Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-450

450. országos ülés máscziax 2. 1872. 83 gen fekvő törvény átalában a nép ellen van intézve és sújtja a népet itt is ott is; mert ez a reactio természete: megfosztani a népet jogától, befolyásától az államügyekbe; és én meg vagyok győződve, hogy nem lehet intézkedés, mely sújtaná a nemzetiségeket, mely nem sújtaná egyúttal a magyar népet is; valamint másrészről nem lehet intézkedés, a mely sújtja a magyar népet: mely ne sértené a nemzetiségeket is. Ez olyannyira természetes, hogy másként nem is képzelhető. Méltóztassanak megfontolni, hogy indultak meg az ügyek 1867 óta; a magyar minoritásokat megfélemlítették a nemzetiségek többségével és a magyaroknál szintén felizgatták a kedélyeket a nemzetiségek ellen, ugy, hogy azokat egymás ellen tartják izgatottságban, és kölcsönösen gyengítik s együtt megakadályozzák kifejlődésükben. És ki nyer ez által? nyer a reactio és az osztrák politika. (Halljuk!) Lehet mindent tagadni, mindent elpalástolni; hanem azt gondolom, hogy ezek szembeötlő tények. Az igen t. belügyminiszter ur itt is, de különösen az osztályban, mint hallom, ünnepélyesen tiltakozott az ellen, hogy ezen törvényjavaslat az erdélyi románok ellen lenne intézve; — (Tóth Vilmos közbeszól. Tiltakozom most is!) tiltakozott nemcsak saját, de az egész kormány nevében és helyesen tette, mert én is ugy tartom, mint az előttem szóló képviselő ur, hogy itt nem lehet szó a miniszterről, hanem a kormányról. Én felteszem, s nem is szabad kételkedni, hogy t. miniszter ur becsületesen, őszintén nyilatkozott, és azért kérem, mondja meg őszintén, teesületesen, hogy ha Erdélyben nem volna román, csak magyar: föntartaná-eezen restringáló tö" vény eket vagy nem? (Tóth Vilmos közbeszól: Föltartanám, l) — Igen vagy nem; — nekem mirdegy. Hanem, hát akkor bebizonyítja azt, amit mi dlitunk. Ha fentartaná: az azt bizonyítja, mit tn bebizonyítani akarok: t, i. hogy a miniszter ur, nemcsak a románok, hanem a magyaroBral szemben is megszorítani akarja a. választás jogot, s e szerint hódol a reactiónak. Dt egyébiránt is mindegy az, ha a minisztérium részéről állíttatik, hogy igen vagy nem; hiszen a; egész t. ház tudja, meg van győződve arról, hory ha a románok Erdélyben nem volnának töibségben: az 1848-iki II. t. ez. sem hozatott voha ugy, a mint hozatott; ez oly bizonyos, hogy taga'cni haszontalan. Hanem én mégis azt tartom, hogr mindezen törekvések nem vezetnek czélra; lehetetlen, hogy czélra vezessenek, mert ez köztelem a természet fejlődése, a moralitás ellen;és mert azt tartom, hogy az államok összetarasi ereje tulajdonképen a moralitásban fekszik s én a világért sem szeretném azt elhinni, mit Schwarez Gyula állítani méltóztatott, hogy az államnak a moralitással semmi dolga. Mihelyt a moralitás, vagyis más szóval az emberjogok, humanitás megszűnt az államban: megszűnt az államnak minden basisa; mert akár hogyan fogjuk fel az állam czélját: végre ha emberek, vagy hogy fejezzem ki magamat, emberséges emberek akarunk lenni, minden esetre azt kell tartanunk, hogy az államnak czélja az emberi jogok gyarapítása, biztosítása, az emberi nem kifejlődése s tökélyesbitése által; ha ezt tagadjuk, akkor az emberi nemet, ugy szólván : csordává degradáljuk; ha pedig az államban a fejlődés, a tökélyesbedés múlhatatlanul szükséges, miként természetesen szükséges is: akkor ezen restrictiv szabályok semmit sem használnak, ezek inkább csak veszélyeztetik azok állását, kik ellentétbe merészlik magokat állitani. Alkalmazván ez a tényekre s az ügyek menetére, én ugyan tudom, hogy az ily törvénynek czélja nem lehet más, miként már ez oldalról eléggé kimutatott, mint biztosítani bizonyos osztályoknak, bizonyos suprematiá,t; igen, de mi lesz aztán következése, ha az ország több részében, nem mondom a nemzetiségekben, hanem átalában a népben kitörne azon öntudat, azon elégűletlenség, mely odáig szokott menni, hogy veszélyezteti nemcsak a kormányt, hanem a trónt és az államot is. En részemről azt tartom, hogy erőszakkal sem lehet akadályozni az emberi jogok fejlődését, és aki azt megkísérli: a legnagyobb veszélyt idézi elő az államban ; és én e tekintetben emlékeztetem a t. tulső oldalt a tapasztalatra, a történelemre, mely tényekkel bizonyítja, hogy az ily törekvésnek jó eredménye soha, de soha sem volt. Lehetetlen tisztelt ház, most a XIX. zsázad 2-dik felében, sikeresen oly politikát űzni és azon eszközökkel kormányozni, melyekkel azelőtt száz évvel divatozott. Igaz, hogy akkor lehetett, természetesen: mert az emberi nem, vagyis inkább a nép nem volt még a természeti jogok öntudatában; de most érti, most érzi jogait, s ugyanazért minden törekvés annak elnyomására — hasztalan. Ezért én azt tartom, hogy a reactio emberei rósz szolgálatot tesznek — nemcsak, az emberiségnek és az államnak; de önmaguknak is. Ezeket akartam átalában ez alkalommal felemlíteni. Mi a részleteket illeti, előre is kinyilatkoztatom, miszerint nagyon rövid leszek. Az átalános szavazatjog ellen nem hozatott, de nézetem szerint nem is hozathatik fel elméletileg semmi helyes érv : csak a practieus életből merithették azon ellenvetéseket, melyeket felhoztak. Hanem épen a túlsó oldalról minduntalan az egyes államok 11*