Képviselőházi napló, 1869. XXI. kötet • 1872. január 24–február 28.

Ülésnapok - 1869-445

304 445. országos ülés február 36. 1872. féle főbenjáró bűntettekkel terhelt egyéneket zárja ki erkölcsi czimen a szavazatjogból? Para­graphusainak beosztása által pedig azt árulja el, hogy a régi kiváltságokról még csak föl sem teszi, hogy a törvény szentesítése és kihirdeté­se után egyátalán oly büntént foghatnának elkö­vetni, mely miatt a kiváltságos osztályhoz nem tartozókat a szavazatjogtól kizárni rendeli. Ki látott ujabb időben alkotmányos állam­ban oly választási törvényt, mely a választók névjegyzékének közzétételére vonatkozó intézke­déseivel annyira elárulja, hogy szerzői még csak nem is sejtették azon viszaélések lehetőségét, a melyéknek az összeíró és reelamationalis közegek részéről a központtól gyakran 10 —15 mértföld­nyire lakó szegény választök kitéve leendettek. Ki látott ily választási törvényt, mely még föl sem látszik tenni, hogy a választási előmun­kálatok szintúgy, mint a választási cselekmény­nél erőszakoskodások, bűnös fogások s vesztege­tések fordulhatnak elő, melyek nem egy helyütt csak arra képesek, hogy megrendítsék a haza­fiak hitét az alkotmányos joggyakorlat lelkisme­retességének lehetőségében. Ki látott ily választási törvényeket, melyek , mig egyfelől, két-két képviselőt adnak alig né­hány ezer lakossal biró tasalis városokban lakó pár száz választónak: addig szintén csak két képviselőt adnak Hunyadmegye közel 200,000 lakosának. Hogy egyéb ide vonatkozó megütkö­zést keltő anomáliát e helyütt ne is említsek: ki látott oly választási törvényt, mely mcgférhe­tőnek tartotta az összes hivaltalnokok s a végre hajtó hatalom közegeivel szerződéses viszonyban álló, sőt maguknak a főrendiház tagjainak állá­sát is az országos képviselői mandátummal szemben 1 Vegyük hozzá, hogy 1848-ki törvényhozásunk ugyanakkor, midőn ily hézagteljes törvényt adott a választásról s midőn parlamentalis népképvi­seleti kormányt avatott föl a régi dicasteriumok helyébe : nemcsak nem szabályozta a képviselő­háznak a főrendi házhozi viszonyát; de érintetle­nül hagyá a vétójog föltételeinek s az ország­gyűlés egybehivása föltételeinek kérdését is; nem­különben a regensség kérdését is; szóval 1848-ki törvényhozásunk oly hézagokat hagyott hátra átalakított alkotmányunkban, miszerint csak azok nem ütköznek meg e hézagok fölött, kik nem tudják minő törvények szokták egyéb alkotmá­nyos államokban e hézagokat betölteni; tán e részben egyedül Angliát véve ki, melynek viszo­nyai egyedül igazolhatják még az e részbeni kivé­telt is. Mi lett volna tehát természetesebb, mi lett volna szükségesebb, mint hogy fölismerve 1848-ki törvényhozásunk mind e hiányait, az országgyű­lés reformjaink sorát mindjárt a koronázás után a?,zal nyitotta volna meg, hogy nemcsak uj vá­lasztási törvényt; de kapcsolatban ez uj válasz­tási törvénynyel oly alaptőrvényeket alkotott volna, a melyek parlamentalis népképviseleti rendszerünket a modern jogállam követelmé­nyeihez és a kor igényeihez képest kellő intéz­ményekre fogták volna fektetni; sőt mi lett volna kívánatosabb, mint hogy alaptörvény alkottatott volna már akkor az állampolgárok jogairól Ma­gyarországon s törvény a honosításról; hisz nem viszás helyzet-e ez, a melyben most állunk, mi­dőn a választóképesség megvitatásánál sem kor­mány, sem ellenzék nem képesek fölvilágosítani egymást a felől, hogy tulajdonkép hány évre s egyébként minő föltételek betöltésére van szük­sége nálunk mai napság a külföldről bevándorlott egyénnek, például vasúti munkásnak, vagy hivatal­noknak, hogy mint magyar állampolgár válasz­tási jogra igényt tartson. Országgyűlésünk azon­ban 1867-ben s a rákövetkező években mindezt el­mulasztotta. Csonkán hagyta alkotmányosságunkat a papíron a nélkül, hogy oly népet bírna maga előtt, mely, miként az angol nép, a maga kifej­lett jogérzetében rendszeresen kidolgozott alap­tőrvények nélkül is biztosítva érezhetné magát a szakadatlan folytonosság által megerősbült tény­leges jog gyakorlatában. De ha már elmulasztotta az országgyűlés mind e nagy kérdések elintézését, akkor, midőn erre a legjobb alkalom mutatkozott, t. i. mindjárt a koronázás után: ne mulasztaná el legalább jelenleg oly választási törvény alkotását, mely megfelel hazánk érdekeinek. Teszi-e ezt a kor­mány előterjesztménye ? Legkevésbbé. Hisz leszámítva a II. fejezetet, mely való­ban üdvös intézkedést tartalmaz a választók ösz­szeirásáról: alig tartalmaz e törvényjavaslat egye­bet, a mi ne lenne egyszerű paraphrasisa az 1848-ki választási törvény félszegségeinek. oly paraphra­sisa, a mely tényleges viszonyainkhoz képest mindent nyújt inkább, csak nem a lelkiismere­tek megnyugtatását. Avagy tán nem zárja-e ki az 1848. t. cz.-nek az ipaiosokra vonatkozó mó­dosítása ugy, a mint az a miniszter törvényja­vaslatában foglaltatik, vajon nem zárja-e ki e módosítás, mely 10 frt 50 kr, jövedelem-adóhoz köti rajok nézve a szavazatjogot ? — nem zárja-e ki mondom e módosítás a szavazatjogból ép oly méltánytalanul, mint eszélytelenül hazai iparo­saink sok ezernyi tömegét? Jóllehet pártkülönb­ség nélkül el fogja ismerni minden elfogulatlan szemlélő azon buzgalomteljes, szennyes önérdek­től ment politikai józanságot, melyet iparosaink — még azok is, kik nem fizetnek 10 frt 50 kr, adót — tanúsítanak országszerte a választásoknál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom