Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-460
354 460. országos ülés márezius 13. 1872. szabad ellenkezésbe jönni a választók meggyőződésével; vagy ha meggyőződése ellenkezésbe jön választói meggyőződésével: akkor méltóztassék azon képviselőnek vagy kormányfórfiunak kilépni ezen képviselőházból és választassa meg magát uj meggyőződése alapján újra választói által. Én legalább, t. ház, minden politikai jellemtől megvárom azt, hogy ekként cselekedjék. (Szélső bal felől helyeslés.) T. ház, azzal vádolt minket a pénzügyminiszter ur tegnap, hogy mi aláássuk a parlamentalismust, a kormány és alkotmány erkölcsi alapját. Komoly vád, t, ház, a mely, ha igaz volna, mélyen sújtana bennünket. De vajon mivel ássuk mi alá a parlamentalismus erkölcsi alapját? Talán azzal, hogy önök által kihivatva három év alatt egyszer oly eszközöket használunK, melyek szokatlanok az önök czéljai kivitele ellenében. Igaz! megbotránkozunk t. ház; de hogyha jaj a botránkozóknak: sokkal inkább jaj annak, ki miatt e botránykozások lesznek. Vagy talán azzal ássuk alá a parlamentalismus erkölcsi alapját, hogy némelyek a humor fegyverével élnek közülünk 1 ? A ki figyelemmel kisérte a vitatkozásokat, meggyőződhetett arról, hogy ezen humor, melylyel az ellenzék képviselői szólottak : ikertestvére volt a hazafi fájdalomnak ! Midőn a t. belügyminiszter ur bennünket azzal vádolt, hogy mi a parlamentalismus erkölcsi alapját aláássuk: akkor bevádolt a nemzet előtt. Vajon van-e a belügyminiszter urnák és van-e azon pártnak, melynek ő kormányférfia: joga arra 1 Nincs. T. ház! a kik megteremtették a 67-iki törvényeket, melyek a nemzet jogait annyira megesorbitották, kik a népképviselet jogát a megyerendezési törvényben a virilis szavazatok által annyira eltorzították, kik a nemzetet megfosztották a birák választásának jogától, kik közelebb nem merték kimondani a függetleu magyar pénzügyet: azok, t. ház, nem birnak azon joggal, hogy minket a nemzet előtt azzal vádoljanak, hogy mi a parlamentalismus erkölcsi alapját akarjuk aláásni. Talán inkább mi vádolhatnék önöket a túlsó oldalon; de mi nem vádoljuk. Bevádolták önöket a nemzet előtt azon törvények, melyeket e házban alkottak, bevádolták önöket választóik előtt azon törvények, melyek mindmegannyi egyptomi csapások, s a nélkül, hogy mi egyetlen szót mondanánk: tudja a nemzet, hogy önök által mennyi jogtól fosztatott meg. (Helyeslés szélsőbal felől,.) Mi volt eddig az önök munkája ? Sokat rombolni és keveset építeni. És mint építettek 1 Homokra építettek ugy, hogy a legelső szélvész és zivatar el fogja pusztítani, a mit építettek. Emlékeznek-e önök arra, mit Deák Ferencz igen t. képviselő ur 1863-ban mondott? Egyszer már elmondottam azt itt e házban ; de azt hiszem, nem lesz helytelen ismételni ma: mert a jelen körülmények közt még inkább lehet e szavakra súlyt fektetni. 1863-ban szomorú idők voltak, mindnyájan emlékezünk rá. Akkor egy küldöttség jelent meg Deák Ferencz t. hazánkfiánál. A küldöttség élén boldog emlékezetű Eötvös József báró volt miniszter állott. Sajnálom, hogy a szavak, melyeket akkor Deák Ferencz t. hazánkfia mondott, nincsenek meg nálam írásban; de határozottan emlékszem beszédének egy mondatára, melyet ezennel idézni fogok. Ezt mondotta vigaszul ama szomorú időkben : „Lehetetlen, hogy e nemzet elenyészszék akkor, midőn a népet az alkotmány sánezaiban az 1848-iki törvények (\Ital befogadta; lehetetlen, hogy elenyészszék akkor: midőn ezer éves léte alatt legigazságosabb volt önmagához. Szép szavak! t. ház! S ha a t. belügyminiszter ur szokott ephitethonjával a mai helyzettel összehasonlitnók eme szavakat: azt lehetne mondani, hogy az események e logikája, vagy logikátlanságában shakespearei humor rejlik; mert ha most eme szavakat logiee ráolvasnák önökre: ennyit tenne lehetetlen, hogy azon nemzet, mely egyszer bevette a népet az alkotmány sánezaiba, s mely újra kizárja a népet onnan, lehetetlen, hogy azon nemzet el ne enyésszen, mert igaztalan önmagához! T. ház! Megvallom, hogy ez alkalommal én sokkal többet akartam mondani, mint a mennyit elmondtam ; de kevéssel ezelőtt szóló igen t. képviselőtársam Szontagh Pál beszéde annyira hatott rám, hogy sokat abból, mit mondani akartam, jónak látok elhagyni. Engem ő anynyira meggyőzött szavaival, annyira lefegyverzett, hogy nem tudom önöket megtámadni az ő szavai után ugy, mint szándékom volt. Az ő beszéde szívből jött, t. ház, és én az ő elveit, eszméit elfogadom, indítványához hozzájárulok, s azt mondom, ha van még önökben hazafiság: fogadják el az ő indítványát, ne önhatalmukat tartsák szemeik előtt, hanem a nemzet jogait. A dicsősség ezért önöket fogja illetni. (Helyeslés bal felől.) Domahidy Ferencz: T. ház! Megvallom, csodálkozással, megdöbbenéssel, s fájdalmas érzéssel vettem t. barátom Németh Albertnek azon tényét, mely által ő egy a kormány párttól jött, általunk nem helyeselt indítványt, — miután az eredeti indítványozó által visszavonatott : — magáévá tett. Hogy megdöbbenésem indokolt volt, azon tény bizonyítja, mert a nélkül, hogy én őt gyanúsítani kivánnám, de mert e házban a jelen