Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-460

460. országos ülés márczins 13,1872, 351 József t. barátom véleményéhez sem, hanem járalok a legrövidebb üléseket ajánló indítványhoz t. i. Almásy Sándor t. képviselőtársam indítványához. (Helyeslés bal felől.) Helfy Ignácz: T. képviselőház! Kijelentem először is őszintén, hogy nemcsak azért emelek szót, hogy beszéljek; hanem beszélni akarok azért, mert van mondani valóm, és mert kötelességemnek tartom azt kimondani. Tény az, hogy országgyűlési termünk néhány nap óta úgyszólván törvényszéki teremmé változott át; mi itt most nem tanácskozunk, hanem perlekedünk. Az egyik a másikra iparkodik háritni a baj okát: biró fölöttünk a nemzet. Es ép azért, mert ily tekintélyes biró áll fölöttünk, kötelességem válaszolni azon súlyos vádakra, melyeket a túlsó oldalról ellenünk emeltek, különösen azokra, a melyeket tegnap az igen t. pénzügyér ur fölhozott. 0 maga, t. i. a pénzügyér ur, igen helyesen jegyezte meg, hogy midőn a dolog lényegéről szólott, nem távozott azon tárgytól, mely most szőnyegen van, mert hisz ez csak köpönyeg,, mely alatt az rejlik, s azért ugy hiszem, meg fogja engedni a t. elnök ur, belátva, hogy ezen tárgy szoros kapcsolatban van, a mennyiben itt a helyzet eredetéről van szó, hogy egy megjegyzést tegyek arra, a mit tegnapelőtt a belügyminiszter ur erre vonatkozólag mondott, annyival is inkább, miután ez rám nézve mintegy személyes kérdés. Tudniillik arra, hogy Tisza Kálmán kijelentette, hogy elején e vita ugy támadt, hogy a szélső bal kérte, hogy a vesztegetések ellen törvény hozassák be, s hogy ez a választási törvénynyel egyidejűleg törvényerőre emeltessék: azt mondja a miniszter ur, hogy nem adta elő hiven a tényt. Bátor vagyok a naplóra hivatkozni; már folyó hó 2-dikán t. i. ez átalános vita utolsó napján Simonyi Ernő t. barátom, a midőn beszédét befejezte: azt mondotta, hogy ha a kormány a megvesztegetési törvényt ellenzi: ő kötelességének fogja tartani, mindent elkövetni, hogy a szőnyegen lévő tőr vényjavaslat törvénynyé ne lehessen, k. helyzet akkor nem volt annyira még izgatott, s ez nem volt még akkor megállapított dolog: miért szükségesnek tartotta Simonyi tisztelt képviselőtársam rögtön hozzá is tenni, hogy ezt nem a párt nevében mondja, hogy ez nem is a párt megállapodása; hanem csakis mint saját véleményét mondotta ki, hogy az ellenzék kénytelen lenne véleménye szerint ezen eszközhöz folyamodni ; 5-ón egész nap e fölött folyt a vita s mint méltóztatnak emlékezni, Simonyi Lajos t. képviselőtársam nyújtott be egy határozati javaslatot, melyet a t. belügyminiszter ur teljes erejéből ellenezett, erre vonatkozólag akkor t. barátom azt monda: „Ékesebb szónoklat azonban nem mondathatott el ezen érvek mellett mint minő az, melyet a belügyminiszter ur az imént kiejtett, midőn azt nyilatkoztatta ki, hogy az általunk a vesztegetések ellen kért törvényjavaslatot^ ez ülésszak alatt benyújtani nem akarja." És igy jutottam azon conclusióra, mert csak akkor jelentette ki, hogy a kormány nem hajlandó a vesztegetések ellen most törvényt hozatni, akkor világos, hogy erőszakkal állunk szemben; erőszak ellenében pedig csak erőszakkal lehetvén harczolni, én kijelentem, hogy a magam részéről mindent el fogok követni, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat törvénynyé ne lehessen." Tehát Tisza Kálmán t. barátom igen hiven adta elő a tényt; hanem sokkal fontosabb reám nézve az, amit a t. belügyminiszter ur az európai kérdésre mondott, a t. belügyminiszter ur ránk hárította azt a vádat, hogy nemcsak itt ártunk a parlamentalismusnak, hanem ártunk az egész európai parlamentalismusnak. Ámbár megvallom, nagyon nehéz e felkiáltásnál satyrát nem csinálni; de én mégis kötelességemnek tartom arra azt a rövid komoly megjegyzést tenni, hogy az európai parlamentalismusból egészen mást tanulunk. Csak egy példát idézek. Ismerve van a t. képviselő urak előtt az a törvényjavaslat, a mely Angliában oly rendkívüli izgatottságot idézett elő s mely a kormány által hosszú hónapokon keresztül oly makacsul védelmeztetett, az az ugy nevezett gyufa-törvényjavaslat, és mégis a kormány nem látott abban semmiféle abdicatiót, szégyent azt visszavonni. Tehát nem mi adunk rósz példát az európai parlamentalismusnak. De lehetetlen még egy harmadik pontra is nem reflectálnom. A t. belügyminiszter ur őszintén bevallotta, hogy azon két módozat, melyet Tisza Kálmán javaslatba hozott, egyre megy; t. i., hogy ha a szőnyegen levő két vitás törvényjavaslatot a kormány visszavonja, vagy pedig, ha parallel üléseket tartunk, melyek egyikében a választási törvényj avaslat — a másikban a reform-törvényjavaslatokat tárgyalnók. A miniszter ur ennélfogva a reformokra vonatkozó törvényjavaslatokat mind zérusnak tekinti, mert hogy a választási törvényjavaslat egy, az bizonyos, és ha ehhez még valamit adunk, ha ez oly fontos, mint azt a miniszterelnök ur is előadta, és mégis csak egy marad: jele, hogy a többit zérusnak tekinti. Sokkal súlyosabb a t. pénzügyminiszter ur vádja. A miniszter ur igen helyesen mondotta, hogy itt a körül forog a kérdés, a fölött vitatkozunk és azért fejezte ki tegnap oly erélyesen és — megvallom — a dolog lényegét tárgyalta a t. pénzügyminiszter ur, t. i. bennünket nem