem a különbséget azon alkotmány közt, mely a jogi folytonosság alapján 800 év óta fejlődött és fejlődik, azon alkotmánytól, mely 10 év előtt octroyáltatott, és melynek érvényességére az illető népek és országok elfogadása szükséges volna, főképen ott, hol ezen népeknek és országoknak történelmi közjogai voltak, hogy, mondom ne emiitsem ezt, hangsúlyozom azt, hogy a XII. t. ez. 25. §-a említést tesz, nem az „alkotmányról", hanem az „alkotmányosságról" mint a feltételéről némely ügyek közösségére nézve; a hol pedig az alkotmány olyan, hogy azt a lajthán-tuíi résznek legjelentékenyebb országa, Csehország, a mely Ausztriának oszlopa, el nem fogadja és melylyel nemcsak átalában a lajthán-tuli néptörzsök, de a lakosok többsége sincs megelégedve: ott csakugyan nem lehet arról szó, hogy alkotmányosság, legkevésbé pedig, hogy teljes alkotmányosság uralkodjék, uralkodik mint az az 1867. évi XII. t. ez. 25. §-a feltételezi. Azon kérdés, vajon a lajthán-tuli alkotmány egy vagy két parlamentet, közvetlen vagy közvetett választásokat rendel: különbözik azon kérdéstől, vajon az alkotmány olyan-e, hogy az a néptörzsek többsége fölött csak is erőszak által tartatik fen, és így magában véve nem más, mint az alkotmányosság negatiója, mely a kül- és belbékét veszélyeztett. Azonban az sem áll, hogy Magyarország a lajthán-tuli alkotmány minőségébe be nem avatkozott, mert mi feliratunkban állítottuk, hogy a laj-