Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-448
448. országos ülés íebruár 29. 1872. 23 ják, hogy Magyarország oda eljusson, de e perezben nem találják alkalmasnak. Én elhiszem, hogy meggyőződés dolga az, hogy a perez erre még nem jött el; de én, bár tisztelem meggyőződésüket, ellenkezőleg vagyok meggyőződve, s azt hiszem, hogy elfogadva ezen meggyőződésüket, ebből semmikép sem következtethető az, hogy az a határozati javaslatban ki ne legyen mondva. Én már minap fejtegettem azon eszmét, hogy politikai óhajokat nem elég érezni, mert ebből senki nem ért semmit, hanem azokat jelezni kell; mert máskép ugy fogunk járni, mint a bankügynél, midőn kimondá ugyan a kormánypárt, hogy igenis akarunk önálló magyar bankot; de nem akarjuk, hogy e szó a törvényben ben legyen. Ha tehát a t. balközép őszintén óhajtja az átalános szavazati jogot: sajnálom, hogy nem egyeznek bele abba, hogy ezen nemes óhajtás egyszersmind jelezve legyen a törvényben. Én a magam részéről meg vagyok győződve, hogy Irányi t. barátom határozati javaslatával és azon barátaink, kik ezen határozati javaslatot magukévá tették, nagy szolgálatot tettek az ügynek az által, hogy ezen nemes elvet fölállították; ámbár fájdalmas meggyőződésem, hogy ezt a házban keresztülvinni ezúttal nem leszünk képesek. Engedje meg a t. ház, hogy néhány szót mondjak azon földről, melyen bölcsőmet ringatták, s a melyhez első gyermekkorom óta rendkívüli szeretettel ragaszkodom, Erdélyről; mert ne tagadjuk, hogy ebben fekszik tulajdonkép az előttünk fekvő kérdésnek gyúpontja. Miért ? Azért, mert nincs az egész házban senki, ki kétségbe vonta azt, hogy az 1848-ki választási törvényt módosítani kell, s hogy annak hiányai vannak. De mi ismertetett és ismertetik el mint fő hiány í Épen az erdélyi állapot. Mindenki meg volt erről győződve, hogy lehetetlen tovább haladni ily világos igazságtalanság mellett, ennélfogva mindenki természetesnek találta, mikor hallotta, hogy a kormány a választási törvény módosításával foglalkozik, hogy főkép e ponton fog módosítani; annyival nagyobb kellett, hogy legyen meglepetésünk, midőn láttuk, miszerint épen ezen pontot nem érintette, melyért főképen volt szükség a választási törvényt módosítani. T. ház, szükségesnek tartom, hogy a fő kérdésben szóljunk nyíltan, ne titkolózzunk senki előtt. A kormánypárt Erdélyben fön kívánja tartani a jelen állapotot, mert tart attól, hogy az ott létező nem magyar nemzetiség túlnyomó számmal fog az országházba jutni. Ezt ugy állítja föl, —• legalább barátai s mások előtt s ott, a hol nem diplomatiee kell szólani, — mint magyar létkérdést, azért nem akar a létező állapoton változtatni, mert nagyon nagy magyar. T. ház! En azért épen mint magyar óhajtom az ellenkezőt. Nagyon rósz politika azt hinni, hogy ily eszközökkel fogjuk mi a nemzetiségi kérdést megoldani. Ne méltóztassanak csudálkozni, t. ház, hogy oly gyakran hozok föl példát Olaszhonból. Természetes az, hogy az ember legtöbbet észlel azon országban, melyben legtovább él. Olaszországban nincsenek nemzetiségek. Ez tény; de a kik ismerik Olaszországnak régi és közel múltját: tudják, hogy volt ott más valami, a mi sokkal inkább osztályokra szakította azon nemzetet, mint a mennyire szakítva volt s szakítva van a magyar nemzet: ez volt a municipialis szellem. Soha sem volt idő Magyarországon, midőn a nemzetiségek oly mereven álltak egymással szemben, mint álltak a különböző provincziák Olaszországban. A piemonti milliószorta jobban gyűlölte a lombardot, a toskániait, a nápolyit, mint a mennyire gyűlölheti a román, ha van román, a ki gyűlöli a magyart, a tótot, vagy a németet. S csakugyan láttuk, midőn az olasz egység létrejött, azt, hogy ez nem tűnt el egyszerre. Létezett az igen sokáig és igen sok kellemetlen eseményre szolgáltatott alkalmat. Emlékezzünk csak azon időkre vissza, midőn a fővárosra vonatkozó eonventio létre jött, azon véres eseményekre, melyeknek színhelye Turin volt. Azon időben Olaszországnak bármelyik részében egy piemontít nevezni annyi volt: mint egy nagy ellenségnek nevét említeni föl. Mikép egyengette ezt ki az olasz kormány ? ugy talán, hogy minél több jogot egy tartomány kezébe központosított ? Nem! Ellenkezőleg az által, hogy szigorúan alkalmazta az uniót, a kötelesség ós jogegyenlőséget. S mit láttunk? láttuk, hogy rövid időn ez oly hatást idézett elő, hogy már most Olaszország igazán egynek mondható. Mélyen meg vagyok győződve, hogy csakis ehhez hasonló politika enyésztetheti el Magyarországon a nemzetiségi kérdést. Hogy még egy rövid példát idézzek más országból. Alig néhány napja, hogy az angol parlamentben, épen midőn a választási törvénynek egy részéről volt szó, az úgynevezett nemzetiségekért lelkesedő képviselők ellenezték az uj reformokat, mert azt mondták, hogy ez Irlandban túlnyomó erőre emelné az angol-elleneseket. Mit felelt erre maga az attorney-general for Ireland: „it is better to have them in the house of commons, as to see dis satisfaction in Ireland, and perhaps insurrection 0 . „Sokkal jobb őket birni itt a képviselőházban, mintsem hogy ott lássuk az elégedetlenséget s talán az insurrectiot.* így ítélnek az igazi államférfiak.
