Képviselőházi napló, 1869. XXIV. kötet • 1872. április 2–április 15.

Ülésnapok - 1869-475f

<)g 175. országos ölés április 4. 1872. nyebben keresztülvitessék, ha mondom, ily czélzat a törvényhozás által már csirájában meg nem fojtatik és czélszerü törvény a vesztegetések ellen nem hozatik ; akkor elmondhatják mindazok, a kik e téren mozognak, hogy ezen törvényhozás még a stabilismusnál is merevebb alapra akar állani, mely nem akar előhaladni a korral, nem akarja azt, hogy a mik más műveltebb államokban az ily politikai jog gyakorlatával szemben mintpanaeaeak fellőnek állitva, azok Magyarország viszonyaihoz is alkalmaztassanak. Ily kötelességmulasztások következményei bizonyára előbb-utóbb azokat fogják sújtani, kik elhanyagolták gondoskodni oly törvényekről, melyeket a szabadság és alkotmány biztosítása mulhatlaDul követel. Szólanom kell még a már gyakran pengetett nemzetiségi kérdésről. E részben tegnap Almásy Sándor, ma pedig Vukovics Sebő t. képviselőtársaim tüzetesen szólván, nem szándékozom sem az egyik, sem a másik népfaj irányában bizonyos sebeket, a me^ek már meglehetősen behegedtek, s melyekre Vukovics Sebő szerint az átalános szavazatjog kiterjesztése által a legméltóbb fátyolt lehetne vonni, tovább feszegetni; de részemről kijelentendőnek találom azt, hogy a nemzeti kérdés nem oly alakban, a mint nem is hiszem, hogy azon nem magyar ajkú és származású polgártársaink, kik ugyan Magyarországban laknak bárha más nyelv, faj és vallásbeliek, de mégis Magyarország állampolgárai levén a politikai jog egyenlőségnél fogva egy kalap alá t. i. Magyarországhoz tartoznak, hogy ezek valamely különleges jogot és kiváltságot kivannak magoknak: azonban azt igenis kimondandónak találom, hogy igen csodálatos az, midőn nem magyar ajkú honfitársaink részéről részint a képviselőházban, részint azon kivül az ország különböző részeiben folytonosan elégületlenséget és panaszt hallunk felhangoztatni. Hogy ennek mi az oka, azt egyszerű megfejteni, és azt hiszem, hogy a kormány ép oly jól tudja, mivel nem lehetnek a tulajdonképeni magyar ajkú és származású polgárai Magyarországnak 1867. óta minden tekintetben megelégedve a szabadság és alkotmányos élet iránt, ha nem lehetnek hajlandók a közösügyes moloch általi elnyelés veszélyével szüntelen szembe tekinteni, ha nem lehetnek készek a minduntalan csak áldozatot kivánó és a jogot visszaterelő kormányi eljárásokkal; ha nem lehetnek kibékülve a közszabadság és a jogegyenlőség azon irányával, a melyet Magyarország lobogójára tűztek: mikép követelhetjük azt, hogy azon többi más fajú és ajkú polgárok, kik velünk együtt hivatva vannak itt élni és halni, kielégültek legyenek. Azt állítja ugyan és épen a nem-magyar fajú és nyelvű nemzetiségek némelyike, hogy a magyar nemzet minden irányban, mint régente, ugy ma is fölényre, suprematiára törekedvén, az ő jogaik és szabadságak nem lőnek kellőleg biztosítva s ragaszkodással a magyar nemzet, illetőleg a magyar intézmények iránt nem viseltethetnek. Megengedem ezen állitásnak némi valóságát, megengedem azt, hogy igen is, a magyar nemzetnek, mint politikai fogalomnak bizonyos suprematiára kell törekednie ; de e fogalom által legkevésbé sem találom kizárhatónak azon nemzetiségeket, kik ha nem is a magyar nemzethez tartoznak; de minden esetre egy és ugyanazon állam polgárai lévén, egy és ugyanazon jog illeti őket. Ha a magyar nemzet minden fölényre törekvése mellett nem volt képes eddig mindazon szabadság és alkotmányszabta követeléseit kielégítve látni, melyeket az ujabb kor igényeihez képest tekintettel az 1848-iki törvényhozásra való utalással méltán várhatott: akkor nincs mit csodálkozni, t. ház. (Halljuk! Felkiáltások bal felől: Csendet kérünk!) Elnök: Kérem az elnöknek sem jogában, sem hatalmában nem áll a ház figyelmét valamely szónok beszédére irányozni. (Elérik ellenmondás s mozgás a szélső balon.) Felkérem a t. képviselő urat, ha tovább szólni akar, méltóztassék folytatni. Lázár Ádám: Igen is folytatom, csak csend legyen. Ha, t. ház, a fölénytörekvésü magyar nemzet minden tekintetben nem birta alkotmányos szabadságát biztosítani, annyival kevésbé követelhetjük a nem magyar ajkú polgároktól, hogy oly különös bizalommal, ragaszkodással viseltessenek átalában a magyar szabadság azon vívmányai iránt, a melyek különösen Erdélyre vonatkozólag épen a románfajbeliek legnagyobb részét a politikai jog gyakorlásától csaknem szándékosan fosztják meg. De ha valósággal az 1848-iki törvények szellemében a magyar törvényhozás előre halad és azon törvények által kimondott közszabadság és jogegyenlőség elveit mindinkább nagyobb mértékben terjeszti: akkor nem szenved kétséget, hogy e tekintetben is valamint egész Magyarország területén lakó minden faj és nemzetkülönbség nélkül a legnagyobb ragaszkodással és bizodalommal fognak viseltetni és egyetértőleg működni a közös haza boldogságára és a törvényhozásnak segédkezet nyújtani arra, hogy minden sajátságos viszonyra nézve nemcsak magyar ajkúak; hanem mindeutéle népek és nemzetiségek teljesen kielégítve és megelégedve legyenek; a niig ez nem történik, t. ház, addig vajmi nehéz gondolkozni arról, hogy az állam czélja, a valódi közboldogság, mint beszéi dem elején kifejeztem, mikor és mennyiben lesz