Képviselőházi napló, 1869. XXII. kötet • 1872. február 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1869-451
116 451. országos ülés márczius 4. 1872. demben bátor voltam kijelenteni és ismétlem most is, hogy az én törvényjavaslatom ós a központi bizottság által beterjesztett törvényjavaslat első és második fejezete közt lényeges különbség nem létezik. Ha valaki nekem csak egy lényeges eltérést is kimutat: akkor megadom magamat és azt mondom, hogy ez nem az ón javaslatom, hanem a központi bizottságé. Kijelentettem első beszédemben, hogy az első fejezetet a központi bizottság kibővítette, és pedig nézetem szerint helyesen. A második fejezetben az én javaslatom és a központi bizottságé közt alig van más, csak stylaris különbség. A harmadik fejezetben igen is van eltérés. De miután kinyilatkoztattam, hogy mivel a központi bizottság az én törvényjavaslatom alapelvét, t. i. a több küldöttségeket elfogadta, ahhoz hozzájárulok, nehogy a lényeges első és második fejezet elessék. Én tehát a központi bizottság javaslatát nagyban és egészben sajátomnak tekintem, és azért kötöttem ahhoz tárczámat. Ha pedig létezik oly kérdés, melyhez a miniszter a vörös széket, illetőleg a tárczát kötheti: ugy a választási törvény az; és nem vártam volna, hogy a képviselő uraknak, a kik annyira tanulmányozták a külföldi parlamentalismusnak tanait: megrovását vontam volna magamra e tekintetben. Simonyi Ernő: (közbe szól:) Én is azt mondtam! Tóth Vilmos belügyminiszter : Csak constatálni akartam azt, hogy az én javaslatom és a központi bizottságé közt az első és második fejezetre nézve lényeges különbség nincs. Elvégezvén ezen házi ügyeinket, áttérek a törvényjavaslat ellen fölhozottakra. A t. ellenzék szónokai mindannyian megegyeznek egyben, és ez az: hogy az én javaslatom az 1848-dik évi V. törvényczikkben meghatározott választói jogot megszorítja, és így nem egyéb, mint jogfosztás. Itt találkoztak az ellenzék szónokai valamennyien, mindannyian azt mondták: ez jogfosztás. Én első beszédemben igyekeztem kimutatni ezen állítás helytelenségét. Az utánam szólottak, nevezetesen Szilágyi Dezső és Paczolay képviselőtársam — nézetem szerint — a napfénynél világosabban kimutatták ezen állítás indokolatlan voltát. (Mozgás a bal oldalon.) De ugy látszik, minden siker nélkül; mert Szilágyi Dezső képviselő ur után Ghyczy Kálmán képviselő ur, és Paczolay képviselő ur után egész a mai napig valamennyi ellenzéki szónokok ismételték ezen állítást; és ugy látszik, hogy van ebben egy kis taktika. A t. ellenzék tapasztalta, hogy az én javaslatom ellenében nem képes oly javaslatot, vagy oly eszmét kitalálni, mely körül csoportosult volna a t. ellenzék; kutatott és keresett, végre egy szót talált, hogy eat azután mint közös fegyvert elfoglalja és ezen közös fegyver használata által akarja javaslatomat a megbukI tatáshoz vezetni. Elismerem, az ellenzéknek mint parlamenti pártnak jogában van taktikával élni — ha ez is taktika — és miután éltek vele, kénytelen vagyok, ámbár a capacitalas minden reménye nélkül még egyszer ismételni, hogy ezen vád merőben alaptalan. Ami az egynegyed telkesekre vonatkozó részt illeti, arra nézve meg lehetnek nyugtatva a t. képviselő urak, hogy Szilágyi képviselő ur nyilatkozatával azonos stylaris módosítással ezen aggodalmat el lehet oszlatni. Mi sohasem akartunk és kívántunk mást kifejezni ezen törvényjavaslat által, mint azt, hogy a kik egynegyed teleknek megfelelő birtok tulajdonában vannak; vagy oly birtoknak tulajdonában, mely után annyi adó fizettetik, mint a legkevésbbé megrótt egynegyed telek után : szavazati joggal bírjanak. Ha ezen stylus nem fejti ki ezt tökéletesen, ám igazítsuk ki, nekem semmi kifogásom sincs ellene. Legmerevebben ragaszkodnak a t. képviselő urak azon állításukhoz, hogy az iparosokon, jelesen az egy segéddel dolgozókon, és a városokban lakó 300 frt értékű háztulajdonosokon ejtetik nagy sérelem és hogy a jogfosztás épen azoknál a legeclatánsabb módon nyilvánul. Nem tehetek róla. Sokszor elmondtam én és elmondták utánam sokan, hogy a legigazságtalanabb törvényhozásnak tekinteném azt, mely más kulcsot állítana fel, midőn arról van szó. hogy az állampolgárnak jog adassék; és más kulcsot állítani fel, midőn arról van szó, hogy az állampolgár az állam iránti kötelezettségét teljesítse. (Helyeslés jobb felől.) 1868-ban, tehát egynéhány évvel ezelőtt, alkottunk törvényt, melyben meg van mondva, hogy az iparos, a ki egy segéddel dolgozik: fizet 6 frtot; az, kinek a városban lakván, akár tökéje, akár vagyona után 100 frtnyi jövedelme van : fizet 10 frt 50 krt. Meg van mondva ezen törvényben az is, hogy azon városokban, a hol házosztályadó fizettetik, ezen házosztályadónak a földtehermentesitési járulékkal hatvanszoros értéke képezi a ház becsét. Mit mondunk mi? Megváltoztatjuk az 1848-i censust? Nem! Az 1848-i törvény azt mondja, hogy annak van voksa, a ki egy segéddel dolgozik ; mutassa ki tehát: fizet-e 6 frtot ? Az 1848-i törvény azt mondja, hogy annak van voksa : a ki 100 frtnyi jövedelemmel bir. Mutassa ki: fizet-e 10 frt 50 krt?
