Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.
Ülésnapok - 1869-445
445. ors/.i'igos ff lat beterjesztésére, mely az 1848-iki törvényeknek nemcsak felületét érinti, hanem annak lényeges hibáit igazitja ki, oly törvényjavaslatot, mely minden irányban igazságos legyen, mely a választási censust egyformásitsa, mely az ineompatibilitast kimondja, s a választási viszaélések ellen a legszigorúbb rendszabályokat alkalmazza. Ez okon csatlakozom Tisza Kálmán indítványához. (Élénk helyeslés a bal oldalon.) Schwarcz Gyula: Nem fogadom el sem a kormány javaslatát, sem azon határozati javaslatokat, a melyeket egyfelől Tisza Kálmán, másrészről pedig Irányi Dániel a képviselőház elé terjesztettek. Nem fogom untatni a t. képviselőházat annak elméleti fejtegetésével, hogy mily nagy fontosságot tulajdonitok átalában véve a választási törvénynek. De meg fogja engedni a t. képviselőház, oly államokban, hol a nép miveltsége nem érhette még el a kellő fokot, hol a mostoha múlt hagyományos fonalán reánk öröklött hatalmi tényezők nyomása folytán a politikai közerkölcsiség képe gyakran oly ijesztő: meg fogja engedni a t. ház, hogy az ily államokban a választási törvény sokkal nagyobb tényezője magának az egész alkotmányosságnak; mint oly államokban, hol a nép műveltsége és erkölcsisége bőven kipótolja azon hibákat, melyek egy választási törvénybe becsúsznak; s tán nem mondok sokat, ha azt állítom, hogy oly államokban, hol nemcsak a miveltség s politikai közerkölcsiség nem állnak még a kellő színvonalon; de még maga a parlamentalismus is mint kormányforma ritkítja párját a tökélytelenségben, hogy — mondom — ily államban a választási törvény gyarlóságai nem ritkán magokat az alkotmányos formákat a népre nézve valódi csapássá, hogy ne mondjam: átok forrásává teszik. Látván a nyomort, a szenvedést, melyet a választásoknál az alkotmányos formákkal űzött visszaélések árasztanak a népre, be egész a családi élet szentélyéig, ugyan valljuk meg őszintén : képes-e egy ily alkotmányosság a bizalmat maga iránt az értelmiségben, a jobbakban sokáig föntartani? Pedig köszönöm én azon alkotmányosságot, mely a lelkiismeretet csak oda bírja fejleszteni, miszerint mindinkább és inkább ugy fogják fel a parlament alismust, mint oly hajtóvadászatot, mely tulnyomólag, ha nem kizárólag, magán érdekek kielégítésére irányul, vagy mindinkább és inkább visszavonulnak a közügyektől, csak azért, hogy egy válságos pillanatban bágyadtan, hitet vesztve omoljanak karjai közé az ábsolutismusnak. Hazánkban, hogy minő fokon áll a tömeg nagy, igen nagy részének műveltsége; s hogy minő fokon áll az értelmiség nagy, igen nagy !é> február 2(i. 1872. 303 részének erkölcsisége: megmutatták a szemeink előtt lefolyt képviselőválasztások. S minő lábon áll parlamentalismusunk? — nincs hozzá hasonló Európában. Az alkotmányok elméleti búvára legalább is csodálkozását fogja kifejezni egy oly parlamentalismus fölött, mely az angol parlamentalismus utánzata ; de azon föltételek nélkül, melyek Angliában a párttöbbség uralmi váltakozásait egy valódi önkormányzat és mindenekelőtt a törvény uralma által oly jótékonyan mérséklik; sőt lehetetlen, hogy csodálkozását ne fejezze ki oly parlamentalismus fölött, mely fölött nemcsak hogy államtörvényszék nem őrködik; de a mely még az oly állású közegeket sem ismervén, mint a minőket a Conseil d'Etat-ban, hogy ugy mondjam, az alkotmányos decorum végett még Guizot nem legjobb hírnevű kormányrendszere is meghagyott magának a párttöbbség közvetlen közegének, a belügyminiszternek kezében hagyja meg a justice admiuistrative-ot; a gyakorlati élet embere pedig, hogy mennyire fogja jól érezni magát fennálló parlamentalismusunk létkörében: ezt — ugy hiszem — maguk a kormányférfiak fogják legjobban megítélhetni; hisz, ők tudják legjobban, minő erőfeszitésökbe s minő áldozatukba kerül a párttöbbséget csak pár év óta is egybetartaniok. A dolgok ily állásában tán mondanom sem kell, hog}? nem helyeselhetem sem azon alapgondolatot, mely a kormányt az előttünk fekvő törvényjavaslat beterjesztésére inditá ; sam Tisza Kálmán indítványát. A kormány javaslata szintúgy, mint Tisza Kálmán határozati javaslata, nem akarnak egyebet az 1848: V. és erdélyi II. törvényczikkek módosításánál. Nézetem szerint már maga e kiindulási pont is hibás. Most, midőn Magyarország regenerátiója kell, hogy mint czél lebegjen a kormány ugy, mint az ellenzék előtt: alig nevezhető korszerű eljárásnak, alapul venni századunk VlII-ik évtizedében oly törvényt, mely ezelőtt 24 évvel egészen másnemű viszonyok közt is csak egy izgalomteljes pillanatnak hevenyészete volt. Mi ezen 1848-ki választási törvény? Minden inkább csak nem az, a mit mai napság komoly választási törvénynek fognának nevezni Európa bármely alkotmányos államában. Valóban nem annyira választási törvénynek nevezhető az, mint politikai idyllnek, telve mindennemű optimismussal, bonhomiáTal — va gy hogy ne sértsük a kegyeletet amaz évek emléke iránt — egy politikai péaan az, egy hymnus, melyet egy romlatlan kedélyű nemzeti lelkesedés zengedezett el magának egy fölmagasztalt pillanatában. Avagy ki is látott még oly választási törvényt, mely csak a gyilkosság, gyújtogatás s több e
