Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-23

240 23. országos ülés october 4. 1872. zánkban tapasztaltunk, és gyógyítását egyedül csak ugy látjuk lehetőnek, ha az a forrás kiapasztatik. És ez nem uj, nem legelőször mondatott, és az események fejlődése bennünket mindinkább megerősít abban, hogy Ítéletünk helyes. A mikor önök létrehozták az 1867-diki egyezményt: igen jól tudták, hogy ez a nemzet rokonszenvével nem fog találkozni, annyira jól tudták, hogy nem is merték saját nevét megnevezni, hanem azt híresztelték szerteszét az országban, hogy helyreállították a 48-at. Bövid idő múlva a nemzet észre kezdte venni, hogy ez nagyon nem a 48, nagyon is távol van a 48-tól. Akkor mit kellett tenni? Protectióért kellett folyamodni, hívőket kellett szerezni, biztosítani kellett bármely utón, mesterkélt utón a többséget; nem mondom, hogy rósz szándékból, hanem mert azon meggyőződésből indultak ki, hogy ez az uj egyezmény, ez az úgynevezett közjogi alap a hazának javára szolgál. És a midőn a proteetió és a mesterkélt hivők gyártása folytán a közvélemény mindinkább nyugtalankodni kezdett: hogy ezt elnémítsák, kénytelenek voltak belemászni a corruptióba. Azt nem mondom, hogy szívesen tették, ez természetes lánczolata a dolognak. Tovább megyek, minél nagyobb a corruptio: annál inkább fölzúdul a közvélemény, s miután elámítani többé nem lehet, kell keresni módokat, hogy azzal a közvéleményt elnémítsák. Ez szülte az önök agyában a gondolatot a szólásszabadság megfékezésére, vagyis a cloturet ; s miután ez sem volt elég: a sajtószabadság korlátozására is. Czélja ennek az, mert önök azon meggyőződésből indulnak ki, hogy lassan-lassan a nemzet meg fogja szokni ezen állapotot, s utóvégre talán egy őszinte s önkéntes többséget is kaphatnak. Épen ebben van a veszély, s azért helytelenítem én azt. hogy Tisza Kálmán tisztelt képviselő ur fölirati javaslatában nincsen megpendítve a közjogi kérdések eszméje. Ezen állapot megszokása veszélyes, részint, mert tényleg látjuk, hogy ezen czél részben csakugyan eléretett, részint mert félek tőle, hogy ezzel is ugy fogunk járni, mint az egyszeri ember, hogy mikor a nemzet már ebbe beleszokik: akkor bele is hal. Ezt kell kerülnünk. Van egy másik ok arra, a melynél fogva mulhatlanul szükségesnek tartom, hogy épen most hangoztassa az ellenzék a közjogi kérdéseket: mert ez az országgyűlés az, a mely alatt figyelnünk kell, hogy nemzetünk meg ne szokja ezen veszélyes állapotot; ez az országgyűlés az, melyben föladata az ellenzéknek, hogy a választókat előkészítse arra, hogy a legközelebbi országgyűlés mely hivatva lesz, dönteni a fölött, megujittassék-e vagy sem az 1867-iki szerződés némely igen lényeges pontja. Arra kell tehát törekednünk, hogy a nemzet tudja, mi rejlik ezen pontokban, hogy tökéletes öntudattal határozhasson a fölött. Azért sokkal természetesebbnek találtam volna, ha a múlt országgyűlésen ritkábban említettük volna föl a közjogi kérdéseket; — de ez alkalommal épen főfeladatunk. E tárgyról szólva, szükségesnek tartom, egy megjegyzést tenni arra nézve, hogy több oldalról —meglepetésemre — felmerült azon kérdés, ámbár mindenki tagadta, de mit többen vitattak : hogy vajon lehetnek-e megváltozhatlan törvényeink vagy sem ? Azt hiszem hogy ez igen világos mindenki előtt, de különösen világos előttünk magyarok előtt, mert ott vannak törvénykönyveink, ott vannak a példák. Van egy példa történelmünkben, a mikor csakugyan akartak behozni egy oly örökös törvényt; „Glausula perpetua sanctionis"-t Mátyás király alatt 1486-ban. De mi történt? Alig hat évvel később 1492-ben ugyanazok az emberek, a kik aláírták, kénytelenek voltak megváltoztatni azon törvényt. Itt van a tény, s épen azon körülmény, hogy hat év múlva változtatták meg a törvényt: vigasztal meg engem arra nézve, hogy most is hat év múlva változtatjuk meg az 1867-iki egyezményt Ezeket mellesleg megérintve, áttérek azon tisztelt szónokokra, a kik ellenünk támadást intéztek. Csaknem botránykozást szült az, a mit a múlt választásra nézve felhoztunk és amire főképen támasztjuk azon érvünket, hogy ezen országgyűlés tulaj donképen törvénytelen. Idéztük ott a vesztegetéseket, idéztük a kormánynak nyomását, idéztük különösen az igazságügyministernek egy körlevelét. — Tegnap volt szerencsénk e körlevelet hallani és ugy hisszük, hogy az sokkal ékesebben szól, mint a jelenlegi t. igazságügyinmister urnák tegnapelőtti igen ékes szónoklata; látván, érezvén érveinek gyengeségét, csakugyan, mint Csernátony tisztelt képviselő társam tegnap igen helyesen megjegyezte : azzal akarta eltakarni, hogy idézett az administratio egy másik ágából, a melyből csakugyan igen kedvező statistikai adatokkal dicsekedhetett. De meg nem állhatom, hogy beszéde végszavaira egy megjegyzést ne tegyek. A tisztelt minister azt mondja: „Egyébiránt a népnevelés szükségét mi épen ugy érezzük, mint azok, akik ezen vádat ellenünk felhozzák. Érezzük pedig azért, mert erős meggyőződésünk, hogy a közmivelődés és az azzal járó nagyobb vagyonosodás legbiztosabban mozdítja elő a józan politikai felfogást, mely nem hiu ábrándok után indul, hanem a fenlevő viszonyokkal számol, azoknak alapján, azoknak keretén belül mozdítja elő hazánk javát* Miután tudjuk, hogy mi a t minister ur szerint a józan politika, t. i. a közösügyi politika: az következik tehát belőle, hogy csakis azért óhajtják a közművelődést, hogy neveljenek minél több mamelukokat