Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-478

478, országos tlléí április 8. 1872. Jg3 fias férfiak arra látták indíttatva magokat, hogy e bajon segíteni igyekezzenek. Ez szolgáltatott okot a Grachusoknak arra, hogy az ager publicus felosztását indítványozzák a proletáriusok közt, kik az állam belnyugalmát veszélyeztették. És miért nem osztatott fel az ager publicus ? azért, mert azok birták haszonbérben, kik miután a háborúk prédái által meggazdagodtak, erre leginkább alkalmasok valának : a gazdagok. Az ager publicus felosztása megtagadtatott és a Grachusok megölettek. Ez vetette meg alapját azon polgárháborúnak, mely a eaesarismusra és a római köztársaság bukására vezetett. Tehát nem az átalános; szavazat hanem inkább az aristokratiának önzése s a jogoknak megtagadása. Ami Franeziországot illeti, helyesebb volt-e vajon a hivatkozás ezen országra, mint a római köztársaságra ? vajon az átalános szavazatjog idézte-e elő az anarchiát Prancziaországban, és létesítette a caesarismust ? Könnyű lesz kimutatni az ellenkezőt. Azt gondolom, a t. képviselő ur nem akarja anarchiának nevezni azon forradalmakat, a melyek a nép összes akaratából a zsarnokok ellen diadalmasan hajtattak végre. Nem érti, azt gondolom, az 1789-ki forradalmat, nem az 1848. február 2 4-kit, nem az 1870. september 4-kit: hanem érti azon szomorú emlékű összeütközéseket, a melyek polgárokat polgárok ellen, ugyanazon hazának gyermekeit, ugyanazon haza gyermekei ellen szólitottak fegyverre. Érti az 1793-iki iszonyú állapotot, a júliusi napokat és a comrnunet, melynek tanúi voltunk mi magunk. Hát az átalános szavazatjog szülte-e az 1793-iki anarchiát? Nem uraim, a nép felbőszülése és azon iszonyatosságok, melyek ennek következményei voltak: onnan eredtek leginkább, hogy a nemesség egy része kivándorolt és az invasióval visszatért és hogy a nép midőn a határokra szólittatott, aggódott, hogy midőn ő kimegy, vajon azon nemesség, mely hátra maradt, nem fog-e ellenforradalmat kelteni. En nem akarom menteni a rémuralmat; de kell hogy megmagyarázzam azt, mikép ezen eseményeknek nem az átalános szavazatjog, hanem ezen történelmi tények voltak okozói. És 1848-ban mi szülte az anarchiát? Mi azon borzasztó összeütközést, mely Paris utczáit vérrel borította? A munkahiány. Február 24-én a forradalom következtében a gyárak bezárattak, az ipar és kereskedés megszűnt. Parisnak négy, tán ötszázezer munkása kenyér nélkül maradt. A kormány eleinte igyekezett segíteni e bajon az úgynevezett „Ateliers nationaux^-kat, nemzeti műhelyeket állítván fel. De midőn a költség meghaladta erejét, megszüntette ezeket, és 400,000 munkás kenyér nélkül maradt a kétségbeesésnek általadva. Ezen tömeg fogott fegyvert, hogy kenyeret szerezzen magának. De ezen tömegben voltak ugyan olyanok, a kik szavazatjoggal birtak ; de voltak asszonyok is, sőt voltak gyermekek. Mindazok csatlakoztak a felkelőkhöz, a kik éheztek. Ezt tehát nem az átalános szavazatjog, ezt az éhség okozta. És végre mi szolgáltatott okot a commune által előidézett borzalmakra ? Tudjuk, hogy mig az ellenség Paris falai alatt volt, egy nemzetgyűlés választatott, melynek választásánál a nép csak azt vette figyelembe : vajon az illető jelölt kivánja-e a békét előmozdítani vagy sem ? így törtónt hogy a nemzeti törvényhozó testületnek nagyobb része a monarchia hiveiból alakult. A párisi nép, a mely september 4-én a köztársaságot áílitotta helyre : ezen látványon megrémült, nem akarta kezéből a fegyvert kiragadtatni, nehogy a monarchia állítassák helyre, és ellentállott. Ami ezután következik, az a franezia történelem legsötétebb lapját fogja képezni; de annak sem oka az átalános szavazatjog. A kit azért vádolni lehet, az egyfelől a törvényhozó - testületnek hazafiatlan magaviselete, másfelől azon aggodalom, mely a párisi köztársasági érzelmű népben, ennek láttára keletkezett. Belevegyült ekkor mint már 1848-ban is a socialismus; de a soeialismusnak az átalános szavazatjoggal szintén semmi köze. Hogy nem az átalános szavazatjogot kell okolni az anarchiáért, bizonyítja azon körülmény, hogy azon testületek, melyek az átalános szavazati jogon létesültek Francziaországban, ezen kicsapongásokat nemcsak nem helyeselték soha, de roszalták kárhoztatták mindenkor. De nem vezetett caesarismusra sem az átalános szavasatjog. — Mi emelte trónra 1-ső Napóleont? mi unokaöcscsét III. Napóleont? Az elsőt azon fáradság, a mely az egész nemzetet elfogta azon hosszú, véres és kimerítő kül- és belharczok után, a melyeket a köztársaság és az első consul alatt folytatott; és melyek után végre nyugalomra vágyott, s különösen azon óhaj, hogy megszabaduljon az oly gyászos jelenetektől, minőknek 1793-ban tanuja volt. III. Napóleont a júniusi napok emlékezete, a socialismustól való félelem, a monarchisták cselszövényei emelték trónra, de nem az átalános szavazatjog. Az átalános szavazatjogon alakított nemzetgyűlés tiltakozott a bitorlás ellen és azért Napóleon annak tagjait elfogatta ágyaikban. — Tehát nem vezetett az átalános szavazati jog sem anarchiára, sem cásarismusra. 21*