Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.
Ülésnapok - 1872-19
148 19. országos ült : s september 30. 1872. hosszas elvi fejtegetésekbe bocsátkozzunk; — de másrészről teljesen értem azt, ha azon pártok, melyek e házban külön zászlók, külön jelszavak közé csoportosultak: a fölirat tárgyalását fölhasználják arra nézve, hogy saját álláspontjukat körvonalozzák. A válaszfölirati bizottság javaslatán kivül négy fölirati javaslat fekszik a tisztelt ház asztalán. Mindenik külön álláspontot hangsúlyoz és ennek megfelelőleg, más-más választ hoz a legmagasabb trónbeszédre vonatkozólag javaslatba. Nem akarom részletesen bírálni a beterjesztett négy külön fölirati javaslatban elfoglalt álláspontok helyességét; vagy helytelenségét, s legyen szabad röviden megjegyeznem csak annyit, hogy a Schvarcz Gyula képviselő ur által előterjesztett fölirati javaslatot el nem fogadhatom azért, mert az ott kifejtett főelvekkel átalánosságban egyetértek magam is, de a részletekre nézve nem érthetek azon fölirati javaslattal mindenben egyet; mert az nézetem szerint azon nagy hiányban szenved, hogy midőn a közügyeink körüli teendőket egész részletességgel elősorolja: nem állapítja meg azokra nézve a szükségesség sorrendjét, s hogy melyik vétessék legelőbb, melyik később tárgyalás alá azon ott elősorolt számos teendők közül. Már pedig, ha részletes programmal akarunk előállani, — a minek egyébiránt ez alkalommal a föliratban nézetem szerint sincs helye: — akkor arra nézve is nyilatkoznunk kell, hogy mit tekintünk első sorban teljesitendőnek. Minden programúinak ez egyik kiegészítő kelléke. Az idézett fölirati javaslatban pedig a tárgyak oly nagy sokasága van összehalmozva, hogy valamennyinek még ezen országgyűlés alatti elvégzésére talán magok a javaslat aláírói sem gondolhattak. A Trifunácz Pál és Miletics Szvetozár képviselő urak által előterjesztett fölirati javaslatot nem fogadhatom el azon egyszerű, de döntő okból: mert az én politikai hitvallásom istensége az, hogy Magyarország Magyarország maradjon. De nem fogadhatom el a Simonyi Ernő és elvtársai, illetőleg a szélsőbal által előterjesztett fölirati javaslatot sem. E javaslat, t. ház! nézetem szerint variatiója a balközép 1869-iki föliratának, variatiója azon álláspontnak, melyet a balközép a közjogi kiegyezkedés megkötése óta követett. Én az idők kedvező jelének tekintem azon változást, mely ellenzékünk két árnyalatára nézve észlelhető. Míg a balközép ezelőtt minduntalan közjogi álláspontját tolta előtérbe, — ma már ezen törekvést — fölirati javaslatában — titokteljes homályosságba burkolja. De szerepét átvette a szélsőbal, mely a közjogi oppositiót élénkebben hangsúlyozza, mint valaha; de hogy régi álláspontjából sokat elhagyott: bizonyítja az, hogy e párt, mely eddig Ausztriával teljességgel semmi közös ügyet sem akart elismerni, mely még eddig egy fillér adót, egy szál katonát nem szavazott meg, — s mely átaláhan állandó hadseregről mit sem akart tudni, hanem az örök békét az által kívánta megalapítani, hogy kezdjük magunk magunkon a lefegyverkezést fejtől talpig fölfegyverzett szomszédainkkal szemben: addig ma ugyanez a párt átlátja, hangsúlyozza fölirati javaslatában az állandó hadsereg szükségét; — hangsúlyozza az Ausztriával közös védelmi kötelezettséget is s erre nézve azon expedienst ajánlja, hogy „ha egyrészt a magyar korona országai, másrészt felséged többi országai és tartományai közt, felséged szentesítésének hozzáj áruitáv al , alkotmányos utón a két törvényhozás által megállapítandó módon szerződés köttetik, mely meghatározza, hogy mennyi s minő haderővel legyenek kötelesek a magyar korona országai felséged többi országai és tartományainak, ezek viszont a magyar korona országainak védelméhez járulni; és e kötelezettségnek minden eshetőség alkalmával foganatosithatása végett minő haderőt tartozzanak a szerződő felek ugy activ hadseregül, mint tartalékul készen tartani." A kölcsönös védelemre s az állandó hadsereg tartására tehát hajlandó ma már e párt: pedig emlékezhetünk , hogy politikájuk és taktikájuk abban culminált, hogy sem pénzt, sem katonát nem szavaztak meg — daczára annak, hogy utóbb a franczianémet háború alkalmával magok sürgettek a francziák javára interventiót. (Helyeslés jobb felől.) De eltérést látok e párt ezelőtti politikájától abban is, hogy míg eddig az 1867. XII. törvényczikket egyátalán nem ismerték el, mig mindannyiszor megtagadták hozzájárulásukat oly törvényjavaslatoktól , melyek csak ama törvényczikk folyomágyai voltak : ma részben magok állnak az 1867. XII. törvényczikk álláspontjára s abból indokolják a külügyek közös vezetésének szükségtelenségét, mert a XII. tvczikk is azt rendeli, hogy a külügyek mindkét fél ministeriumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett intéztessenek el. Azonban, nem akarok, tisztelt ház, közjogi fejtegetésekbe bocsátkozni. Csak constatálni kívántam azt, hogy a mit a baíközép fölirati javaslata elhallgatott : azt megtaláljuk a szélsőbal föliratában variálva azon tulző modorban, mely mindenütt privilégiuma a túlzó és szélső pártoknak. Nem akarom a tisztelt házat untatni azon ellenvetések megczáfolásával, melyek a közjogi kiegyezkedés ellen fölhozattak, s már eddig is számtalanszor megczáfoltattak; de legyen szabad mindazokat, kik a közjogi kiegyezkedés által önállóságunkat csorbítva, függetlenségünket megsemmisítve látják — figyelmeztetnem azon államalakulási processusra, mely szemeink előtt folyt le, s melynek végét előre sejthetjük : — értem a német egységet.
