Képviselőházi napló, 1869. XXIII. kötet • 1872. márczius 15–márczius 28.

Ülésnapok - 1869-470

470 országos iilés márczius 26. 1872. 313 meg: ők azt veszély és koezkáztatás nélkül tehetik, különösen egy oknál fogva, — és itt latba vetem még azon hitet is, melyet felőlem elvtársaim némelyike szabadelvüség tekintetében táplál, midőn azt mondom, hogy egy körülmény bátoríthatja az angolokat e, lépésre, mely nálunk nem létezik: s ez az, hogy ott a képviselőház tagjai fizetést nem húznak. Én e körülményt, habár jelenleg Magyarországon nem ismerhetem is el jogosult kérdésnek, sőt még vitatható kérdésnek sem : azon pillanatban megfognék azon eszmének hódolni, hogy ez vitatható, napirendre tűzhető, jogosult kérdésnek tekintessék, mihelyt — mint előbb mondám — népünk felsőbb rétegeiben, bizonyos erkölcsi megújhodást behozva látni remény lhetnék. Ebben látom én azon logikai összefüggést, mely Angliában a képviselők fizetóstelensége, és a szavazatjognak mindig kijebb kijebb terjesztése közt létezik, mely őket elébb-utóbb az átalános szavazatjoghoz fogja vinni; a mennyiben a képviselők ott mind nemzetiek, angolok, akár a legmagasabb torysmus, akár a whigek, akár a radikalismus bivei közül választassanak. De ha Magyarországon azt látom, hogy nálunk a felsőbb körökben az úgynevezett főurakban nem található fel azon garantia, mely engem megnyugtatna arra nézve, hogy azok mindenkor minden viszonyok közt még a válságos perczekben is nemzetiek és magyarok lennének; ha nem látom Magyarországon azon magas ipart, nem látom a magas kereskedelmet, sőt tovább megyek, magukat az irodalom munkásait is. a hatalmas újságírókat nem látom tökéletesen nemzetieknek és magyaroknak: természetes, hogy nem fogadhatom el a képviselők fizetéstelenségének eszméjét, s ebből következtetve, nem fogadhatom el az átalános szavazatjog behozatalát. És most bevégezem, t. ház, s azt mondom, hogy épen mert a históriai alapon állónak, mert a folytonos fejlődés emberének vallom magamat: kívántam volna, hogy a t. kormány ne a hátramenő forradalmiság terére lépett volna akkor, midőn az 1848-ban megállapított és, hogy ugy mondjam, a conservativismus jogosultságára szert tett törvényekhez bátor kézzel hozzá nyúlt; én részemről elégnek tartottam volna, ha e törvények tovább fejlesztését tűzte volna ki a kormány magának feladatul; mert akkor tökéletesen ki lett volna elégítve viszonyainkhoz képest a szabadelvüség igénye, és nem koczkáztattuk volna a tovább fejlődést; valamint természetesen nem tűnhetett volna szükségesnek javaslatában reformnak qualificálni azt, a mi tulajdonképen visszalépés. Én elégnek tartottam volna az 1848. törvényetovább fejleszteni: de ha tovább nem fejlesztetjóa-v. H. HiPió 1841 xiiu. nek, azokat csak tisztázni és megmagyarázni, természetesen nemcsak a czimben, hanem magában a törvény tartalmában is. Épen ezért a suffragium universale eszméjét el nem fogadhatván, ragaszkodom ahhoz, mit Csernatony barátom indítványában mint bevezetést ajánlott. (Helyeslés hal felől.) Szilády Áron:- T. ház! Azt hiszem, hogy bármily szemmel tekintjük a Madarász képviselőtársam inditvánj'-a fölött megújult vitát, hogy helyes-e vagy helytelen-e az elvi tekintetben : részemről kénytelen vagyok egyet elmondani. Ezen egy az, hogy a mi komolyságát, higgadtságát és tárgyilagosságát illeti a vitának, az ellen kifogása az elfogulatlan ítéletnek nem lehet. Higgadt, komoly és tárgyilagos volt eddig a vita, a nélkül, hogy dotrinariussa vált volna, a nélkül, hogy theoremákkal igyekezett volna valaki kitölteni az időt. Igaz, hogy mutatkoznak oly pontjai a vitának, melyek talán emlékeztetni fognak azon thereticus fejtegetésekre, melyeket egyszer másszor hallottunk a házban a némelyektől, de csak emlékeztetnek ; mert azoknak a vitába oly terjedelembe való bevonása, mint ezt az illető felvállalók tették, azt hiszem egyátalában kárára nem vált sem a vitának, sem annak tárgyilagosságát egyátalában nem vieiálják. A XVIII. század bölcsészete által kifejtett természetjogi; vagy a XVIII. században megteremtett socialis philozafíának itt a vita folyamában való megemlítése, annak főmaximurnaiból folyó következtetéseinek rövidséggel való bevonása, azt hiszem, hogy mindez csak felvilágosítására szolgál azon tárgynak, melyet t. barátom Madarász indítványa magában foglal. Sőt többet mondok. Azt hiszem, hogy ezek érintése nélkül kellő alapossággal hozzá sem lehetne szólani a tárgyhoz, és ha valaki még ujat akar mondani, ha neki nemcsak szájjal mondja, hanem lélekkel és érzéssel akarja ezen nagy, a jövendő átalakulás iránytűjéül tekinthető eszmének létesítését: mindennek a vitába való behozása mellőzhetlen is volt. E szempont érintésével a vita folyamában nem egy szónok felszóialt az alkotmányos osztályozás tekintetéből is, különbséget téve az alkotmányok közt, hogy melyik jó, melyik jobb, melyik a legjobb. Megvallom, t. ház, részemről nem mindig keresem a legfőbb jót, nem mindig keresem azon jót, melyet absolut jónak tartok. Ha felismertem a jót, akkor megadom neki az illető tiszteletet, de sietek azon czél felé, a mely életczél és életérdek reánk nézve. E tekintetben elismerem, hogy a respublica a mint mondva volt a legjobb alkotmány; a legtökéletesebb ideál, mit csak a világban emberi észszel gondolha40