Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1869-457

264 45". országos ülés márczius 9. 1872 lamzl szükséges tehát, hogy nyilatkozzék a kor­mány : lehet-e ezeknek reményök, hogy pénzökhöz jutnak. Az osztrák hadsereg által okozott károkat még inkább megtérítendőnek tartom. Tudok eseteket, hogy az osztrák hadse­reg által sarca vettetett ki; már pedig ennek az adóba csakugyan be kellett volna tudatni, mikor az alkotmányos helyzet beállott, de so­hasem történt semmi. Kérem a kormányt mél­tóztassék e tekintetben megnyugtatólag nyilat­kozni, mert különben kénytelen leszek egy indít­vánnyal járulni^a t. ház elé. {Helyeslés hal felől.) Lázár Ádám: T. ház! közelebbről a napi rend megállapítási tanácskozások alkalmá­val bátor voltam ugyan ezen tárgyra vonatko­zólag még ezelőtt hat héttel beadott, már ki­nyomatott és szétosztott indítványomnak fölvé­tele iránti tárgyalás kitűzését kérni. Azonban ezt inkább hallgatólag méltóztatott mellőzni, miután oly fontos törvényjavaslatoknak előtérbe tűzése fogadtatott el napi rend gyanánt, me­lyeknek nagyobb része sem az osztályokon, sem a központon nem ment keresztül; de a melyeket a miniszteri hatalomkör terjesztésére szüksége­sebbnek és gyorsabban ellátandónak találtak. Hogy ez alkalommal felszólalok, arra részint a kérvényi bizottság által előterjesztett concret esetek, részint azon számos, ezer és ezerre menő kérvények jövendő sorsa iránti aggodalom kész­tet. Azon kérvények elintézését, melyek az 1848. és 1849-beli károsodások megtérítése érdekében 1867. óta a jelen napig benyujtattak és még számos benyújtandó van: valóban a nemzet be­csületének beváltása sürgetően követeli; nem láthatni át miért, hogy e részben a kormány semminemű intézkedést, semmi oly ajánlatot, mely az illetők jogos követelésének kielégítésére vezetne, mind eddig nem lett. Az általam em­lített ezen követelések legnagyobb része jogos követelés, már valahára majdnem 3 év után kielégítést igényel, ez kétséget nem szenved. An- ; nál kevésbé lehet kívánni azt, hogy azon kor­mány, mely a ránézve kedvező dolgoknál szeret az 1848-ra hivatkozni, hogy épen az 1848. és 1849-beli kérvények jogos követeléseinek kielé­gítéséről ne gondoskodjék; ha nem akar gon­doskodni : a képviselőház van hivatva utólag ha­tározni és kötelességévé tenni, hogy minden adatot összegyűjtve, úgyszintén az alapot, mely­ből e károk eszközöltethetnek, jelelje ki. Ez irányban bátor voltam egy indítványt tenni ez év január 25-én a képviselőházban és már ak­kor kértem, hogy a házszabályok 99-ik szakasza értelmében felvétele kitüzetvén, addig kinyoma­tása és a tagok közti kiosztása rendeltessék el; ez utóbbi mégis történt; de a fölvételi nap mind ez ideig nincs elhatározva. Ennélfogva, midőn a jelenleg szőnyegen levő kérdésre nézve a Györfy Gyula képviselőtársam által tett véleményhez szintén hozzá csatlakoznám; tisztelettel kérem a képviselőházat, hogy méltóztassanak ezen függő­ben levő indítvány tárgyalást a legközelebbi napokra kitűzni; föntartom magamnak a jo­got, hogy e tárgyban, ha szükségesnek látnám, nézetemet még bővebben indokolhassam. Elnök: Elfogadja a ház a kérvényi bi­zottság véleményét. Igen vagy nem. Kik elfogad­ják : méltóztassanak felkelni. (Megtörténik.) A több­ség elfogadja. Péchy Tamás: Azon indítvány, me­lyet Györfy barátom benyújtott, nem ellenkezik a kérvényi bizottság véleményével, e fölött is szavazni kellene. Elnök: Nincs indítvány beadva. Györfy Gyula: Én csak óhajtásomat fejeztem ki ezen ügy mikénti elintézése iránt; ha azonban nemcsak ezen ügyről, hanem áta­íán szabályozó intézkedésről is akarunk gon­doskodni : akkor t. ház holnapután erre vonat­kozólag is indítványt fogok tenni. Csanády Sándor: T. ház! Azt mél­tóztatott az elnök urnák mondani, miszerint azon oknál fogva nem tűzetik tárgyalásra Györfy Gyula t. képviselőtársam inditvánj^a, mert e tárgy az illető indítvány kapcsában nem adatott be a képviselőházhoz ; miután Lázár képviselőtársam e tárgyban már adott be egy indítványt, és miután ugyancsak Lázár Alám képviselőtársam egy pár perez előtt elhangzott nyilatkozatában kívánta azt, miszerint az ő általa indítványozott tárgyra határidő tűzessék ki, a már beadott in­dítvány következtében van szerencsém felkérni a t. házat: méltóztassék az ezen tárgyban bea­dott indítvány tárgyalására határnapot tűzni. Elnök: -A- napirendet nem szakaszthat­juk meg, méltóztassék ezt annak idejében fel­hozni ; most a kérvények tárgyaltatnak. Szögyényi László előadó (olvassa a kérvényi bizottság jelentését a 8996. szám alatt a 3-ik sorszámú kérvényre, mely elfogadtatván, olvassa tovább a 4-ik sorszámú 9011. szám alatt Bernhardi Nándornénak 1849-ben szenvedett kára megtérítése tár­gyában.) A kérvény a pénzügyminiszternek kia­datni véleményeztetik. Csanády Sándor: Én is óhajtom, hogy ezen kérvény kiadassék a pénzügyminisz­ter urnák, azonban kívánnám, hogy ez iránt jelentését is terjessze be. Elnök: Méltóztatnak elfogadni a kérvé­nyi bizottság jelentését? (Igen! Nem!) A kik a kérvényi bizottság jelentését elfogadják, méltóz­tassanak felállni. (Megtörténik.) Most méltóztassa­nak felállani azok, kik a jelentést Csanády Sán­dor képviselő ur módositványával fogadják el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom