Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-19

19. országos ülés septemlier 30. 1872. 147 doni, hogy Észak-Amerikában is tudnak valamit a szabadelvüségről, és e szabadelvű és bizonyára nem reactionarius köztársaság alkotmánya szerint oly képviseleti szervezettel brr, mely szerint, mindamel­lett, hogy népessége megközelíti a 40 milliót: a congressus tagjainak száma nem 449-ben, mint ná­lunk, de 240 és néhány, tehát nem egészen három­százban állapíttatott meg. A mi pedig a mandátum­nak meghosszabbítását illeti: ugy tudom, hogy Anglia sem reactionarius ország, és ott 7 év az időtartam; igy látjuk egyéb szabadelvű országokban, például Olaszországban, hogy ott 5 év, Holland és Belgi­umban 4 év a mandátum időtartama. Tehát azért, hogy valaki Magyarországon azt indítványozza, hogy kerüljük az izgalmakat, melyek annyira megméte­lyezik ugy a culturát, mint a közgazdászaiét, és ne adjunk annyi alkalmat a nemzetnek, hogy erkölcsei megromoljanak, és hogy rászokjék a dologtalanságra: már reactionarius ? (Élénk helyeslés jobb felől.) Egyéb-' ként azt gondolom, hogy az absolut szabadelvüség oly tana nem létezik, mely minden állam viszo­nyaira egyiránt lenne alkalmazható. Tisza Kálmán t. képviselőtársam, ugy látszik, hisz az absolut szabadelvűséiben. Én részemről ugy vagyok meggyőződve, hogy a szabadelvüség már sa­ját magában foglalja azt. hogy mindenki a maga hazájának, saját maga véleménye szerint, lehető leg­jobban igyekezzék és igyekezhessek előmozdítani ugy értelmi és erkölcsi, mint anyagi kifejlődését. S ha a szabadelvüség azt teszi, hogy ne tiltsa meg semmi előítélet az embernek azt, hogy saját tanul­mányozásai világánál lehető legjobban igyekezzék az emberiség s hazája, javát előmozdítani: akkor en­gedje meg tisztelt képviselőtársam Tisza Kálmán, de nem tehetek mást, mint azt kell kijelentenem, hogy az ő megrovását e két pontra vonatkozólag, ép oly kevéssé vehetem szabadelvüségnek, mint nem vehetem a statáriummal űzött szójátékát komoly ál­lamférfiuhoz máltó játéknak. (Helyeslés jobb felől.) Ezek a mi javaslatunknak pontjai, ezek azon védvek, melyeket én részemről felhozni szükséges­nek tartottam. Uraim! Ajánlom a mélyen tisztelt többség figyelmébe e pontozatokat, a mennyire lehet. Tu­dom, hogy nem fog elfogadtatni az átalános tárgya­lásnál, de reménylem, hogy figyelemmel fognak lenni azokra, az egyes concret eseteknél. És most, midőn bátor vagyok rövid felszólalá­somat befejezni: szabadjon még egyszer a közjogi ellenzékhez fordulnom, szabadjon fölhívnom a köz­jogi ellenzéket arra, hogy lássa be, miszerint nem­zetekre ugy, mint egyesekre nézve, az elet nem jog, hanem kötelesség. És mert az élet nemzetekre nézve ugy, mint egyesekre nem jog, hanem kötelesség: azért a hazának érdekében van a felvilágosult hazafiakat arra inteni, hogy azon csekély tért, melyet a sors elénk kiszabott, azon csekély részt, melyet á tör­ténelem osztályrészünkül juttatott: használjuk fel, s utógondolat nélkül használjuk fel e tért, s ne ta­nítsuk a népet akaratlanul is arra, hogy hiu vára­kozásban fecsérelje el idejét. (Helyeslés jobbról.) Uraim! A válság, mely előttünk áll, sokkal ko­molyabb, semhogy szavaimat nem igazolná. Nem ér­tek én diplomatiai válságokat, melyekből a magyar ember hazájára nézve remél jobb jövőt. Én más válságot, én culturai válságot értek. Tekintsenek önök körül! Sajnos hátramaradá­sunk az értelmi polgáriasodás tekintetében, mely mig a szomszéd országokban Kémetországban oly iszonyú erőben eommassáltatott, nem fenyegeti-e eltemetés­sel összes polgárzatunkat, hogy ha nem birjuk be­tölteni azon helyet, melyet nekünk a teremtés mü­vében a gondviselés kiszabott? (Élénk helyeslés jobb­ról.) Igen uraim, a felvilágosult hazaszeretet néze­tem szerint már ma csak azon hazaszeretet, mely nem állhat, nem jöhet soha ellentétbe az emberiség szeretetével; s hogy ha mi ily felvilágosultan akar­juk szeretni e hazát: akkor nekünk lehetetlen to­vább is hiu várakozással tölteni el az időt, nekünk meg kell ragadnunk azon tért, bármennyire ellen­kezzék is multunk dicső emlékeihez kötött kegyele­tünkkel; nekünk meg kell ragadnunk azon tért, s meg kell hajolnunk alázattal a gondviselés előtt, hogy az azon munkát ránk utalta, mert csak is igy szolgálhatjuk az emberiséget. (Helyeslés jobb felől.) A szomszéd civilisátiók terjednek, s maholnap elérjük azon időt, midőn Nyugot-Európa útja ke­resztül fog rajtunk menni Ázsia felé. Ha nem ra­gadjuk meg a tért kellő erélylyel: rövid idő múlva Magyarország városai valósággal levantini városokká fognak sülyedni. Minekünk meg kell ragadnunk azon tért, mert ha ezt nem teszszük: akkor azon lassú, emésztő, foszlató erő, mely nemzeti polgáriasodásunkra tör, hamar véget fog vetni hiu ábrándjainknak. Igen uraim, e lassú, foszlató és bomlasztó erő ellen, ha magyarok akarunk maradni, ezen erő elle­nében — ez forró óhajtásom — nyújtsunk kezet egymásnak mindannyian. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ajánlom felirati javaslatomat a ház figyelmébe. (He­lyeslés jobb felől.) liUkáes Béla, í Tisztelt képviselőház! Nem lehet a benső öröm s a megnyugvás érzelme nélkül nem constatálnom azt, hogy a fölirati vita ma' már elvesztette azon jelentőségét és nagy fontosságát, melylyel ez előtt hazánk viszonyainál fogva bírt. És ez örvendetes jelenség, mert bizonyítéka a nemzet és a korona közti jó viszonynak; bizonyítéka annak is, hogy alkotmányos életünk folyama rendes mederbe jutott. A magam részéről tehát fölöslegesnek tartom, hogy a királyi trónbeszédre adandó föliratunkban 19*

Next

/
Oldalképek
Tartalom