Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-484

484. országos ülés április 15. 1872. 285 lebb is csak azon sajnos tényt igazolhatom, miként a jelen országgyűlés utolsó szakának óhajtva várt eredményeit legnagyobb részben azon feszültség és merev mozdulatlanság hiúsította meg, melylyel a pártok egymás irányában egyszer elfoglalt állásaikhoz, minden más tekintetek mellőzésével határozottan ragaszkodtak. Én legfelebb constatálhatom, hogy ezen határozott merev következetesség, — bár menynyire dicséretes lehet különben, — ezúttal mégis igen sok szép és jogosult reményeket vitt áldozatul és a képviselőháznak eddigi szokásaiban egy uj eljárást inaugurált, melyet jövőre a pártok alig fognak kihagyhatni számításaikból, s hihetőleg lesznek nézetek, melyek szükségesnek fogják találni oly intézkedéseknek életbeléptetését, melyek által egyrészről a többség meggyőződésének alkotmányos utón követelt érvényesithetése biztosíttassák; másrészről pedig az önkénykedő akaratnak minden áron való kierőszakolása meggátoltassák. Mert az alkotmányos kormányzás egy folytonos transactió, mely lánczolatában nem tür semminemű absolutismust, és a polgári társadalom fokonkénti természetes fejlődésének ekképeni biztosítása által védi meg magát ugy a reaetió csökönyössége, mint a radicalismus rögtönzései valamint a forradalmak fölforgatásai ellen. (Élénk helyeslés.) De nem bocsátkozhatván e helyen a mondottaknak bővebb fejtegetésébe, fátyolt boritok a legutóbbi hetek meddőségére, —• és a t. ház engedelmével inkább a múltban keresek tanúságos adatokat, hogy azokból merítsek a jövőre olynemü biztató reményeket, melyek a jelen hibáit megorvosolják, mulasztásait pótolhassák, tévedéseit útbaigazítsák. (Halljuk!) Magyarországnak voltak nebéz, válságos korszakai; de míg megfelelt rendeltetésének, s mint a keresztény civilisatió előőrse egyesült erővel megállta helyét, nem bukott el, — Európa istápolta veszélyei között; — de midőn meghasonlott önmagában, s testvérharezoknak lett színhelye, bekövetkezett a mohácsi gyásznap és Magyarország idegen érdekeknek esett áldozatul. így tengett századokig! mig — mert legújabb időkben mint az alkotmányos szabadságnak vértanuja nem ingadozott, s pártokat nem ismerő egyetértéssel mint egy ember ragaszkodott állami s nemzeti létéhez ; s nem erőszakkal, mert e téren legyőzetett, hanem higgadtan számoló okossággal követelte vissza elvesztett jogait — míg mint phoenis ismét föltámadt hamvaiból, hogy legyen Európának méltó tagja és a renddel párosult szabadságnak ujabb kezese! Mily becses adatok, melyek tanúságot tesznek arról: miként pártdüh és meghasonlás, az enyészet örvényének szélére sodorták hazánkat, az egyetértés pedig párosulva higgadtan számoló bölcseséggel megmentették azt. (Tetszés.) Es azért, ha a múltnak példái előtt nem akarunk készakarva szemet hunyni, ha a vészteljes felhőket nem hagyjuk könnyelműen nyom és figyelem nélkül fejünk fölött elvonulni, lehetetlen be nem látnunk, mennyire szükséges ránk nézve, hogy hazánknak a hazafiságban egymással vetélkedő pártjai egy nagy czélban találkozva egyetértsenek, s okulva a múltnak tanulságain, meg ne szakadozzanak mindaddig, mig az egyenjogúság elvére fektetett alkotmányos kormányzási rendszerünknek alapjai végkép lerakva és minden irányban ugy biztosítva nem lesznek, hogy azokon, mint már senki által kétségbe nem vonható szilárd téren, a pártélet azontúl veszély nélkül koczkáztathassa merészebb kísérleteit. (Élénk tetszés.) En ezen egyetértést állami létünk biztos jövője nélkülözhetlen föltételének tartom s rendületlen hittel hiszem, miként, valamint egyetértve józan okossággal biztosithatjuk magunknak az európai nemzetek sorában azon tekintélyes állást, melyet mindenki respectálni, senki büntetlenül sértegetni nem fog; ugy ellenkezőleg ösztönszerűleg érzem, és a történelem, az élet e nagy mesterének tanúságaira hivatkozva, állítani merem : hogy pártokra szakadozva, állami létünket újból koczkáztatni fogjuk; mert megoszolva nem leszünk elég erősek arra, hogy győztesen megküzdhessünk mindazon nehézségekkel és ellenekkel, kikkel helyzetünk és körülményeinknél fogva okvetlen találkozni fogunk, tehát megküzdenünk kell. (Élénk helyeslés.) Továbbá meg vagyok győződve arról is, miként hazánk állami létének föntartása tekintetéből, bármi nyomatékosak legyenek is azon kérdések, melyek ma nálunk a pártokat egymástól elválasztják, mégis távolról se oly fontosak azok, mint amaz életföltételező okok, melyek ez idő szerint a magyar nemzet egyetértését és összetartását követelik. Távol van tőlem, hogy én az alkotmányos ellenzéknek jogosultságát tagadnám, avagy annak hasznát vagy szükségességét is kétségbe vonnám; de vannak a nemzetek életében korszakok, melyekben egyedül a pártoknak közeledése s egyetértő közremöködése mentheti meg őket; ily válságos korszakok kiváltképen olyanféle nagy rázkodtatások után következnek be, minőket hazánk, fájdalom! legközelebb szenvedett át; ilyenkor a nemzetnek organismusa egész erejére van szüksége, hogy magát újból szervezhesse s önállóságát és függetlenségét ismét visszaszerezze,